„Önálló kutatást igénylő szakdolgozati témák elismerése” pályázat jelentkezés határideje meghosszabbításra került. Új határidő: 2021.09.10 12:00.

„Önálló kutatást igénylő szakdolgozati témák elismerése” pályázat meghirdetése

 Cél:

A Semmelweis Egyetem kiemelten fontosnak tartja a tudományos kutatást végző TDK hallgatók és témavezetőik támogatását.

A szokványos egyetemi szakdolgozat célján messze túlmutat egy saját kutatási eredményeket is tartalmazó szakdolgozat, ami az erre vállalkozó hallgatótól és a kutatóhelytől is nagyobb energia-befektetést kíván. Saját kutatási terv készítése, a kísérletes munkában történő részvétel, a kapott eredmények ábrázolása, értelmezése és diszkutálása a lehető legmélyebb elmerülést kívánja a választott tudományos témában. A TDK hallgató ebben az esetben aktívan részt vesz a kutatócsoport életében, bepillantást nyer egy kutatóintézet működésébe, új készségeket sajátít el, eredményei tudományos publikálásra kerülhetnek, kedvet kaphat későbbi fokozatszerzésre, vagy akár a kutatói életpályára.

A tudományos diákkörös hallgatók, különösen a kísérletes kutató munka kezdeti fázisában, intenzív szakmai felügyeletet igényelnek. Mivel az  EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00009 azonosítószámú projekttámogatásnak fontos részét képezi a kutatási folyamat hatékonyságának és eredményességének növelése, ezért a jelen pályázat célja az önálló kutatást is tartalmazó szakdolgozatot készítő TDK hallgatók és témavezetőik támogatása a minél hatékonyabb, eredményesebb kutatói tevékenység elérése érdekében.

Pályázhatnak:

A Semmelweis Egyetemen Tudományos Diákkör tagsággal és annak érvényes regisztrációjával rendelkező hallgatója és témavezetője pályázhat.

 A támogatás módja:

  • Azok a 2021/2022. tanévben benyújtott szakdolgozatok kerülnek elismerésre, amely szakdolgozati témák bemutatása önálló TDK tevékenységet igényel a hallgatók részéről, témavezetőjük irányítása mellett.
  • A nyertes szakdolgozatok készítői egyszeri ösztöndíj kiegészítésben részesülnek 100 000 Ft értékben.
  • A nyertes TDK hallgatók témavezetői 30 000 Ft díjazásban részesülnek.

A támogatás feltétele:

  • határidőben beérkezett, hiánytalanul kitöltött pályázati dokumentáció (a pályázat határidőben beérkezettnek számít, ha a postai feladás dátuma igazolhatóan határidőben történt)
  • a témavezető vállalja, hogy felkészíti a TDK hallgatóját a sikeres szakdolgozat elkészítésére
  • a szakdolgozatot készítő (és témavezetője) vállalja, hogy a szakdolgozatban részletezett kutatás eredményeként, hazai vagy nemzetközi tudományos fórumon bemutatásra kerülő előadáson illetve poszteren és konferencia absztrakton a Projekt azonosítószámát és címét (EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00009, Az orvos-, egészségtudományi- és gyógyszerészképzés tudományos műhelyeinek fejlesztése) feltünteti
  • a szakdolgozatot készítő (és témavezetője) kötelezettséget vállal arra, hogy a szakdolgozat elkészítésének alapjául szolgáló kutatás eredményeként megjelenő tudományos közleményeken a Projekt azonosítószámát és címét (EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00009, Az orvos-, egészségtudományi- és gyógyszerészképzés tudományos műhelyeinek fejlesztése) feltünteti

 A támogatás elnyeréséhez benyújtandó:

  • kitöltött „Pályázati adatlap”
  • a hallgató motivációs levele
  • a kutatás rövid ismertetése (max. 1 oldal)
  • TDK munka igazolása
  • a hallgató eredményeinek igazolása a SE TDK Konferencián, OTDK-n, egyéb hazai vagy nemzetközi konferencián, rektori pályamunka – mely kizárólag első szerzős előadások lehetnek
  • a témavezető önéletrajza és publikációs listája

A pályázat benyújtásának módja:

Kérjük a pályázatot a Semmelweis Egyetem Tudományos Diákkör irodájába (1082 Budapest Üllői út 78. TDK Iroda) postai úton és elektronikusan az alábbi e-mail címre (semmelweis.tdk@gmail.com ) eljuttatni.

A pályázati űrlap a TDK honlapjáról tölthető le.

 A pályázatok beadásának határideje: 2021. szeptember 3. 24:00

 A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás: Tóth Anna, TDK-koordinátor, semmelweis.tdk@gmail.com

 A támogatás forrása:

„Az orvos-, egészségtudományi- és gyógyszerészképzés tudományos műhelyeinek fejlesztése” című, EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00009 azonosítószámú projekttámogatás

PÁLYÁZATI KIÍRÁS

PÁLYÁZATI ADATLAP