Nem csak a szemeszter, hanem a filmek terén is erős kezdéssel indul a szeptember.

Az: Második fejezet (It: Chapter Two)

A nagysikerű első rész után végre megérkezett az amerikai horror folytatása.

A történet az első filmet követően 27 évvel játszódik, azok után, hogy a Vesztesek Klubja legyőzte Pennywise bohócot. A gyerekek eközben felnőttek, elköltöztek, mindenki élte az életét, amíg egy különös telefonhívás újra össze nem hozta a csapatot. A folytatást ismételten Stephen King regénye alapján várhatjuk. Mindemellett a színészgárda is jóval nívósabb (a hasonló műfajú filmekhez képest) olyan nagy nevekkel, mint James McAvoy, Jessica Chastain, vagy akár az ifjú, feltörekvő Finn Wolfhard.

Hazai bemutató: 2019. szeptember 5.

Műfaj: horror-thriller

Játékidő: 2 óra 45 perc

 

Kópé (Troble)

Első látásra a néző azt gondolhatja, hogy ez a film bizony ismerősnek tűnik. Az érzés abból a tényből adódhat, hogy a felvételek nagyon hasonlítanak A kis kedvencek titkos élete című film megjelenéséhez. Ne engedjük azonban, hogy ez a gondolat befolyásoljon minket, mivel ez a rajzfilm tartalmában és minőségében bizony alig hasonlít az előbb említetthez. Értve ezalatt, hogy a Kópé egy nagyszerűre sikeredett animációs film. A történet szerint Kópé boldogan lustálkodik élete minden egyes percében. Az elkényeztetett kutyusnak azonban egyik nap meghal szeretett gazdája, aki minden ingóságát az ebre és annak gazdájára hagyja. Ez az a pont, ahol Kópé élete egyre kópésabbá válik, mert új családja egyáltalán nem mondható kedvesnek, azonban annál pénzéhesebbnek. A blöki végül úgy dönt, kereket old.

Hazai bemutató: 2019. szeptember 12.

Műfaj: animációs családi vígjáték

Játékidő: 1 óra 27 perc

IMDb: 9,3

 

Ad Astra – Út a csillagokba (Ad Astra)

Bizonyára te is emlékszel, hogy az elmúlt években az „űrhajós” filmek nagyon népszerűek voltak, mint például a Gravitáció, a Csillagok között, az Alien vagy az Utazók. A kérdés tehát az, tud-e újat nyújtani nekünk egy következő, témájában egyező film? A válasz: az előzetes és a történet alapján igenis tud. A cselekményről röviden: az asztronauta Roy útnak indul, hogy átszelje a Naprendszert és kiderítse az igazságot apjáról, akinek 20 éve nyoma veszett az űrben. Utazása során olyan titkokra bukkan, amik megváltoztathatják az emberiség fennmaradását és eddig megszokott helyét a kozmoszban. A főszereplő, Roy (Brad Pitt) elsőre egy igencsak szokványos főhős típusnak tűnik, azonban a rendező azt nyilatkozta, a karakter a felszín alatt sokat rejteget még magában.

Hazai bemutató: 2019. szeptember 19.

Műfaj: misztikus kaland-dráma sci-fi thriller

Játékidő: 2 óra 4 perc

 

Downton Abbey

A Crawl család történetének folytatása, az angol vidék gazdag tulajdonosainak története a huszadik század elején. A híres sorozat mozifilm változata kerül a nézők szeme elé. A film írója Julian Fellowes, aki az eredeti sorozat alkotója is egyben. Továbbá az eredeti szereplők is játszanak a filmben.

Ráadásul nem is lehetne egy igazi angol kosztümös drámát elképzelni Maggie Smith nélkül (aki egyik személyes kedvencem is).

Hazai bemutató: 2019. szeptember 19.

Műfaj: dráma

Játékidő: 1 óra 59 perc

 

Az Aranypinty (The Goldfinch)

Egy fiú jómódú nevelőszülőkhöz kerül, miután édesanyja egy bombatámadás áldozatává válik a Metropolitan Múzeumban. A merénylet során a fiú is a múzeumban volt, ő azonban túlélte a merényletet, sőt magával vitt egy 17. századi festményt is onnan. A film Donna Tartt nagysikerű regénye alapján készült. A könyv egyébként Németországban és Olaszországban is bestseller lett.

,,Az Aranypinty egy régen várt klasszikus történet veszteségről, megszállottságról, túlélésről és önmagunk megtalálásáról.” – Libri

Hazai bemutató: 2019. szeptember 19.

Műfaj: bűnügyi dráma

Játékidő: 2 óra 29 perc

 

Isten kegyelméből (Grâce à Dieu)

A film igaz történetet dolgoz fel, miszerint Franciaországban, egy Lyonban élő pap több, mint 70 gyereket zaklatott szexuálisan, végül az ügy el lett tussolva. A film ezen gyermekek közül hármójuknak a későbbi életét mutatja be. A rendező állítólag titokban dolgozott a filmen és rengeteg háttéranyagot gyűjtött hozzá. (1)

Hazai bemutató: 2019. szeptember 26.

Műfaj: dráma

Játékidő: 2 óra 17 perc

IMDb: 7,4

Tomatometer: 90%

Képek forrása: filmrakat, cinemacom, outnow.ch, IndieWire