Innotéka
Dr. Müller Veronika: Nincs leküzdhetetlen akadály
„Egy klinika akkor jó szakmailag, ha nagyon sokféle portfóliót visz. A betegellátásban szakmaspecifikus intenzív osztályt működtetünk, onkológiai részlegünk kimagasló, nagyon jók vagyunk a hörgőtükrözés terén, fogadunk speciális asztmás és a tüdőerek betegségével küszködő pácienseket. S ha ez nem lenne elég, alváslaboratóriumot is működtetünk – nyilatkozta az Innotéka Magazin Portré sorozatában dr. Müller Veronika.  A Pulmonológiai Klinika vezetője az interjúban beszélt a többi között az egyetemi emlékeiről, szakmai sikereiről és a család fontosságáról is. Sok egészségügyben dolgozó nő számára jelent belső konfliktust, hogy családanyaként választásra kényszerül: „A saját tapasztalatom azt mutatja, hogy megtalálható a megfelelő egyensúly a család és a szakmai fejlődés között.” Az igazgató elmondta, a szakmai munkában az mozgatja, hogy jobb legyen a betegellátás, ennek érdekében fejleszti a klinikát, és önmagát is, és örömmel tapasztalja, hogy ebben fiatal kollégái partnerek. Egyik legfontosabb eredményének tartja, hogy interstitalis tüdőbetegség terén nemzetközi szinten is számon tartják az általa vezetett klinikát.

https://semmelweis.hu/mediasarok/2023/03/08/innoteka-nincs-lekuzdhetetlen-akadaly/