Dr. Szél Ágoston egyetemi tanár,
a Humánmorfológiai és Fejlődésbiológiai Intézet igazgatójának írása
a legújabb, 2006/2. MOTESZ Magazinban
VITAINDÍTÓ KEZDEMÉNYEZÉS
Dr. Szél Ágoston egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Humánmorfológiai és Fejlődésbiológiai Intézetének igazgatója, az anatómus szakvizsga megszerzése tárgyában az alábbi levelet juttatta el hozzám. Az anatómia tárgy önmagában is indokolná a téma szélesebb körű megvitatását, de a levélben felvetett problémák feltehetőleg a többi elméleti intézet fiatal diplomásait is érintik. Sok példa igazolja a múltból, hogy számos elméleti intézetben trenírozott oktatóból lett kiváló klinikus. A jelenleg érvényben lévő gyakorlat azonban az elméleti intézetekben eltöltött időt feleslegessé, elfecséreltté minősíti. A magyar felsőoktatás értékeinek megőrzése érdekében örülnénk, ha a tárgyban minél többen kifejtenék véleményüket a MOTESZ Magazin hasábjain, azzal a céllal, hogy a MOTESZ jószívvel felvállalhassa a téma szakmai képviseletét.
Dr. Magyar Kálmán
a MOTESZ alelnöke
PROF. DR. MAGYAR KÁLMÁN
A MOTESZ ALELNÖKE
A NEMZETKÖZI BIZOTTSÁG ELNÖKE
Tárgy: anatómus szakvizsga
Tisztelt Elnök Úr!
Több mint öt évvel ezelőtt, 2000-ben kaptam felkérést a MOTESZ akkori elnökétől, hogy vegyek részt az UEMS morfológiai szekciója munkájában. Évek teltek el anélkül, hogy további értesítést vagy bármilyen feladatot kaptam volna ezen megbízatásom keretében. Mindössze néhány héttel ezelőtt, 2006 áprilisában került sor az első találkozóra, amikor is mintegy 20 „kollégámmal” együtt meghallgattuk a nemzetközi szervezet magyarországi tevékenységéről szóló beszámolókat. Kiderült, hogy számos résztvevő valóban aktív feladatkört látott el eddig, mások azonban mit sem tudtak az UEMS-ben betöltött szerepükről.
Amint a meghívó visszaigazolásában is jeleztem, a fenti okokból kifolyólag magam sem tudok eredményekről beszámolni, de ha szükséges, örömmel veszek részt a további munkában. Engedje meg Elnök Úr, hogy a Magyar Anatómus Társaság 2005-ben megválasztott elnökeként, „gyakorló” egyetemi tanárként, az orvosképzésben csaknem három évtized eltöltése után ezen a helyen megfogalmazzak néhány gondolatot.
Tekintettel arra, hogy anatómusként a betegellátásban nem veszek részt, orvosi végzettségem, biomedicinális kutatási területemen szerzett kandidátusi és nagydoktori címem, továbbá napi oktatómunkám révén teljes mértékben orvosnak, kutatóorvosnak, orvosegyetemi oktatónak tekintem magam. A szakképzésben azonban nem vehetek részt, mivel anatómusok szakvizsgát nem szerezhetnek, sőt, másféle szakvizsga megszerzésének sem feltétele az, hogy anatómiai ismereteiről a szakorvos jelölt számot adjon. Magam se rendelkezem szakvizsgával, pedig anatómusprofesszorként az ország egyik nagyhírű anatómiai intézetét, a Humánmorfológiai és Fejlődésbiológiai Intézetet vezetem a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán.
Nagy tisztelettel szeretném felvetni azt a kérdést, hogy miért nem szerepel az anatómia a szakvizsgatárgyak között, miért nem lehetséges, miért nem kötelező az anatómiai szakvizsga megszerzése azok számára, akik főhivatásként az anatómia oktatásával foglalkoznak? A kérdést sokszor és sokaknak feltettem már, és általában azt a választ kaptam, hogy a szakvizsga jogosítvány, amely kizárólag az önálló betegellátáshoz szükséges ismeretek birtokában szerezhető meg, és amely értelemszerűen irreleváns az anatómusok esetében. Más tartalmú, de hasonló előjelű válasz az, hogy Európában nem ismeretes ilyen jellegű szakvizsga, ezért Magyarországon sincs szükség erre.
