„Példaképeink” című rovatunkban olyan, különböző szakterületeken dolgozó orvosokat, egészségügyi szakembereket mutatunk be, akik hivatásukban maradandót alkottak. Rovatunk első részében Prof. Dr. Ács Nándorral, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatójával, az Általános Orvostudományi Kar dékánhelyettesével beszélgettünk.
Szerkesztette: Bogner Luca
-
Mikor döntötte el, hogy szülész-nőgyógyász lesz? Volt olyan esemény vagy személy, aki befolyásolta döntését?
- Érdekes, mert bennem ez valahogy már nagyon korán kialakult. Engem mindig az élet és halál kérdése érdekelt, tehát vagy a születésnél ott lenni, vagy életet menteni. Nagyon sokáig dolgoztam a Mentőszolgálatnál mentőtisztként az egyetem mellett, szerettem az intenzív osztályt, és súlyos sebészeti műtéteken részt venni. Maga a születés csodája biztos, hogy mindenkit megfog. Amikor a medikusok odakerülnek hozzánk a klinikára, és először látnak szülést, azt nagyon nehezen hiszem el, hogy ne érintene meg valakit lelkileg. A szülészet-nőgyógyászat azért is volt számomra testhez álló, mert egyrészt mindig az adrenalin-gazdag tevékenység kellett nekem, ahogy az előbb már említettem. Másrészt, ebben a hivatásban megvan egyrészt a születés része, ugyanakkor a nőgyógyászati műtétek esetében gyönyörű sebészeti dolgokat lehet csinálni. Nagyon-nagyon szerettem a hasi sebészetet, a szülészet után megcsináltam az általános sebészi szakvizsgát is. Az, hogy a szülészet és a nőgyógyászat együtt jár, nagyon tetszett nekem már a kezdetektől, és meg kell mondanom, hogy egy percig sem bántam meg, hogy ezt választottam. Mindamellett, hogy ez egy borzasztóan stresszes terület – a nőgyógyászok abból a szempontból vannak még talán rosszabb helyzetben, mint egy egyéb, súlyos ügyeletet vivő kolléga; például intenzíves vagy traumatológus, hogy utóbbiaknak van az ügyelete, és utána jó esetben tudnak pihenni. Nekünk a szülések miatt teljesen kiszámíthatatlan az életünk, éjjel-nappal, hétvégén – bármikor hívhatnak. Annak ellenére, hogy ez borzasztó nehéz és stresszes, gyakorlatilag biztos, hogy újra ezt választanám.
-
Második diplomáját orvos-közgazdász szakon szerezte meg. Mi motiválta abban, hogy ezt is elvégezze az orvosi diploma megszerzése után?
- Egyszerűen érdekelt. Néhány héttel a gimnáziumi fakultáció választást megelőzően még teljesen egyértelműen közgazdásznak készültem, ez egy nagyon vonzó pálya lett volna számomra. Mindig nagyon szerettem a nyelveket, sok nyelvet beszéltem már akkor is, tehát szerettem volna diplomata lenni, és a közgázra menni. A döntő változás ebben egy személyhez köthető; a nagybátyám, keresztapám orvos. Még most, 90 éves kora körül is rendel, dolgozik. Mindig nagyon szerettem nézni azt a munkát, amit ő csinál, és végül is ő mondta, hogy gondoljam át az orvosit, mert szerinte jó lenne nekem. Maga az orvosi pálya választása jórészt neki köszönhető, a szakmaválasztás az orvosin belül pedig annak, amit az előbb meséltem. Amikor az orvos-közgazdász szakra beiratkoztam, akkor az egyetemi karrierem már kezdett szépen elindulni. Az akkori klinikaigazgató, Paulin Ferenc professzor láthatóan már számolt velem komolyabban is. A másik fontos érv, hogy ha az ember valahol egészségügyi vezető szeretne lenni, – nem feltétlenül volt akkor még az benne a pakliban, hogy én majd egy klinikát igazgatok, de például lehettem volna osztályvezető máshol – ahhoz kellett is egy ilyen menedzser- szerű végzettség.
