PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

SZENT-GYÖRGYI HALLGATÓ ÖSZTÖNDÍJRA

a Semmelweis Egyetem és a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet kiemelkedően eredményes TDK hallgatói részére

2022.

 

Tisztelt TDK Hallgatók!

Tisztelt leendő Szent-Györgyi Hallgatók!

 

A Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) 2021. szeptember 1-én az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával alakult meg, melynek célja az orvosbiológiai tudományokat magas szinten művelő kiemelkedő hallgatók anyagi és képzési támogatása egyetemi tanulmányaik során. A Semmelweis Egyetem (SE) és a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) elkötelezett a orvosbiológiai tudományokat magas szinten művelni kívánó, kiemelkedő képességű hallgatók támogatásában, ezért 2021. novemberében az intézmény csatlakozott az NTA programjához és várja a hallgatók jelentkezését. A jelenlegi felvételi időszakban az SE kutatócsoportjaiba 12, a KOKI kutatócsoportjaiba 6 fő felvételére van lehetőség.

 

Az NTA képzési programjába a hallgatók pályázat útján kerülhetnek be. A nyertes pályázók a program részeként Szent-Györgyi Hallgatókká válnak, amely elsősorban tudományos előmenetelükben nyújt jelentős segítséget. A támogató program legfontosabb elemei a következők:

  • részvétel kiváló eredményekkel rendelkező orvosbiológiai kutatócsoport munkájában
  • intenzív hazai mentori felügyelet a kutatások során (a TDK-sként jelentkező hallgatók témavezetőjével kiemelt mentori felügyeletet biztosító mentori szerződést kötünk)
  • segítség poszterek, előadások és tudományos közlemények elkészítésében
  • segítség nemzetközi tudományos kapcsolatok építésében
  • egyéni tanrend kialakításának lehetősége
  • beszédcentrikus, folyamatos és rendszeres angol nyelvi képzés
  • ingyenes szociális-, kulturális- és egészségmegőrző programban való részvétel
  • havi 75 000 Ft ösztöndíj, mely több részletben kerül átutalásra a programban való részvétel ideje alatt (havi 50 000 Ft folyamatosan, a fennmaradó havi 25 000 Ft felhalmozott összeg az éves hallgatói beszámolók sikeres teljesítését követően)

 

Az ösztöndíjat elnyert Szent-Györgyi Hallgatókkal szembeni legfontosabb elvárások (a részletes elvárásrendszert az ösztöndíjszerződés tartalmazza majd):

  • folyamatos részvétel az SE vagy a KOKI választott kutatócsoportjának munkájában
  • a kutatási területtel kapcsolatos szakirodalom rendszeres nyomon követése
  • aktív részvétel tudományos közlemények, poszterek, előadások elkészítésében
  • aktív részvétel a programhoz kapcsolódó szakmai rendezvényeken
  • Publikációs követelmény: harmadév végéig egy társszerzős, utolsó tanév végéig egy elsőszerzős[1] eredeti tudományos kézirat beküldése Scimago Q1 szintű lehetőleg legalább 3-as impakt faktorú folyóirathoz (Az elsőszerzős közlemény kiváltható egy olyan 10 impakt faktor feletti közleménnyel, amelyben társszerzőként szerepel.)

Pályázati feltételek TDK hallgatók részére:

