Mindenki szeret játszani, mindenki szeret más bőrébe bújni. Izgalmas dolog megformálni egy szerepet, kifejezni mások érzéseit. Iskolánk már sok éve rendelkezik egy színjátszó „társulattal”, de ez a kör mindig változó volt: diákok jöttek, elballagtak, volt, aki kedves emlékekkel távozott, sikereket elkönyvelve magának, és volt, aki visszatért. Visszatért azért, hogy újra a színpadon legyen, megtapsolják őt, és boldogan figyelje az összecsukódó függönyön túli ünneplést. Az elballagott tanulók helyébe újak jöttek, akik egy-egy színdarab sikerét látva szerették volna kipróbálni magukat. A „színészi munka” mellett szükség volt berendezőkre, jelmeztervezőkre, gépírókra stb, tehát akinek lámpaláza volt a színpadon, az is talált helyet a társulatban.
Az iskolai színjátszó kör két éve egy kicsit változtatott a profilján: addig főleg zenés bemutatókat nézhetett meg a nagyérdemű, akkor egy klasszikus mű átdolgozását vittük színpadra: Dickens Karácsonyi ének című művét az énekkarral kiegészülve adtuk elő. A sikeren felbuzdulva év végére is terveztünk egy darabot, kettő lett belőle: egy görög komédián (Lüszisztraté) derülhetett a közönség egy klasszikus musical-interpretáció mellett.
Tavalyi bemutatónk egy klasszikus novella átirata volt, (O’Henry: A háromkirályok ajándéka) megújított szakköri tagsággal. Nagy örömömre kollegák is kezdtek szerepet vállalni a világot jelentő deszkákon, bizonyítva, hogy a lámpaláz nem csak a diákok előjoga…Év végén kiderült a színpadon, hogy Eliza Doolitle meghódította a mufurc Henry Higgins szívét (My Fair Lady).
A musical sikere után többen kedvet kaptak ahhoz, hogy a következő színdarabban is föllépjenek- ez volt Az Operaház Fantomja. Nem akartuk a filmet és a musicalt másolni – mi magunk írtuk a forgatókönyvet. Büszkék is vagyunk rá, hogy sikerült máshogy láttatni ezt a romantikus figurát.
Év végén a Hair című musicalt gondoltuk újra. Hisszük és valljuk, hogy a tolerancia, a szeretet, az elfogadás- ami ennek az iskolának a hitvallása- mindenki számára érthető és átérezhető üzenetet hordozott az előadást nézve. Ez a színdarab összekötötte a tanári kart és a diákokat, nekünk nosztalgia volt, számukra pedig a szabadságvágy himnusza.
Már másnap többen jöttek a „társulatból”, hogy mi lesz a következő bemutató.
Igen, egy színjátszó körön sokat kell szöveget tanulni. Figyelni kell, hogy mikor jössz Te. Alkalmazkodni kell. Ha nem világos egy-egy mondat jelentése, segítünk egymásnak megérteni azt. Ha szövegkönyvet írsz, napokig rágódsz egy-egy mondaton. Van, amikor egy kellék – például a Fantom maszkja- órákig készül. De addig beszélgetünk, mert arra ritkán van idő és alkalom. Ha a másik téved, segíteni kell Neki, hogy a végeredmény jobb legyen, hogy utána boldogan boruljatok egymás nyakába. Hidd el, egy színjátszókör nagyon jó iskola, mert sok mindent tanulunk egymástól.
Várunk. A színpadon és a nézőtéren egyaránt.
Kovácsné Glózik Inez – színjátszókör-vezető