2026 október 14-16 között került megrendezésre a Magyar Egészségmegőrzési és Életmódorvostani Egyesület (MOTE) idei életmódorvosi kongresszusa az Andrássy úton, a MagNet Bank központi épületének konferenciatermében.

A MOTE a nemzetközi International Board of Lifestyle Medicine (IBLM) tagszervezeteként 2021-ben, a Föld napján alakult azzal a céllal, hogy az életmódorvosi szemléletet elterjessze és meghonosítsa az egészségtudományok hazai képviselői között. Az életmódorvoslás egy olyan, bizonyítékokon alapuló, multidiszciplináris orvosi szakterület, amely az életmód-pillérek (táplálkozás, mozgás, alvás, stresszkezelés, társas kapcsolatok, káros szokások kerülése) szerepét hangsúlyozza az egészségmegőrzésben, illetve a krónikus betegségek megelőzésében és kezelésében, vagy akár azok visszafordításában.

Tanszékünkről Dr. Demeter Tamás vett részt a színvonalas konferencián, aki a MOTE egyik alapító tagja. A kongresszus három napja három tematikus pillér köré épült: szerdán a mozgás, csütörtökön a táplálkozás, míg pénteken a mentális egészség és a stresszkezelés volt fókuszban. Az előadók között volt belgyógyász, neurológus gasztroenterológus, kardiológus, mozgásterapeuta és dietetikus is. A jó hangulatú kongresszus szüneteiben egészséges, a teljes értékű növényi étrendbe illeszthető harapnivalókat és ebédet szolgáltak fel. A szakmai programot átmozgatás, légzőgyakorlatok, fermentálás és csíráztatás workshop, valamint a Városligetben tett közös, jó hangulatú séta egészítette ki, melynek segítségével bemutatásra került az országszerte nagy sikerrel működő, életmódorvosok által vezetett lakossági egészségnevelő és közösségépítő eseménysorozat, a „Séta az orvossal”. A konferencia során debütált a MOTE hamarosan induló, multidiszciplináris, hazánkban egyedülálló „kulináris medicina” képzése, amely a táplálkozás mint életmód-pillér mentén a főzési és a táplálkozástudományi ismereteket klinikai kontextusba helyezi.

A Magyar Egészségmegőrzési és Életmódorvostani Egyesület weboldala itt érhető el: https://eletmodorvostan.hu/Egyesület