-
Ön a gyógyítás mellett kutatómunkát is végez…
- Meglehetősen eltérő területeken is kutattam. A kezdetekben Monos Emil professzor – aki akkor a II. számú Élettani Intézetet vezette – befogadott a laborjába. A női hormonális változásokat vizsgáltuk állatkísérletekben, illetve, hogy azok hogyan hatnak a szív- és érrendszerre. Egész konkrétan a menopauza és a hormonpótlás szív- és érrendszeri hatásait vizsgáltuk; én ezt nagyon szerettem is. Aztán jött egy nagyon nagy lehetőség, amikor Czeizel Endre megkeresett. Ő a ’70-es, ’80-as, ’90-es évek meghatározó genetikusa volt Magyarországon; az országban ő vezette be a veleszületett rendellenességek nyilvántartását, illetve azt vizsgálta óriási populáción, hogy mik az okai, és hogyan lehetne megelőzni a fejlődési rendellenességek kialakulását. Czeizel professzor úr felkért, hogy dolgozzunk együtt; feldolgoztuk összességében kilencvenezer szülésnek az összes adatát, amelyekből születtek fejlődési rendellenes babák és egészséges babák is. Az édesanyáknak végignéztük a várandósságát; milyen életmódbeli körülményeik voltak: dohányoztak, alkoholizáltak-e, milyen volt az iskolázottságuk, milyen körülmények között laktak. A várandósság alatt milyen betegségeik következtek be, ez befolyásolta-e esetleg bizonyos fejlődési rendellenességek kialakulását, illetve milyen gyógyszereket szedtek a várandósság alatt, és ez hogyan befolyásolta egyes fejlődési rendellenességeknek az előfordulását. Ebből összességében száz-százötven angol publikációnk született azóta. Czeizel professzor halála óta tanítványaimmal folytatjuk ezt a munkát. Ez lett mostanra a nagy kutatási területem, hihetetlen érdekes dolgok vannak benne még most is.
-
Az érdeklődő hallgatók számára milyen kutatási lehetőségek vannak a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán?
- A klinika mindkét részlegén nagyon komoly kutatási programok zajlanak. A Baross utcai részlegen fontos genetikai kutatási témák merülnek fel, a terhespatológiával, tehát a terhességi kórképek kutatásával kapcsolatban, nagyon érdekes és komoly beteganyagunk van az endometriózisos betegek vonatkozásában. Folynak továbbá az Üllői úti részlegben – illetve együttműködve a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikával és az Élettani Intézettel – a női hormonrendszer és a keringés biomechanikai vizsgálatai. Nagyon sok területen tudunk érdekes témákat adni; mind a két helyen hatalmas perinatológiai részleg működik, tehát, aki nem feltétlenül nőgyógyász szeretne lenni, hanem esetleg gyermekgyógyász, a koraszülöttek érdeklik, abban is nagyon komoly kutatási munkát lehet végezni, illetve a veleszületett rendellenességek kutatása továbbra is folyik, ebben szintén óriási lehetőségek vannak.
-
A kutatás és gyógyítás mellett klinikaigazgatói 2013 óta. Hogyan tudja a sok feladatot összeegyeztetni?
-
A klinikaigazgatás mellett az embert újabb és újabb feladatok és megtiszteltetések találják meg; voltam a Klinikai Központ elnökhelyettese évekig, jelenleg az ÁOK általános dékánhelyettesi pozíciójára kért fel Kellermayer Miklós dékán úr, a szülészet-nőgyógyászatban is vannak vezető funkcióim; ehhez valahogy az ember hozzáedződik. Szerintem egyébként mi, nőgyógyászok, amiatt, hogy amúgy is elég kiszámíthatatlan és nagyon-nagyon terhelt életet élünk egészen fiatal korunk óta, strapabíróak vagyunk ilyen szempontból, és egész jól tudjuk szervezni a dolgokat.
-
Hogyan kapcsolódik ki szabadidejében?
- Rengeteget olvasok; nagyon-nagyon szeretek olvasni. Az aktív kikapcsolódást illetően: nagyon szeretem a sportokat; amatőr szinten, de nagyon sokféle sportot űzök. Rendszeresen focizom barátaimmal, – még a gimnázium óta lényegében ugyanaz a társaság, akikkel hetente egyszer összejövünk focizni – nagyon szeretek síelni, időként elmegyek futni. A Klinikával el szoktunk indulni az Ultrabalaton futáson, ahol mindig része vagyok a csapatnak, erre persze fel kell készülni. Ezenkívül nagyon szeretek horgászni; kisgyermekkoromban sokat jártam a nagypapámmal, majd, amikor az én fiam és a húgom kisfia elérte azt a kort, hogy őket is érdekelni kezdte, akkor miattuk újra rákaptam a horgászatra. Egyébként pedig a család jelenti számomra a felfrissülést; három gyermekem van: lányom már végzett az egyetemen, a Fogszabályozási Klinikán dolgozik, fiam harmadéves, szintén a Fogorvostudományi Karon, legkisebb lányom pedig még gimnazista, egyelőre az Állatorvostudományi Egyetem felé kacsingat. Az ő körükben, tehát feleségemmel és gyermekeimmel nagyon jól ki tudok kapcsolni; szeretünk utazni a világban, érdekes helyeket meglátogatni, nyáron tengerpartokra, télen síelni a hegyekbe.
