„Utánam, olvasó!”
Ez a mondat Mihail Afanaszjevics Bulgakov, világhírű orosz író talán legismertebb művéből, A Mester és Margarita című regényéből származik, amit feltehetőleg ezen sorok olvasói közül is már sokan élvezettel forgattak. A 20. század egyik egyetemes világirodalmi mesterének tartott író a szatíra és a kor nagy irányzatának tartott mágikus realizmus terén alkotott maradandót. Bulgakov viszont nem csak nagyszerű, szórakoztató művei miatt lehet érdekes a Semmelweis-hallgatók számára. Hogy mi más miatt? Utánam, olvasó!
Mihail Bulgakov 1891-ben született Kijevben (ami akkoriban az Orosz Birodalom része volt) így orosz, később szovjet állampolgár lett. A jelenlegi ukrán fővárosban végezte iskoláit, majd egyetemre is itt járt. Élete ezen a ponton kapcsolódhat a miénkhez: a Kijevi Egyetem (ma Tarasz Sevcsenko Kijevi Állami Egyetem) orvosi karán szerzett diplomát 1916-ban. Már egyetemi évei alatt is részt vett a betegek ellátásában: 1913-ban a Vöröskereszt önkéntese lett, az első világháború sebesültjeit gyógyította. A fronton azonban a tapasztalat mellett két más dolgot is szerzett: többször megsérült, a fájdalmaira szedett morfium pedig hamar függővé tette. Függőségét élete végéig nem tudta leküzdeni.
A diploma megszerzése után hamar munkába állt, a Szmolenszk megyei Nyikolszkoje településen működtetett orvosi rendelőt első feleségével közösen. Élményekben gazdag két évet töltött el itt, de szorongással töltötte el, hogy megfelelő mentor hiányában, tapasztalatlansága miatt, segítő szándéka ellenére, veszélyeztette a hozzá fordulók egészségét. A felelősség kérdése ekkor lépett elő írásainak egyik fő témájává. Ezekből a gondolatokból született meg későbbi műve, az Egy fiatal orvos feljegyzései. A novelláskötet egy frissen végzett, ifjú orvos vidékre kerülését meséli el, aki megfelelő magabiztosság és felkészültség nélkül néz szembe szülésekkel, tracheotómiával és valami még félelmetesebbel: az engedetlen páciensekkel. (A történetekből a Sky csatorna készített hasonló címmel nyolc részes sorozatot Daniel Radcliffe és John Hamm főszereplésével, a 22-23 perces epizódok pont megfelelnek az otthoni bezártság estéire.) A nyikolszkojei évek azonban nem csak a kudarctól való félelmet jelentették Bulgakov számára, hanem egy tudományos felfedezés esélyét is. Rendelései során gyakran találkozott szifiliszes betegekkel (érdeklődése is ekkor fordult a venerológia, azaz a nemi úton terjedő betegségek gyógyászata felé), akiken egyedi jellegzetességet fedezett fel: a páciensek gyakran rendelkeztek genu varummal, azaz O-lábakkal. Ez a megfigyelés azóta a szifilisszel kapcsolatban „bandy legs sign” néven terjedt el, de ismert a Bulgakov-jel elnevezés is.
Bulgakov, a sikeres felismerés ellenére, orvosi karrierjével kapcsolatban alapvetően szkeptikus maradt, de a hivatás feladásáig a 20. század eleji, sodró, orosz történelem vezette el. 1918-ban visszatért Kijevbe, és csatlakozott az időközben kitört orosz polgárháborúban küzdő cári csapatokhoz. A harcokban később alulmaradó fehérek szolgálatában a Kaukázusban kezelt betegeket, itt pedig – feltételezhetően egyik betegétől –, elkapta a tífuszt. A korábban is fennálló kétségei és frissen szerzett betegsége hatására meghozza a döntést, 1920-ban már újságíróként dolgozott.
Bár orvosként többé nem munkálkodott, a három év praktizálás és az azt megelőző egyetemi évek egész élete során meghatározók voltak, és további műveiben is feltűnnek ezzel kapcsolatos témák. A beteg emberek és betegségeik pontos leírása, a gyógyító helyek (legyen szó orvosi rendelőről vagy elmegyógyintézetről) a fő művének tartott A Mester és Margaritában is szerepelnek. Ennek írásakor azonban már saját egészsége is problémát jelentett. 1939-ben vette észre magán a veseelégtelenség tüneteit (fejfájás, látászavar), és bár a könyvön 1928 óta dolgozott, az utolsó, végső változatot halála előtt négy héttel, urémiás állapotban diktálta le feleségének 1940-ben. Egészségi állapotáról sokat elmond, hogy a kézirat lapjait évtizedekkel később vizsgáló kutatók morfium-metabolitokat és nefrózis szindrómára jellemző biomarkereket találtak a papírokon. Az erősen szatirikus, részben a Szovjetuniót kritizáló művet 1966-ig nem is engedték megjelenni, a cenzúrázatlan verzió kiadására pedig egészen 1973-ig kellett várni.
Érdekes, hogy a mű kiadása a posztmodernség kezdetére tehető. A szövegek egymásba ágyazottságával és intertextualitással operáló regény pedig akár ennek az irányzatnak szép példája lehetne. Bulgakov mégis évtizedekkel megelőzte a posztmodern írókat, hiszen az időbeli egyezés csak a közel harminc évnyi kényszerpihenőnek köszönhető. A történet nehezen foglalható össze, több szálon fut, amik csak bizonyos pontokban érintik egymást. A regény elején megjelenik a Sátán társaival az 1930-as évek Moszkvájában, ahol összetűzésbe kerül a város művészeti és politikai elitjével. Már ebben a részben elkezdődik a közel kétezer évvel korábbi Jeruzsálem és Poncius Pilátus bemutatása, amiről kiderül, hogy a mentális problémákkal küzdő Mester készülő írásának is témája. A regény második fele a titokzatos Mester, és szerelme, Margarita újbóli egymásra találásának története, amivel párhuzamosan kibontakozik Jézus megfeszítésének elbeszélése is. Bulgakov fő műve a központi cselekmény mellett rengeteg mellékszálat, közjátékot tartalmaz, ami miatt nehéz ezeket a szálakat önmagukban jellemezni, ezért is ajánlom a könyvet a „karantén” idejére, teljes megismerésre.
Annak ellenére, hogy Bulgakov korán elhagyta az orvosi pályát, mentalitásában, értékrendjében tovább hordozta azokat a tulajdonságokat (a rá jellemző gúnnyal ötvözve), amelyek egy jó gyógyítót jellemezhetnek. Ennek bizonyítására két idézetet szeretnék tőle beszúrni a cikk végére:
„Minden ember orvos kellene legyen, hogy lefegyverezhesse az életre leselkedő összes láthatatlan ellenséget.” (saját fordítás)
„Hogyha azt akarja, hogy jó legyen az emésztése, volna egy jó tanácsom – ne beszéljen evés közben a bolsevizmusról és az orvostudományról.” (Hetényi Zsuzsa fordítása)