A Semmelweis Egyetem hallgatói a Nagyvárad Téri Elméleti Tömbben (NET) ünnepelték a nemzetközi nőnapot az Instruktor Öntevékeny Csoport (IÖCS), a Hallgatói Önkormányzat (HÖK), a DSVS és az ISSA által március 8-án megrendezett Semmelweis Nemzetközi Karneválon. Ismert fellépők, a Multicultural Food Festival (MFF), lélegzetelállító produkciók és díszbe öltözött helyszín várta a közel 1000 szórakozni vágyót. Dr. Merkely Béla rektor sajnos nem tudott részt venni az eseményen, de természetesen üdvözletét küldte a résztvevőknek.
A rendezvény 19 órakor vette kezdetét az ünnepi megnyitóval, ahol dr. Alpár Alán nemzetközi képzésekért felelős rektorhelyettes osztotta meg gondolatait: magyarul, angolul és németül köszöntötte a jelenlévőket, illetve visszatekintett a program eredetére. – Nagy öröm azt látni, hogy ez a program, ami tulajdonképpen az angol hallgatóságtól indult el az ISSA köreiből, hogyan ölelte fel a magyar és német hallgatóságot is – mondta a rektorhelyettes.
A folytatásban megtartotta ünnepi beszédét Houman Taherian, az ISSA alelnöke, Michael Hubatka (DSVS), Demeter Orsolya (IÖCS), majd Gecsey Csenge, a HÖK elnöke következett, aki úgy fogalmazott, ez egy különleges esemény, ahol megünnepelhetjük a kultúrák sokoldalúságát, és az egészségügyi tudományokat tanulók sokszínűségét, változatosságát. – A Semmelweis International Carnival a kultúrák találkozásának, nemzetközi sokszínűségének megtestesítője. Ez az esemény lehetőséget kínál a különböző nemzetiségű hallgatóknak, hogy bemutassák saját kulturális hagyományaikat és az ételeiket, megosztva egymással és a látogatókkal az ízek, hagyományok és szokások gazdagságát.
A lámpaoltást követően performanszok kápráztatták el a közönséget, hallhattuk Gál Boglárkát és Mórocza Fannit énekelni, láthattuk a DSVS táncbemutatóját és a Sárkánykard egyesület előadását. A hivatalos megnyitó után, 20 órától 22 óráig az ételek kerültek főszerepbe, a Multicultural Food Festivalon a gasztronómia szerelmesei több ország ízeivel és konyhájával ismerkedhetett meg: török, német, japán vagy éppen ír hallgatók mutatták be specialitásaikat. Kínáltak például sushi rollt, münsterlander brötchent és még sok finom fogást, de ne menjünk el szó nélkül a lecsó mellett sem. A magyar standnál Petrát, Pannit és Dórit, az ETK 4. évfolyamos hallgatóit kérdeztük az eddigi tapasztalataikról.
– Ahogy látom, számos ínycsiklandó étellel készültetek, választható palacsinta, lecsó, túró rudi, eddig melyik ízlett legjobban a külföldi vendégeiteknek?
– A palacsinta, egyértelműen!
– Palacsintából a kakaós, a lekváros és a nutellás a legnépszerűbb, nálatok melyik található meg ezek közül?
– Kakaóporosat és baracklekvárosat készítettünk.
A lányok hozzátették, hogy a zsíros kenyér feladja a leckét mindenki számára, legalábbis, ami a kiejtést illeti: igazi nyelvtörőnek bizonyult. Lakner Dávid (ETK, 3. évfolyam), az IÖCS szervezőcsapat oszlopos tagja elmondta, a külföldi hallgatók részéről nagyon pozitívak a visszajelzések, örömmel vágnak bele, hogy bemutassák saját kultúrájukat, ételeiket. Azt látom, hogy nagyon széles mosollyal állnak a pultok mögött – fogalmazott.
Összességében mindenhol boldog arcok fogadták a terembe lépőket, ettek, ittak, beszélgettek, jól érezték magukat a karneválozók. Kíváncsi voltam, magyar ízlelőbimbókkal milyenek a különböző ételek. Mórocza Fanni (ÁOK, 4. évfolyam) mesélte tapasztalatait.
– Milyen nemzetiségek ételeiből kóstoltál?
– Első körben magyar lecsóval kezdtem a biztonság kedvéért, ezt követte a sushi, majd pedig a nigériai rizses hús, zárásképpen a kazah konyha remekeit kóstoltam.
– Utánajártál, hogy mit tartalmaznak az adott fogások, vagy csak aszerint választottál, melyik milyen ínycsiklandozó küllemű?
– Igen, utánajártam, mert sokféle ételre érzékeny vagyok, ezért minden standnál megnéztem az allergén információkat, ez jelentősen megkönnyítette a választásom.
A résztvevők nemcsak az ételekhez kerülhettek közelebb, hanem hallgatótársaikhoz is, nem véletlenül mondják, a jó étel összehozza az embereket. Összességében elmondható, hogy ez az esemény több volt, mint egy fesztivál. A sokszínűség, a nemzetköziség végigkísérte az estét, legmultikultibb italokat kóstolhattuk, volt például Puerto Rico, Italian Paloma vagy French Martini, csak hogy a legfigyelemfelketőbbeket említsük, s ekkor már javában zajlott a parti is. Érdemes volt mindenkinek a táncos cipőjét felvenni, Aurevoir és Filo ragadt mikrofont, majd a tűzvarázsló forralta a hangulatot Dr. BRS személyében. Az egész estét átjárta a jó hangulat és a jókedv. Egyszer sajnos minden véget ér, hamar eljött a reggel, jó társaságban repül az idő, de ne szomorkodjon senki, hamarosan újra találkozhatunk és szórakozhatunk, például a szintén márciusban rendezendő beerpong versenyen.
További képek az eseményről megtalálhatóak ITT.
Szerkesztette: Hegedűs Kristóf