Szeretnék fent felsorolt tisztségeimnél és beosztásomnál fogva hangot adni azon meggyőződésemnek, hogy az anatómia ilyen módon való „kívül rekedése” néhány évtizeden belül súlyos következményekkel járhat majd az orvosképzésben, de az első jeleket már napjainkban is lehet észlelni. Néhány évtizeddel ezelőtt az anatómiai intézetekben örömmel vállaltak oktatói munkát fiatal orvosok, mivel manuális orvosi szakmák felé kitűnő előszobának számított a néhány éves oktatás során megszerezhető morfológiai gyakorlat és ismeretanyag. Mivel a szakképesítés akkoriban nem volt feltétele az önálló orvosi tevékenységnek, nagyon sok anatómus évtizedekig részt vehetett ügyeleti munkában, nem szakadtak el a klinikai gyakorlattól és megbecsült tagjai maradtak az orvostársadalomnak. Adott esetben a teljes állású gyakorló orvosi munkához való visszatérés is járható út volt számukra.
Az új szakképzési rendszerben a helyzet gyökeresen megváltozott. Az elméleti oktató intézetben eltöltött évek ma elveszett időnek számítanak, hacsak nem döntötte el valaki, hogy tartósan ott is marad. Ma, gyakorló orvosi munkára készülő ember nem vesztegetheti az idejét olyan tevékenységgel, amely nem visz közelebb a szakképesítés megszerzéséhez. Ebből következően a leendő orvosok anatómiai oktatásában egyre kevesebb orvosi diplomával rendelkező orvos vesz részt. Helyüket a természettudományi karokon végzett fiatal biológusok, esetleg kémikusok, biokémikusok veszik át, akik az oktatás kényszerét szívesen elfogadják a tudományos fokozat megszerzése érdekében. Anatómiai tudásuk azonban nyilvánvalóan nélkülözi az orvosi gondolkodásmódot, és az orvosi ismeretek és orvosi gyakorlat hiányában aligha lehetnek a felnövekvő orvosgenerációk hiteles anatómia oktatói.
Klinikus oktatók egyre gyakrabban panaszkodnak a medikusok hiányos anatómiai tájékozottságára. Curriculum-reformok kapcsán egyre gyakrabban kérdőjeleződik meg az anatómiai ismeretek közlésére szánt óraszám szükségessége. Külföldi tapasztalatok mutatják, hogy a morfológiai tárgyak oktatása háttérbe szorul vagy, horribile dictu, tejesen meg is szűnik. Tengerentúli példák szerint orvosi diplomával rendelkező személy csak kivételes esetben vesz részt anatómiai oktatásban, ezt a feladatot többnyire biológusok végzik. Egyre szaporodnak azok a híradások, amelyek az ilyen egyetemeken végzett orvosok hiányos anatómiai tudásáról szólnak, és amelyek a negatív folyamat megállítását szorgalmazzák. Megfelelő képzettségű anatómusok hiányában azonban ez már nem sikerül. Az ördögi kör egyik oka az, hogy az anatómus nem számít orvosnak, orvosi ismeretei ellenére is kiszorul az orvosi gyakorlatból, feladatkörének szakvizsga nélkül nincsen semmilyen presztízse.
Véleményem szerint a szakvizsgával nemcsak licensz-jellegű jogokat lehetne elismerni, hanem magas szintű szakismereteket is. Az anatómiai ismeretek jelentőségét a képalkotó diagnosztikai eljárások, a háromdimenziós képi megjelenítések és a modern sebészeti módszerek (pl. laparoszkópia) korunkban ismét előtérbe helyezik. Az orvostanhallgatók számára szükséges modern (klinikai) anatómiai ismeretek kifejezetten igénylik a megalapozott ismereteket. Az anatómia oktatására fordított időt semmiképpen nem szabad csökkenteni, de ehhez megfelelő képzettségű anatómus szakorvosokra van szükség és nem olyan személyekre, akik tudományos fokozattal ugyan rendelkeznek, de orvosi tevékenységet soha nem végeztek, és az emberi test felépítéséről is csak az összehasonlító állatrendszertan keretében hallottak.
Felvetem tehát, hogy miért ne lehetne bevezetni hazánkban az anatómiai szakvizsgát! A Magyar Anatómus Társaság elnökeként és vezető oktatóként javaslom e kérdés megfontolását és napirendre tűzését, hiszen ma még nem késő! Ma még anatómus oktatóink kétharmada orvosi végzettséggel rendelkezik, de ez nem tart sokáig, ha a kieső idős anatómusokat sorra biológusok váltják majd fel. A szakvizsgával vissza lehetne adni ennek az orvosi szakmának az értékét, a CME kiterjesztésével pedig a folyamatos orvos-továbbképzés rendszerébe is becsatlakoztathatók lennének a hazai anatómusok.
Tisztelettel:
Dr. Szél Ágoston
egyetemi tanár
