Szerkesztette: Szabó Regina

 

Mai cikkemben egy meglehetősen úttörő, hazai figurát és az Ő munkásságát szeretném megismertetni olvasóinkkal, aki nem más, mint Cserháti-Herold Janka, a „hormonmentes” nevű blog, webshop és Youtube-csatorna alapítója és tulajdonosa. Ez utóbbi cikkem írásakor nem kevesebb, mint 113 000 feliratkozót tudhat magáénak, de Janka egyéb platformokon is sokezres követőhadnak örvendhet. Jelenleg 65 videója tekinthető meg Youtube-on (írásom ezek témáira és relevanciájára fókuszál), de láthattuk őt közmédiában, TED talk előadáson, illetve egyetemünkön a 2019-es Nyári Egyetem programjában is helyet kapott előadóként.

2015-ben alapította a vállalkozását, amely keretein belül Magyarországon elsőként forgalmazott hormonmentes fogamzásgátló, illetve egyéb, akkor még alig ismert intim eszközöket, mint például a menstruációs kehely. Kommunikációs és nemzetközi tanulmányokat végzett, foglalkozása szerint termékenységtudat-szakértő és -oktató, magánéletében feleség és háromgyermekes anya. 

Youtube csatornája a tudományosabb és a személyesebb tartalmak kiegyensúlyozott keverékeként jellemezhető. Témái között feltűnik a pozitív testkép, a férfi-női reproduktív anatómia, a menstruációs ciklus, a legkülönbözőbb fogamzásgátlási eszközök, a felvilágosítás és általában a szexualitásról való kommunikáció, szüléssel kapcsolatos élmények, nemi betegségek valamint Janka kedvence és szakterülete, a termékenységtudat-módszer, és még sorolhatnám. Mindezekről egy határozott, közvetlen nő beszél szemrebbenés és bármiféle ítélkezés nélkül, személyes tapasztalatait is gyakran megosztva. Akadnak persze „könnyedebb” témák  ̶  bár Janka előadásában szinte minden, amit kínosnak gondolhatnánk, könnyed témának hat  ̶ , mint a kérdezz-felelek típusú, vagy például egy „Mi van a táskámban?” videó.  Vannak rövidebb lélegzetvételű, de relatíve hosszú anyagok is; csemegézhetünk több, vendég (másik youtuber, illetve több szakember, mint szülész-nőgyógyász vagy stílustanácsadó) közreműködésével készült videó közül is. 

Janka videós munkásságának, tartalomközlésének több „szuperereje” is van, amelyek általános, a mindennapi emberek életében is megjelenő pozitív hatása mellett szeretném külön kiemelni, hogy az egészségügyi szakemberek munkájához hogyan járulhatnak hozzá, egy szóval miért relevánsak. A legfontosabb ilyen szupererő alighanem a hiteles információk teljesen közérthető átadása. Kombinálva a Youtube adta lehetőségekkel a széles nézőközönség elérésére kiváló módja sok ezer ember hatékony edukálásának. A tudásanyag ilymódon (azaz akár egyedül, egy Youtube videóból) való elsajátítása mentes maradhat az „Ezt hogy lehet nem tudni?” típusú, megszégyenítő behatásoktól, így igen kevés tényező tántoríthatja el a nézőközönséget a további információ megszerzésétől. Ez mind a hétköznapi embereknek, mind egészségügyi szakembereknek nagy hasznára válhat: ha mindenki ismeri az emberi test  ̶  illetve konkrétan a saját teste  ̶  alapvető felépítését, működéseit, jobban és gyorsabban felismeri az esetleg fellépő, kóros elváltozásokat, ami kedvezőbb prognózishoz vezet. Egy tájékozott beteg kompetens kérdései és válaszai pedig mindkét félnek időt spórolnak, és gyakran felesleges rizikó vállalásától menthetnek meg. (A hormonmentes mozgásterénél maradva például életbevágó lehet, hogy a fogamzásgátló tablettát felíratni kívánó páciens tisztában van-e vele, hogy a trombózisra való hajlam komoly kockázati tényező ezeknél a gyógyszereknél, és még az orvossal való találkozás előtt gondosan informálódik-e a családján belül ilyen esetek előfordulásáról. Persze rengeteg más, hasonló jellegű példa elképzelhető még). Itt jegyezném meg, hogy nem csak az a lehetőség áll fent, hogy a beteg önszorgalomból, előre tájékozódik, mi pedig örülünk, ha ezt megtette. Ma már egy egészségügyi szakember feladatainak részét képezi, hogy megbízható internetes forrásokat tudjon betegeinek ajánlani, amelyek bármikor, akárhányszor, egyszerűen elérhetőek. A hormonmentes az általa feldolgozott témakörökben erre  ̶  alapszinten  ̶  tökéletesen alkalmas, mind az általa közölt ismeretek ellenőrzöttsége, mind a közérthetősége miatt. Utóbbiba Janka beszédének könnyen követhetősége, de a videó formátum is beleértendő (hiszen tudjuk, hogy a hazai lakosság nem elhanyagolható részének eshet nehezére összefüggő, írott szöveget helyesen és pontosan értelmezni). 

