Szerkesztő: Szabó Regina

Az aktuális világnapok számontartása, ünneplése, a tematikus eseményeken való részvétel remek lehetőség, hogy egy kis színt vigyünk a hetünkbe. Egyes világnapok fontos, megvitatandó kérdésekre, problémákra hívják fel a figyelmet, mások múltbéli eseményekre való megemlékezéseknek adnak keretet, megint mások világunk szépségeinek, értékeinek közös csodálására buzdítanak. Visszatérő rovatunkban az aktuálisan következő néhány nap hivatalos világnapjairól számolunk be röviden, így mindenki találhat olyan alkalmat vagy témát, amelyet valamilyen okból a személyes ügyének érezhet!

Október 7. (szerda) – A Tisztes Munka Világnapja

Az Egyesült Nemzetek Szövetségének szervezete, az ILO (International Labour Organization, vagyis Nemzetközi Munkaszövetség) kezdeményezésére jelölte ki először minden év október hetedikét a Tisztes Munka Világnapjának 2007-ben, 2008 óta pedig az ITUC (International Trade Union Federation, azaz a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség) szervez világszerte kampánymegmozdulásokat a szakszervezetek számára ezen a napon. A kampányok három központi téma köré fonódnak:

  1. Munkahelyi jogok: A nők és férfiak jogainak összehasonlítása
  2. Szolidaritás
  3. A szegénység és az egyenlőtlenség megszüntetése

Október 8. (csütörtök) – A Látás Világnapja

Ez a világnap nem minden évben október 8-án kerül megrendezésre, a meghatározás szerint 2000 óta minden október második csütörtökjén felhívni a figyelmet arra, hogy a vakság az esetek jelentős hányadában megelőzhető, illetve gyógyítható. Ennek kapcsán pedig a Világnap kimondott célja kormányokat és szervezeteket egységes megelőzési beruházásokra bátorítani.

Látás világnapja

Október 9. (péntek) – Postai Világnap és a Tojás Világnapja

A Postai Világnapot 1964 óta ünneplik, főleg az USA-ban. 1874október 9-én alapították az Általános Postaegyesületet (később Egyetemes Postaegyesület) a nemzetközi postaszolgálat összehangolására, továbbfejlesztésére. Magyarország is a 22 alapító ország között volt, az egyesület 1948-tól az ENSZ szakosított intézménye, és mára már több, mint 160 tagországgal büszkélkedhet. Idén a világnapnak külön jelentőséget kölcsönöz, hogy a 2020-as amerikai elnökválasztási kampány egyik központi kérdésévé vált a posta szükségessége, kiválthatósága, így várhatóan nagyobb figyelemmel kíséri majd a közvélemény az alkalmat.

A Tojás Világnapját a Nemzetközi Tojásszövetség 1999-ben hirdette meg minden év októberének második péntekére. A világnap alkalmából több tucat tagországban kerülnek a tojás elengedhetetlenségét hangsúlyozó rendezvények megrendezésre. Ezen a napon mindenkinek kijár egy omlett!

 

Október 10. (szombat) – A Lelki Egészség Világnapja és a Halálbüntetés Elleni Küzdelem Világnapja

A Lelki vagy Mentális Egészség Világnapja a Mentális Egészség Világszövetségének kezdeményezésére, 1992 óta hivatalos esemény október 10-én A Lelki Egészség Világszervezete jóvoltából. Magyarországon 1994 óta tartják meg évente. Ezen a napon világszerte szervezetek és magánszemélyek azért tesznek, hogy a lelki egészséget és fontosságát a középpontba állítsák; tanítsanak és érzékenyítsenek a témában. Célkitűzés emellett, hogy a közvélemény figyelmét a lelki vagy mentális problémákkal küzdők mindennapi nehézségei, a támogatásuk elengedhetetlensége felé, a hozzájuk kapcsolódó előítéletektől pedig minél távolabb tereljék.

Lelki egészség világnapja

A Halálbüntetés Elleni Küzdelem Világnapja arra hivatott felhívni a figyelmet, és emlékeztetni a hétköznapi emberektől a kormányok tagjaiig mindenkit, hogy a halálos ítélet a legalapvetőbb emberi jogot, az élethez való jogot sérti; illetve arra az tényre, hogy a végrehajtott halálos ítélet visszafordíthatatlan, helyrehozhatatlan büntetési forma, azonban az ártatlanok elítélésének esélyét egy büntetőjogi rendszer sem képes kizárni. A halálbüntetés elleni küzdelemben az Amnesty International további érve, hogy „nem állnak rendelkezésre olyan bizonyítékok, melyek azt igazolnák, hogy a halálbüntetés hatékony eszköze az erőszakos bűncselekményektől való elrettentésnek”. Bár a nyugati világban a huszadik század második fele során javarészt minden államban eltörölték a halálbüntetést (hazánkban 1990 óta nem hozható vagy végrehajtható halálos ítélet), a világ számos országában, például Kínában, az USA egyes államaiban, Japánban és Európában egyedüliként Fehéroroszországban is él a gyakorlat, bár az ENSZ 2007-ben az EU és további 60 tagállam felterjesztésére – ajánlás jellegű – határozatot hozott a halálbüntetések végrehajtásának azonnali felfüggesztésére. A világnap alkalmából emberek milliói vesznek részt különböző rendezvényeken e törekvések támogatásaként.

Október 11. (vasárnap) – Nemzetközi „Coming Out” nap

Az Előbújás napja, angolul a Coming Out Day egy nemzetközi LMBTQ+ tudatossági ünnep, amelynek rendszeresítését eredetileg egy 1987 október 11-ei, nagy visszhangú, a homoszexuálisok jogaiért megtartott washingtoni felvonulás inspirálta. Ezen a napon az LMBTQ+ közösség tagjai környezetüket elfogadásra, egymást pedig önmaguk felvállalására bíztatják. Az elmúlt 15 évben a világnapnak rendszerint választanak külön szóvivőt, illetve egy-egy témát vagy hívómondatot is, ilyen volt például az „A coming out still matters”, azaz „A coming out még mindig számít!” vagy a legkorábbi (1999-es), szójátékos „Come out to congress”. 2002-ben pedig ebből az alkalomból került kiadásra egy támogatói CD, amelyen a zeneipar LMBTQ+, vagy a közösséget támogató tagjai, például Cyndi Lauper vagy a Queen erre a célra adományozott dalai voltak hallhatóak.

 

Ezek voltak tehát az e heti nemeztközi napok és vilá
gnapok, nincs más hátra, mint használni ezeket az alkalmakat, hogy akár hangosan, akár csak magunkban, csöndben, de megemlékezzünk, kiálljunk az értékesnek, fontosnak ítélt ügyekért!