Október 19-én, immár hetedik alkalommal rendezte meg az Országos Egészségügyi Karriernapot és Állásbörzét a Semmelweis Egyetem. A Pulmonológiai Klinika delegációja mintegy negyven kiállító mellett várta a hallgatókat, rezidenseket és egészségügyi szakembereket.
Munkatársaink a pulmonológiai betegellátás sokszínűségét, a különböző szakterületek együttműködését, valamint a modern diagnosztikai és terápiás lehetőségeket mutatták be. Az érdeklődő fiatalok interaktív bemutatók keretében betekintést nyerhettek a klinikán folyó mindennapi munkába.
Lehetőségük nyílt kipróbálni a Cough Assist készüléket, megtapasztalni a pozitív nyomású légzéstámogatás hatásait, valamint megismerkedhettek a légzésfunkciós vizsgálatokkal és a bronchoszkópia gyakorlati alapjaival is.
A program során orvosok, ápolók és gyógytornászok közösen képviselték klinikánkat, hangsúlyozva a multidiszciplináris együttműködés jelentőségét és az egyes szakmák nélkülözhetetlen szerepét a betegellátásban.
Bízunk benne, hogy a személyes tapasztalatokkal és az interaktív bemutatókkal sikerült felkeltenünk a fiatalok érdeklődését a pulmonológia és az egészségügyi hivatások iránt.