Egy másik nagyon fontos aspektus a szándékos és folyamatos tabudöntögetés, azaz a nyitott kommunikáció egyszerű, de nagyszerű fegyvere. Ez egyrészt könyörtelenül célba veszi a viszonylag gyakran tapasztalható  általános félreinformáltságot vagy épp információhiányt egy-egy témában, másrészt egyfajta normalizálási folyamatot indíthat Janka közönségének tagjaiban. Ez végső soron fesztelenebb, „kínos” információkat sem elhallgató ember-ember és egészségügyi dolgozó-beteg kapcsolatokat, ezen keresztül pedig jobb testi és mentális egészséget eredményezhet. Janka személye példát mutathat ebben számos, különböző szerepkörünkben is: mint szakember, barát, pár, testvér, szülő, szüleink gyermeke, és így tovább…

 Végül, harmadik „hormonmentes-szupererőként” a kíváncsiságra, tájékozódásra, kutakodásra buzdítást szeretném a reflektorfénybe állítani. A videókban átadott tudásanyag mellett rendszerint szerepel az az üzenet, hogy „Maradjatok kíváncsiak!”, azaz mindig akarjunk még többet megtudni. Janka célja nem az, hogy megelégedjünk azzal, hogy tízparancsolatként ismételgetjük, amit ő mond, vagy például ellentmondásosabb témákban (például a hormonális vs. hormonmentes fogamzásgátlás esetében, ahol neki egyébként nem titkolt preferenciái vannak) meggyőzzön minket álláspontjáról. Sokkal inkább érdeklődést, tudásvágyat akar ébreszteni. Ez pedig a felelősségteljes döntéshozatal kulcsa, akár az egészségünk, akár bármi más forog kockán. Egészségügyi dolgozóként, a betegünkkel közös döntéshozatalban is szükségszerű mindkét fél minél jobban tájékozódni akarása. (Félreértés ne essék, természetesen a hormonmentes videói nem reklámozzák a szakértői vélemények felülírását, épp ellenkezőleg: ahogy ez a több, orvosokkal folytatott hosszú beszélgetős videóban is látszik, a cél az lenne, hogy egy laikus is jobban megértse, mire alapozza orvosa a javaslatait, illetve, hogy kulturált párbeszédre bátorítson.)

Cserháti-Herold Janka
tehát a vállára vette egy egész ország nevelését, azt, hogy olyasmiről beszéljen nagy plénum előtt az arcát és személyét nem rejtegetve, amiről senki más nem szeretne. És bevált! Saját elmondása szerint rengeteg pozitív visszajelzést kap a youtube-os tevékenységét illetően, személyes történetekkel, sikersztorikkal, elismerő szavakkal halmozzák el a követői. A következő lépés talán az, hogy az egészségügyi rendszerbe is a mostaninál szorosabban belefolyjon az ő és a hasonló internetes jelenségek munkája, illetve, hogy ennek a cikknek az olvasói átklikkeljenek a Youtube-ra, hogy megnézzék maguknak ezt a „hormonmentes Jankát”, ha még nem tették.