Értesítjük a pályázókat, hogy az NKFIH-tól  a  Semmelweis Egyetem az alábbi tájékoztatást kapta:

A pályázati felhívás 12.4. pontja értelmében az NKFIH a KDP ösztöndíjat elnyerő doktori hallgatót fogadó doktori iskolát működtető fogadó felsőoktatási intézmény részére támogatói okirat/támogatási szerződés/megállapodás keretében biztosítja a KDP ösztöndíjat, valamint a témavezető és a vállalati szakértő részére biztosított bérköltséget és azok járulékait, a fokozatszerzés elismerési díjait, illetve a fogadó doktori iskola részére a kutatáshoz biztosított támogatást.

A támogatói okirat – amely tartalmazza a támogatás felhasználásának és elszámolásának szabályait – előkészítése folyamatban van.

 

————————————————————————————————————-

A pályázati adatlaphoz szükséges statisztikai adatok és doktori iskolák bemutatása a felhívás alatt elérhető 
 

Örömmel tájékoztatjuk, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium mint Irányító szerv, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal mint Kezelő szerv útján 2020. július 22-én nyílt pályázatot hirdetett a “Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj” elnyerésére.

A pályázatokat 2020. augusztus 1. és 2020. szeptember 15. között lehet benyújtani.

A Kooperatív Doktori Program célja, hogy a kutatás-fejlesztés-innováció területén tovább bővítse azon munkavállalók létszámát – elsődlegesen az MTMI (matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai) területeken -, akik szakmai ismereteiket a legfrissebb tudományos kutatási eredményekkel kívánják gyarapítani, és elkötelezettek tudásuk társadalmi, gazdasági hasznosításában.

A Kooperatív Doktori Programban részt vevő doktori hallgatók vállalati együttműködésben, a felsőoktatási doktori iskolák intézményes keretei között dolgozzák fel témájukat, és fejenként legalább havi nettó 200 000 Ft-os és legfeljebb havi nettó 400 000 Ft-os támogatásban részesülnek.

 

A doktori iskola a kooperatív doktori hallgató után szemeszterenként legfeljebb bruttó 2,5 millió forint támogatást kap, amelyből félévenként bruttó 1,2 millió forint a témavezetői juttatás és legfeljebb 1,3 millió forint a projektalapú támogatás.

Utóbbi kizárólag kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) tevékenységre vagy ahhoz kapcsolódó infrastruktúrafejlesztésre, nemzetközi kapcsolatok kiépítésére, tudástranszferre, illetve az ezekkel összefüggő szolgáltatásokra használható fel.

Szintén támogatásban részesül a vállalati szakértő, akinek feladata, hogy a kooperatív doktori hallgató számára a vállalati működést bemutassa és a kutatás vállalati hasznosítását elősegítse.

A pályázatot doktori hallgatói jogviszonyban álló hallgatók, illetve azok nyújthatják be, akik doktori tanulmányaikat a 2020/2021. tanévben kezdik meg.

A pályázatokat a kilenctagú Kooperatív Doktori Kollégium bírálja el, amelyben egyaránt jelen lesznek a felsőoktatás és a versenyszféra képviselői, ezzel biztosítva mindkét oldal szempontjainak érvényesülését, és ezen keresztül a legjobbak kiválasztását.

A pályázat elérhető:

https://nkfih.gov.hu/palyazoknak/nkfi-alap/kooperativ-doktori-program-kdp-2020/palyazati-felhivas

Jelentkezési határidő:
2020. szeptember 15.
 
 
Felhívjuk szíves figyelmüket a pótfelvételi eljárásra: 
A felhívás elérhető:
 
 
 

A doktori iskola szellemi és tárgyi infrastruktúrájának bemutatása (legalább 2000 és legfeljebb 5000 karakter terjedelemben):


1, Elméleti és Transzlációs Orvostudományok Doktori Iskola

2, Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola
3, Gyógyszertudományok Doktori Iskola
4, Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola
5, Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskola

6, Molekuláris Orvostudományok Tudományági Doktori Iskola
7, Patológiai Tudományok
8, Egészségtudományi Doktori Iskola

A fogadó doktori iskola doktori hallgatóinak száma összesen a 2016/2017., a 2017/2018. és a 2018/2019. tanévekben:

Táblázat

A fogadó doktori iskolában a 2016/2017., a 2017/2018. és a 2018/2019. tanévekben doktori fokozatot szerzettek száma összesen:

Táblázat

A fogadó doktori iskola kapcsolattartójának neve, telefonszáma emailcíme:

Elméleti és Transzlációs Orvostudományok Doktori Iskola
Besze Erzsébet
E-mail: besze.erzsebet@semmelweis-univ.hu
Telefon: 459 1500/60200

Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola
Bokori Edit
e-mail: bokori.edit@med.semmelweis-univ.hu
Telefon: 06-20-825-8150

Gyógyszertudományok Doktori Iskola
Telefon: 459 15 00/55206
 
Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola
Kiss Hajnal
e-mail: kiss.hajnal@med.semmelweis-univ.hu
Telefon: 4591500/51322

 

Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskola
Őszi Alexandra:
Telefon: +36 20 670 1179
Email: oszi.alexandra@med.semmelweis-univ.hu

Molekuláris Orvostudományok Tudományági Doktori Iskola
Sonnevend Kinga
E-mail: sonnevend.kinga@med.semmelweis-univ.hu
Telefon: 06-20-8259640

Patológiai Tudományok
Laczik Cecília
E-mail: laczik.cecilia@med.semmelweis-univ.hu
Telefon: +36 1 266-1637 / 54437

Egészségtudományi Doktori Iskola
Császár Gábor
Telefon: +36 1 486 5901
E-mail: csaszar.gabor@se-etk.hu