NÉVADÓNK: Raoul Wallenberg
Raoul Wallenberg sorsa a II. világháborúban a magyarországi holocaust tragikus történetében fonódott össze a magyar történelemmel. A magyarországi zsidóság elpusztítása, melyet Churchill „a világtörténelem talán legnagyobb és legrettenetesebb bűncselekményének” nevezett, az 1944. március 19-i német megszállás után kezdődött. Sorsuk, mintegy félmillió ártatlan ember megsemmisítése alig három hónap leforgása alatt, az európai holocaust legmegrázóbb fejezete. Amikor a nyilas hatalomátvétel után Szálasiék létrehozták a pesti gettót, nemzetközi humanitárius tevékenység szerveződött a gettóban összezsúfolt 70.000 ember megmentésére. Raoul Wallenberg a svéd külügyminisztérium megbízásából érkezett Budapestre, egy olyan listával, amelyen svédekkel rokoni vagy üzleti kapcsolatban álló zsidók szerepeltek, akik a nekik adományozott svéd állampolgárságot igazoló okmánnyal vagy szükségútlevéllel menekíthették életüket. A mentési erőfeszítéseknek köszönhetően mintegy 4500 embert sikerült a Pozsonyi úti úgynevezett „védett házakba” költöztetni.
Amikor a nyilasok úgy határoztak, hogy ellenőrzik a Svéd Vöröskereszt által kiadott védőiratok hitelességét, Wallenberg minden lehetőt megtett a zsidók deportálástól való védelmére. A hivatalosan kibocsátott szükségútlevelek száma ekkor már meghaladta a 7000-et. Ezeknek a védőiratoknak a szétosztásával emberek százait mentették ki a halálmenetekből, az óbudai téglagyárból és a józsefvárosi pályaudvarról induló vagonokból.
Wallenberg személyes bátorságáról tanúskodik, hogy felszólította Budapest teljhatalmú nyilas vezetőjét és a német katonai parancsnokot a tömegmészárlások elkerülésére. Per Anger, volt svéd nagykövet, aki a második világháború alatt Wallenberg munkatársa volt, a következőket írja róla:
„Raoul Wallenberg megfelelő személy volt az akkori helyzetben. Még ha nem is volt hős, bátor volt, ügyes tárgyalópartner és szervező. Ezenkívül jó színészi adottságai kapóra jöttek a nácikkal való találkozások alkalmával. Két személyiséget tudott felmutatni. Az egyik az a nyugodt, szellemes, intellektuális, melegszívű ember, amilyennek mi, munkatársai láttuk őt. A másik a nácikkal szembeszegülő Raoul, aki olyankor agresszív személyiséggé alakult át, s hol üvöltött velük, fenyegetőzött, hol hízelgett nekik, és megvesztegette őket, mikor mire volt szükség. Tiszteletet keltett bennük, és leggyakrabban engedtek kéréseinek. Természetesen segítségére volt ebben a svéd diplomata státusza, melyet a németek nem mertek megsérteni. … 
Mikor Budapest hadszíntérré vált, Wallenberg kénytelen volt a végsőkig feszíteni a húrt. Bombazápor hullott, és az orosz csapatok egyre jobban behatoltak az elővárosokba. Amikor utoljára láttam őt – 1945. január 10-én – makacsul kérleltem, hogy meneküljön, főként azért, mert a magyar nemzetiszocialisták kifejezetten rá vadásztak, s így segítő tevékenysége folytatásával óriási kockázatot vállalt. A rá oly jellemző válasz így hangzott: „Nincs más választásom. Vállaltam ezt a feladatot, és soha nem tudnék azzal a tudattal visszatérni Stockholmba, hogy nem tettem meg mindent, amit embernek hatalmában állhat megtenni azért, hogy oly sok zsidót mentsek meg, amennyit csak lehetséges.” És folytatta, amit elkezdett, míg végül őt magát el nem fogták, nem a nácik, hanem a szovjet hadsereg.”
Pest német megszállás alól való felszabadításának napján, 1945. január 17-én Raoul Wallenberg Debrecenbe indult, hogy a háború utáni újjáépítés tervezetéről tárgyaljon Malinovszkij marsallal, a szovjet főparancsnokkal. Debrecenbe azonban sosem érkezett meg, sorsáról ma sem tudnak semmi biztosat. Az eltűnésével kapcsolatos ismételt svéd kérdésekre az akkori szovjet külügyminiszter kijelentette: „Alapos vizsgálat során megállapítást nyert, hogy Wallenberg nincs a Szovjetunióban, és nem is tudunk róla.” Végül a Hruscsov-kormány 1957-ben elismerte a Szovjetunió felelősségét a svéd diplomata eltűnésében és azt a tájékoztatást adta, hogy Wallenberg a moszkvai Lubjanka börtönben halt meg.
Egyesek azonban látni vélték a Gulag táboraiban, alakját legendák övezik ma is. Erkölcsi helytállása, önfeláldozó emberszeretete és humanista értékrendje örök emberi példa.
Wallenberg részletes életrajza