A különböző sebészeti beavatkozások manapság is félelemmel töltik el a pácienseket, ehhez képest az anesztézia megjelenése előtti időkben akár egy horror filmbe illő jelenetnek is megfeleltek volna a műtőben történtek. Manapság a sebészek legfőbb erénye a precizitás, ellenben akkoriban ez a képesség kevésbé érvényesülhetett. Annál inkább fontos volt a gyorsaság annak érdekében, hogy a beteg pokoli fájdalma minél kevesebb ideig tartson, illetve így kisebb volt az esély arra, hogy a beteg elvérezzen.
Hogyan is zajlott egy műtét a 19. században? A sterilizálás és a fertőtlenítés ugyanúgy ismeretlen fogalmak voltak, mint a fájdalomcsillapítás és az altatás. Természetesen ebben az időben is léteztek kórházak, azonban az orvosok gondolkozás nélkül elvégeztek egy műtétet akár egy sátorban, egy ivóban vagy egy előadó közepén is. A műtét előtt az asszisztensek megpróbálták a beteget leitatni, a bódultság és a fájdalomcsillapítás eléréséhez, ezután teljes erejükkel az asztalhoz nyomták és kezdődhetett a műtét. Először vágást ejtettek a kívánt helyen, majd gyorsan elszorították az ereket, átfűrészelték a csontot, végül összevarrták a sebet.
Ezt a hosszúnak és bonyolultnak tűnő kombinációt London leggyorsabb orvosa nem egészen 2 és fél perc alatt képes volt végrehajtani. Dr. Robert Liston (1794-1847) skót sebész gyorsaságának köszönhette népszerűségét, a köztudatban „a leggyorsabb kés” néven terjedt el. Kollégái között is csodaszámban ment, ugyanis betegei közül csak minden tized halt meg. Mai szemmel iszonyúan rossz aránynak tűnhet, azonban akkoriban az egyik legsikeresebb statisztikának számított. Liston nem rejtette véka alá tehetségét, gyakran végzett nyilvános, a nagyközönség által is látogatható műtéteket. A beavatkozás elején gyakran megkérte a résztvevőket, hogy hangosan számoljál, hány percig tart a műtét.
A gyorsaság azonban többször is a pontosság rovására ment. Volt, hogy műtét közben véletlenül levágta a páciens heréit, vagy más testrészét is megsebesítette. Feljegyzések szerint hozzá kapcsolódik az egyetlen olyan műtét is, amely 300%-os halálozási rátával végződött. A műtét közben levágta egyik asszisztense ujját, a gyors mozdulatok közben pedig véletlenül egy megfigyelő kabátját is szétvágta. A megfigyelő a sokk hatására, hogy valamilyen létfontosságú szervét érte a kés, a helyszínen meghalt, az asszisztens és a beteg pedig később szepszisben hunyt el.
Mindazonáltal nem csak a gyorsaságával emelkedett ki az orvosok történelméből. 1846-ban ő alkalmazta elsőként sebészeti beavatkozásnál az étert, amelyet ekkor az amerikai fogorvosok már használták kábítás céljából. Az új módszer sikeres volt, így Európában innentől számítják az altatás használatát műtétek során. Habár a csodaszernek tartott éter nem volt a legtökéletesebb megoldás, mégis fontos lépcsőfok volt ahhoz, hogy eljuthassunk a mai értelemben vett anesztéziához.