  • A nappali tagozatos, aktív státuszú hallgatói jogviszony valamely hazai felsőoktatási intézmény orvosi vagy egyéb élettudományokkal kapcsolatba hozható szakán (indokolt távoli kapcsolódás elég)
  • legalább két lezárt felsőoktatási tanév
  • érdeklődés a humán élettudományok/orvosbiológiai kutatások bármelyik ága iránt
  • eredményes, folyamatos TDK munkavégzés (ennek szempontjait ld. alább)
  • legalább középfokú angol nyelvtudás (nyelvvizsga nem szükséges)
  • az egyetemi tanulmányok (osztott képzés esetén a BSc-képzés kezdetétől számított) évében járó TDK hallgatók esetén a jelenlegi (3.) tanév végéig egy Scimago Q1 szintű, legalább 3-as impakt faktorú folyóiratba beküldött társszerzős vagy elsőszerzős eredeti közlemény
  • az egyetemi tanulmányok (osztott képzés esetén a BSc-képzés kezdetétől számított) vagy magasabb évében járó TDK hallgatók esetén legalább egy Scimago Q1 szintű, legalább 3-as impakt faktorú folyóiratban megjelent vagy elfogadott társszerzős vagy elsőszerzős eredeti közlemény
  • pályázat benyújtásának módja:
  • jelentkezési lap kitöltése az alábbi oldalon: https://www.formpl.us/form/2081606032
  • a következő dokumentumok feltöltése a jelentkezési lap kitöltésekor, PDF formátumban (egyenként max. 1 MB; szükség esetén kérjük a PDF-file méretének csökkentését):
    • Personal Statement (angol nyelvű motivációs levél; max. 4000 karakter)
      • file kizárólagos elnevezése ‘PSVezeteknevKeresztnev.pdf’*
    • Europass önéletrajz magyar nyelven (http://europass.hu)
      • file kizárólagos elnevezése ‘CVVezeteknevKeresztnev.pdf’*
    • igazolás a következőkről (egy pdf file-ba összefűzve):
      • területi vagy országos TDK konferencián megszerzett helyezés vagy díj
      • egyéb tudományos díjak, kitüntetések
      • file kizárólagos elnevezése ‘IGVezeteknevKeresztnev.pdf’*
    • tudományos-szakmai publikációk (lehetőleg egy PDF file-ba összefűzve):
      • előadáskivonatok, beleértve a TDK konferenciákat is
      • magyar vagy idegen nyelvű szakfolyóiratban megjelent, beküldött vagy beküldeni tervezett tudományos publikáció
      • TDK pályamunka
      • file kizárólagos elnevezése ‘PUVezeteknevKeresztnev.pdf’*
    • TDK témavezetői ajánlás
      • file kizárólagos elnevezése ‘AJVezeteknevKeresztnev.pdf’*
    • angol nyelvvizsga bizonyítvány (opcionális)
      • file kizárólagos elnevezése ‘ANVezeteknevKeresztnev.pdf’*

* A feltöltendő dokumentumok neve nem tartalmazhat ékezetes betűket!

A kiválasztás szempontjai:

  • Eredményes TDK munkavégzés:
    • területi vagy országos TDK konferencián megszerzett versenyhelyezés vagy különdíj
    • tudományos-szakmai publikáció
      • előadáskivonatok beleértve a TDK konferenciákat is
      • TDK pályamunka és annak díjazása
      • magyar vagy idegen nyelvű szakfolyóiratba beküldeni tervezett, beküldött, elfogadott vagy megjelent tudományos publikáció (min. egy SciMago Q1-es folyóiratban elfogadott/megjelent első-/társszerzős eredeti közlemény szükséges a felvételhez)
    • Kutatási téma bemutatása angol nyelven a szóbeli felvételi vizsga során, külön hangsúlyt fektetve a jelölt elképzeléseire arra vonatkozóan, hogy az egyetemi képzés végéig szükséges SciMago Q1-es folyóiratban közlendő elsőszerzős eredeti közlemény megvalósítását hogyan képzeli el (kutatási terv)
    • Angol nyelvtudás szintje (a felvételi eljárás során ellenőrizzük)

 

Határidők:

  • Az elektronikus jelentkezési lap beküldésének határideje: szeptember 15. (csütörtök)
  • A szóbeli felvételire szeptember 22-30-ig tartó időszakban kerül sor. Pontos részletekről és beosztásról e-mailben küldünk tájékoztatást. A megadott dátumtól és beosztástól eltérő időpontokat technikai okok miatt nem áll módunkban biztosítani
  • A pályázat elbírálásának határideje legkésőbb október 10. (hétfő)

A képzési program koordinálását és az ösztöndíj folyósítását a Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvány végzi a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával.

Az NTA képzési programjáról további információt a http://www.edu-sci.org/ oldalon olvashatnak.

Amennyiben komolyan érdeklődik az orvosbiológiai/humán élettudományi kutatások iránt, és megfelel a fenti feltételeknek, akkor jelentkezését örömmel várjuk!

A programmal és a jelentkezéssel kapcsolatban érdeklődni lehet:

NTA – Képzési Iroda

E-mail: se@edu-sci.org

[1] A program sikeres zárásához az elsőszerzős közlemény esetében min. az elfogadott státusz elérése is szükséges.

FELHÍVÁS