Szerkesztő: Szumutku Fanni

Az Amigos a gyerekekért Alapítvány egy olyan egyetemistákból álló szervezet, akik a kórházi beteg gyerekek gyógyulásához járulnak hozzá, mégpedig játékos tanuláson keresztül. Az Amigók személyesen látogatják a gyerekeket a kórházakban, életvidámságot csalva mindennapjaikba. A koronavírus okozta helyzet sem foghatott ki a lelkes önkénteseken, hiszen az Amigók kötelességüknek érzik, hogy ugyanúgy segítsék a kórházban vagy otthon gyógyuló gyerekeket, azonban a személyes látogatások helyett most online foglalkozásokon keresztül.

 

Kik azok az Amigók?

Az Amigos a gyerekekért Alapítvány egy egyetemistákból álló jótékonysági szervezet, melynek célja, hogy a súlyosan beteg gyerekeket motiválják a gyógyulásban, többek között a nyelvtanuláson keresztül. Egyetemistaként példát mutatnak, hiszek maguk is diákok, a kisebb korkülönbségből adódóan viszont barátként foglalkoznak a gyerekekkel. Fontosnak tartják, hogy mindig vidáman érkezzenek a kórházba, hiszik, hogy néhány kedves és figyelmes gesztus is képes a gyermekek napjait szebbé tenni.

 

Hogyan kezdődött mindez?

Amikor Fábián Sára kilencévesen egy évre kórházba került, az élmény örökre megváltoztatta az életét. Felépülése után csak egy gondolat járt a fejében: hogyan adhatná át azt a törődést és támogatást a többi beteg gyereknek, amit ő kapott szeretteitől?

Később, egy családi vacsora közben megfogalmazódott benne a gondolat: nem kell orvosnak lennie ahhoz, hogy segítsen a beteg gyermekeken. Azok, akik a magány leküzdésében segítenek egy betegnek, közvetve fizikai erőnlétük erősödéséhez is hozzájárulnak. Ekkor még az ötlet gyermekcipőben járt, Sára mégis összeült pár barátjával és felvázolta nekik ötletét: kinek lenne kedve tanulni és játszani olyan gyerekekkel, akiknek családtagjai, hozzátartozói nem tudnak mellettük lenni? Természetesen mindenki lelkesen fogadta az ötletet, így nekiláthattak a szervezésnek.

A kitartó munka végül 2015-ben meghozta gyümölcsét: a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán a kórházigazgató és a kórházpedagógusok segítségével az első Amigo csapat tizenegy fővel indult útnak. Főként két osztályon, az onkológián és a hematológián önkénteskedtek az Amigók. Ezeken a részlegeken a gyerekek általában hosszabb időt töltenek bent, így nagyobb hangsúlyt kell fektetni a tanulásra is, de persze emellett a közös játék sem maradhatott el sohasem. A terv egyszerű volt: kicsit tanulni, beszélgetni, barátkozni azért, hogy a gyerekek érezzék, még a legnehezebb időkben is mellettük áll valaki, aki ismeretlenül is meg akarja ismerni őket: egy jó barát, aki biztos támpont a kórházak néha „lehangoló” légkörében. A pozitív visszajelzések pedig minden elképzelést felülmúltak.

A foglalkozásokat mindig óriási szeretettel és izgalommal várták a gyerekek, akik minden alkalommal egyre közvetlenebbek és nyitottabbak voltak. Az Amigókat egyre több mosolygós szempár fogadta, érkezésük után néhány perccel pedig már harsogott a folyosó a nevetéstől.

A kezdeményezés óriási sikernek örvendett, megállás nélkül érkeztek a megkeresések, hogy mások is segíteni szeretnének. Az Amigóknak dönteni kellett: kis csapatként vagy nagy családként folytassák ezt a figyelemfelkeltő tevékenységet? Nem is volt kérdés, hogy a bővülés az a lehetőség, mellyel a legtöbb kisgyereknek tudnának segíteni. Így a csapat egy felvételit követően előbb tizenhat, majd huszonkét lelkes tagra bővült. Azonban nem csak taglétszámban történt a bővülés, hanem a résztvevő-kórházak számában is, hiszen nagy örömükre elindult a munka a Szent László kórházban. 2016-ban, 34 taggal az Amigos hivatalosan is alapítvánnyá vált, majd 2017-ben a Bethesda Gyermekklinika szintén csatlakozott a kezdeményezéshez. Eközben egy kiemelkedő, egyedülálló projekt előkészítése is elindult: az Amigos társadalmi vállalkozás keretében azon szülőknek szeretne munkalehetőséget kínálni, akik gyermekük elhúzódó kórházi kezelése miatt nehézségekkel küzdenek a munkaerőpiacon.

A történet természetesen itt korántsem ér véget. Az Amigók célja, hogy újabb és újabb kórházakhoz, újabb és újabb kisgyerekek százaihoz jussanak el.

Te is szeretnél csatlakozni az Amigókhoz?

A tagok elmondása szerint azokért a pillanatokért fantasztikus Amigónak lenni, amikor a gyerekekkel csak egy kicsit is sikerül elfeledtetni, hogy kórházban vannak: olyankor őszintén tudnak örülni a játéknak vagy akár a tanulásnak. Amigóként nemcsak tehetsz másokért és megtanulod értékelni a saját egészségedet, de fejlődhet a kreativitásod, problémamegoldó- és alkalmazkodóképességed. Csapattagként munkáddal örömet okozhatsz a gyerekeknek, mi több, minden foglalkozás alkalmával kicsit újra Te magad is gyermek lehetsz. Jelenleg tagfelvételre nincs lehetőség, viszont ha felkeltette érdeklődésedet az Amigók munkássága, már nem kell sokat várnod, hiszen minden szemeszter elején lehet jelentkezni az Amigók csapatába.

Ezen kívül hogyan tudom még segíteni az Amigókat?

A pénzbeli adományok biztosítják az alapítvány működését, fenntarthatóságát, hogy évek múlva is segíthessék a gyermekek felépülését. A pénzbeli adományok mellett nagy segítség az alapítvány számára, ha valamilyen tárgybeli vagy szolgáltatásbeli felajánlás érkezik. Az Amigók honlapján elérhető egy lista, hogy jelenleg a munkájukhoz mire van a legnagyobb szükségük.