-
November 17-én volt a koraszülöttek világnapja. Az elmúlt években hatalmas fejlődés történt a koraszülöttek ápolásában. A Klinikán működő Perinatális Intenzív Centrumban hogyan segítik a babákat?
- Egészen csodálatos munka folyik ott. Megszületnek a babák; ha szerencsések, akkor 800-1000 gramm körül, de 380-400 grammos, elképesztően kicsi babák is születnek. Mára oda jutott a tudomány, hogy egyrészt mi, szülész-nőgyógyászok rengeteget tanultunk az elmúlt harminc évben arról, hogy ezeknek a koraszülött vagy koraszülés előtt álló babáknak hogyan kell segíteni a világrajövetelét úgy, hogy nekik a legjobb lehessen a túlélési esélyük. Elsősorban a perinatológus kollégáink munkája és tudása hihetetlen fejlődésen ment keresztül, és ma ott tartunk, hogy a 400-500 gramm között született kisbabák igen jó eséllyel felnőnek, sőt, egészségesen nőnek fel. Ez egy egészen speciális terület; amikor megszületik egy koraszülött baba, nemcsak az a probléma, hogy kicsi, hanem, hogy a szervei éretlenek még a méhen kívüli élethez. Ezen a rendkívül nehéz első néhány héten kell őket átvezetnünk, úgy, hogy egészségesen túléljenek. Egyébként ezek a babák elképesztő túlélők, hihetetlen küzdők. A hivatásnak ez a része csodálatos élményeket tud tartogatni; ha a hallgatók között van, akit a gyermekgyógyászat érdekel, a koraszülött gyógyászatot – a perinatológiát – mindenképpen nézzék meg. Nagyon nehéz munka, de csodálatos élményeket jelenthet.
-
Mit gondol, az egészségügyi törvény átdolgozása hogyan érinti majd a szülész-nőgyógyászokat?
- Egyelőre csak nagyon visszafogottan tudunk fogalmazni, és értékelni, mert nem látjuk még a törvény pontos végrehajtási rendeleteit, illetve arról volt szó, hogy ebben még finomítások történnek. Az alapgondolat nyilván jószándékból indult ki, de a törvény jelenlegi formájában nemcsak mi, hanem más szakma is – például az urológusok, akik most adtak ki egy állásfoglalást – nagyon komoly kockázatokat látnak. Magyarországon kialakult az elmúlt évtizedekben egy olyan rendszer, hogy a betegek, vagy a várandósok kifejezetten magánrendelésekre szeretnek járni. A jelenlegi rendeletverziók szerint, nem biztos, hogy a magánrendelés és az állami rendszerben történő munka összehangolható, illetve jogszerű lesz. Ha például a magánrendelőben megvizsgál az ember valakit, és megállapítja, hogy egy műtétre van szüksége, akkor őt nem operálhatja meg a kórházban. Ha ez a verzió marad, abban az esetben nekem is nagyon komoly aggodalmaim vannak afelől, hogy a nőgyógyászok jelentős része el fogja hagyni az állami egészségügyi ellátást. Ez nemcsak a nőgyógyászokra igaz, hanem urológusokra, ortopédusokra, fül-orr-gégészekre, szemészekre, sőt, amiben még nem is gondolkodnak általában az emberek; a patológus, aneszteziológus, radiológus kollégáink szinte mindegyikének van másodállása az állami állása mellett. Ha a jelen formájában marad a rendelet, nekem komoly aggodalmaim vannak, hogy jelentős tudású szakemberek hagyják el majd az állami egészségügyi ellátást; ez vonatkozik a Klinikára is. Reméljük, hogy ez néhány héten belül kicsit jobb irányba tisztázódik.