Családbarát Egyetem program

A Semmelweis Egyetem polgáraként számos kedvezményben részesülhetsz. A programban részt vevő üzletekről és szolgáltatókról az alábbi linken tájékozódhatsz.

DIÁKTANÁCSADÓ

Az egyetemi évek a fiatal felnőttkor igen érzékeny időszakára esnek. A tanulmányokkal kapcsolatos kihívások és a mindennapi élet nehézségei ezen életszakasz tipikus feladataival karöltve sokszor elakadáshoz, elbizonytalanodáshoz vezethetnek, melyből nehezen látható a kiút. Ilyenkor egy külső szem segítségével, egy szakember vezetésével olyan rejtett tartalékokra, erőforrásokra találhatunk, melyek a megbillent egyensúlyt visszaállíthatják.
Ezen az oldalon olvashatsz bővebben a diáktanácsadóról.

Erasmus

A program általános célkitűzése, hogy az egész életen át tartó tanulás révén támogassa a tanulmányi előmenetelt, illetve szakmai és személyes fejlődést az oktatás és a képzés területén Európában, és ezáltal hozzájáruljon a fenntartható növekedéshez, a minőségi munkahelyek megteremtéshez, a társadalmi kohézióhoz, az innováció előmozdításához, valamint az európai identitás és az aktív polgári szerepvállalás erősítéséhez.
Az egyetem Erasmussal kapcsolatos oldalát itt találod.

Hallgatói rendezvények

Az egyetem hallgatójaként számos rendezvényen vehetsz részt. Legyen szó sporteseményekről, elegáns bálokról, vagy bulikról. Ezekről bővebben itt olvashatsz.

HÖK

A Hallgatói Önkormányzat weboldalán olvashatsz a HÖK munkájáról és fontos információkat is találsz a tanulmányaiddal kapcsolatban.
Emellett a legfrissebb rendezvényekről is találsz cikkeket.

Kollégiumok

Az egyetemi kollégiumokkal kapcsolatban minden információt megtalálsz ezen az oldalon.

Könyvtárak

Van még hely a könyvtárban?

Ezen a linken lehet megtekinteni azt, hogy mennyi hely van az egyetem könyvtáraiban.

Hogyan tudok bejutni?

A belépéshez regisztrálni kell a könyvtár weboldalán. Ide a SEKA felhasználóval lehet belépni.
Fontos, hogy meg kell adni egy fényképet is a könyvtári kártyához. Ezt iPhone készülékeken a regisztrációkor kell elkészíteni, más eszközön korábban készült fotót is ki lehet választani.

Hallgatói VPN hozzáférés

Amennyiben kutatáshoz az egyetem adatbázisát és folyóiratait szeretnéd használni, akkor ezen a linken tudod a könyvtári VPN kapcsolatot beállítani.

Kölcsönzés

Az egyetemi tanulmányok során akadhatnak olyan könyvek, melyeket ki szeretnél kölcsönözni a könyvtárból a tanulás idejére. Ezt megteheted a könyvtárainkban, bővebben ezen az oldalon olvashatsz a kölcsönzés menetéről.

Medicina Kiadó

Orvosi szakkönyvek beszerzéséhez ajánljuk a Medicina Kiadót.
A weboldalukat itt találod.

Medikus zenekar

A Semmelweis Egyetem Medikus Zenekara amellett, hogy az intézmény kulturális életének meghatározó szereplője, többek között már Bayreuthban, Svájcban és a Zeneakadémián is nagy sikerű koncerteket adott.
Amennyiben te is tagja lennél a zenekarnak, itt tudsz jelentkezni.

NEPTUN

Főoldal

Itt hasznos információkat találhatsz arra az esetre, ha esetleg elfelejtetted volna a jelszavad.

Belépés

Ezen az oldalon tudsz belépni hallgatóként a NEPTUN portálra.

