Naponta lát el koronavírus-fertőzötteket szakorvos és rezidens kollégáival együtt Dr. Seres Éva 👩‍⚕️, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának szakorvosjelöltje.
 
A doktornő testközelből tapasztalja meg, milyen megpróbáltatásokon mennek keresztül a betegek, akiknek gyakran csak ő és a kollégái jelentik a támaszt, reményt a gyógyulásra, miután bekerülnek a Covid-osztályra. Hősök vagytok! kampányunk keretében Éva mesélt a munkájáról, a pandémiás időszakkal járó pluszfeladatokról és a betegekről.
 
– Jelenleg kizárólag koronavírusos esetekkel foglalkozom, egy nap maximum 24 beteget látok el. Reggel nyolckor kezdek a klinikán, ahol először vizitet tartunk, kikérdezzük a fertőzötteket a panaszaikról, ha szükséges, a szakorvossal egyeztetve módosítjuk a terápiájukat, majd átnézzük a laboreredményeket – sorolta az orvos. Az osztályon, ahol dolgozik, csak felnőtt betegek fekszenek, zömében idősek. Van, aki egyik pillanatról a másikra kerül súlyos állapotba, sokan viszont légzéstámogatással, oxigénterápiával átvészelik a vírust.
 
– Nálunk nincsenek lélegeztetőgépek. Elsősorban azok kerülnek hozzánk, akik ugyan kórházi ellátásra szorulnak, de még nem annyira súlyos az állapotuk, hogy az intenzívre szállítsák őket. Az utóbbi időben sok beteget veszítettünk el, olyanokat, akiknek olyan hirtelen romlott az állapotuk, hogy már az intenzív osztályon sem tudtak volna rajtuk segíteni. Nekünk sem könnyű, amikor meghal egy beteg, még akkor sem, ha a tüdőgyógyászatban alapvetően gyakran fordul ez elő. Vannak nehéz pillanatok, de a kollégákkal próbálunk segíteni egymásnak a feldolgozásban – árulta el a doktornő.
Sajnos, nem egy hír jelent meg arról a közelmúltban, hogy több egészségügyi dolgozó is a koronavírus áldozata lett. Éva is aggódik, hogy elkapja, de amikor dolgozik, csak a munkára, a betegekre fókuszál, hiszen a gyógyításra tette fel az életét.
 
– A szükséges óvintézkedéseket betartom, másképp nem lehet védekezni. A munkánk egy része az úgynevezett vörös zónában zajlik, ott többrétegű védőfelszerelést kell viselnünk. Szkafandert, köpenyt, arcvédő pajzsot, kesztyűt. Emellett a klinika egész területén kötelező a maszkhasználat, azt csak evéshez vehetjük le – tette hozzá.
 
Éva és kollégái nem csupán a betegek panaszaira koncentrálnak, ha ugyanis valaki nagyobb odafigyelést, lelki támogatást igényel, nem hagyják a sorsára.