158 PhD-hallgatót avattak doktorrá a Dies Academicus ünnepségen. A Nagyvárad téri Elméleti Tömb Dísztermében tartott ünnepi szenátusi ülésen avatták doktorrá intézetünk munkatársait: Kenan Alosst, Dr. Karádi Dávid Árpádot és Dr. Vörös Imrét is.

Az ünnepi ülés kitüntetések és díjak átadásával folytatódott. Az egyetem immár 21. alkalommal ismerte el a doktori képzésben kiemelkedő munkát végző oktatókat. Az idén tizenegyen kaptak „Kiváló PhD-oktató” kitüntetést, köztük Prof. Dr. Ferdinandy Péter, intézetünk igazgatója.

Az egyetem szenátusa által 2023-ban alapított Pro Educatione díj az elméleti oktatás anyagi és erkölcsi megbecsülésének növelését, az elméleti oktatói életpályamodell további fejlesztését tűzte ki célul, továbbá közvetett módon hozzájárul a hallgatói teljesítmény fokozásához, ezzel együtt pedig a lemorzsolódás csökkentéséhez. A díjat minden évben azoknak ítélik oda, akik az Általános Orvostudományi Karon, a Fogorvostudományi Karon és a Gyógyszerésztudományi Karon mind a magyar, mind a nemzetközi – angol, német nyelvű – elméleti oktatásban részt vesznek, és legalább heti 7 tanórát oktatnak. 3 munkatársunk is Pro Educatione díjat vehetett át: Dr. Al-Khrasani Mahmoud, Dr. Király Kornél Péter és Dr. Riba Pál egyetemi docensek.

A frissen felavatott doktoroknak és a díjban részesülőknek is szívből gratulálunk, további munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánunk.

Galéria

6kép