Oktatás

Az egyetem oktatással kapcsolatos főoldalán rengeteg hasznos információt találhatsz, ezek közül kiemeltünk párat.

A tanév rendje

A tanévnaptár az adott tanév időbeosztását tartalmazza. Ezt minden kar a saját honlapján teszi közzé, melyeket összegyűjtve ezen a linken találhatsz meg.

Dékáni hivatalok

Ha valamilyen hivatalos, a tanulmányaiddal kapcsolatos ügyet szeretnél elintézni, akkor ezt az adott kar Dékáni Hivatalánál tudod megtenni.
A kari hivatalok honlapjait összegyűjtve ezen a linken találod meg.

Moodle

A tanulmányaid során sokat fogsz találkozni ezzel az oldallal, melyen keresztül az e-learninges oktatási anyagokat osztják meg az oktatók. Itt tudsz belépni az oldalra.

Karokon kívüli oktatási központok

A legfőbb egyetemi épületeken kívül számos helyszín van, ahol oktatás zajlik. Ide tartozik a Sportközpont és a Szimulációs Központ is.
Ezekről itt olvashatsz.

Pályázatok, ösztöndíjak

Egyetemünkön több fajta ösztöndíjjal és pályázattal találkozhatsz. Ezek részleteiről itt olvashatsz.

Semmelweis Kiadó

A tanulmányok során több oktatási anyagot és szakirodalmat a Semmelweis Kiadótól tudsz beszerezni.
Személyes átvételkor a Nagyvárad téri Elméleti Tömbben található üzletben 10% kedvezményben részesülsz a Semmelweis Egyetem hallgatójaként.

Semmelweis Shop

Szembejöttek veled a folyosón egy igazán menő egyetemi logóval hímzett pulóverben, ami nagyon megtetszett? Vizsgára szeretnél venni egy egyetemi kitűzőt? Akár egy nyakkendőt, ami szerencsét hoz?
Ezeket mind megrendelheted a Semmelweis Shop weboldalán, vagy akár megvásárolhatod személyesen az EOK-ban.

Sport az egyetemen

A Semmelweis Egyetem hallgatójaként számos sportolási lehetőség közül választhatsz. A legtöbb karon a képzés teljes ideje alatt kötelező testnevelés órák vannak minden héten, amelyeket a Zágrábi úti Sportközpont tanárai vezetnek. Részt vehetsz különféle szabadon választható sportágspecifikus órákon is, mint például a judo, aerobic, boulder, salsa, tenisz, jóga, frizbi vagy akár a zumba. Itt alap, illetve középhaladó szinten foglalkoznak az adott sportággal, heti egyszer 60 percben.
Itt találod azt az oldalt, ahol a sportolási lehetőségekről bővebben olvashatsz.

Tehetséggondozás

Az egyetem különös figyelmet fordít a tehetséggondozásra, így arra megannyi lehetőséget kínál.
Ezen az oldalon röviden olvashatsz a TDK-ról, a Kerpel programról és a szakkollégiumok nyújtotta lehetőségekről

TDK

Amennyiben szeretnél szeretnéd elkezdeni a TDK-t, de nem tudod, hogy indulj el ezen az úton, akkor segítünk!
A Tudományos Diákköri Tanács oldalán minden fontos információt megtalálhatsz, emellett a legfrissebb TDK hirdetéseket is összegyűjtik, hogy a kutatócsoporthoz történő csatlakozást megkönnyítsék neked.

Telefonkönyv

Ha valakinek nem találod az elérhetőségét, akkor ezen a linken éred el az egyetemi telefonkönyvet. Itt név és szervezeti egység szerint is kereshetsz.

Hallgatóknak

Az egyetem főoldalán keresztül is találhatsz pár összegyűjtött hasznos linket. Ezeket itt érheted el.

Alumni

Az Alumni a végzett hallgatókat összefogó szervezet az egyetemen. Munkájukról itt olvashatsz.