Összesen: 1 cikk

Döntés született többek között a Hallgatói Önkormányzat véleményezését és jóváhagyását követően Nagyvárad téri Elméleti Tömb (NET) és az Anatómia Intézet átalakításáról. Az ügyben Tripolszky Bálint elnök járt el Bodnár Alexszel, Létesítményfejlesztési és üzemeltetési igazgatóval, tolmácsolva az igényeket, melyek megvalósulása szeptemberre várható!

Terveink szerint a NET-ben, a Tanácsterem feletti galérián kényelmes ülőbútorok lesznek, ahol tanulni, lazítani lesz lehetőségetek. Az Alumni Iroda felöli folyosó is fel lesz újítva, és új bútorokkal, illetve új tárolóval lesz ellátva. Ezzel régi adósságát törleszti az épület a hallgatók felé. Emellett az Anatómia Intézetnél lévő parkolók többsége megszűnik, és a helyükre kényelmes okospadok kerülnek, a kert kibővítését követően pedig egy állandó pavilon épül, ahol megpihenhettek a gyakorlatok és előadások között.

Ezenkívül Bálint a tegnapi napon egyeztettet az EOK melletti magánkollégium, a Dean’s college (régebben Milestone) tulajdonosával. A megbeszélés eredményeképp szeptembertől az épület földszinti aulája, – benne csocsóval, billiárddal, léghokival – valamint egy 100 négyzetméteres olvasószoba is bérmentve használható lesz az összes Semmelweis hallgató számára. Különféle rendezvényekhez pedig a 150 férőhelyes tetőteraszt is használhatjuk majd, amely káprázatos kilátásával reményeink szerint csodás hangulatot fog biztosítani a jövőbeni programokhoz. Legyetek résen, hamarosan érkezünk az első rooftop eseménnyel!

Összesen: 1 cikk