130 éve, 1893.09.11-én született dr. Pető András, Karunk névadója, a konduktív pedagógia megalkotója. Hagyományainkhoz híven az SE Pető András Pedagógiai Intézete szervezésében a professzor egykori lakhelyénél, a Stollár Béla utca 4 szám előtt található emléktáblánál tartottunk ünnepi megemlékezést. 

Heim Sarolta szenior konduktor ünnepi beszédében kiemelte, Pető professzor egyszerre volt innovátor, alkotó szellem, különleges ember és polihisztor. Hangsúlyozta, az évről évre megtartott megemlékezés hozzájárul ahhoz, hogy ennek a sokszínű személyiségnek az emlékét őrizzük, szellemi hagyatékát továbbvigyük. Az előadó külön köszöntötte az X, Y, Z és Alfa-generáció megjelent tagjait. Elmondta, a dr. Pető András által létrehozott és elindított konduktív pedagógia szorosan összeköti a különböző korosztályok képviselőit. 

Őrfalvy Aladárné Kati szenior konduktor személyes visszaemlékezésében elevenítette fel dr. Pető Andrással kapcsolatos emlékeit, valamint a Stollár Béla utcai, 5. emeleti lakásban történt szakmai munkát. Ünnepségünk fényét emelte, hogy Beck Nóra (Konduktív Gyakorló Általános iskola, 8. osztály) elszavalta Szabó Magda: Fű című versét. 

Dr. Pető András emléktáblájánál koszorút helyezett el az SE Pető András Kar nevében Mátyásiné Kiss Ágnes SEPAPI igazgató, valamint Vántoráné Friesz Éva szenior konduktor. 

A Stollár Béla utcai ünnepség szép példája volt a különböző korosztályok közötti kapcsolódásnak, hiszen a résztvevők között jelen voltak a Konduktív Gyakorló Általános Iskola tanulói éppúgy, mint a dr. Pető Andrást még személyesen ismerő szenior konduktorok.

Külön öröm számunkra, hogy szenior kollégáink közül sokan megtisztelték az ünnepséget jelenlétükkel. Név szerint: Balogh Mihályné Erzsike, Deák Györgyné Irén, Heim Sarolta, Dr. Makkai Ferencné Erzsébet, Őrfalvy Aladárné Kati, Pusztai Pálné Ica, Szinder Jánosné Marika, Tarcai Istvánné Klári, Vántoráné Friesz Éva, Virágné Bardócz Eszter, Zsutiné Rozsnyói Zsuzsanna.

Hagyományainkhoz híven nemcsak a Stollár Béla utcában, hanem Szombathelyen, dr. Pető András szülőházánál, valamint a Farkasréti temetőben, a professzor sírhelyénél is sor került ünnepi megemlékezésre. A kerek 130. évforduló alkalmából Karunk Kútvölgyi úti épületében dr. Pető András életútját bemutató emlékfal került felavatásra. A különleges kiállítás modern köntösben, a mai kor igényei szerint mutatja be a professzor életművét. A falfelület kifejező, lényegre törő szövegek, idézetek és korabeli fotók segítségével vezet végig intézményünk névadójának életeseményein. Az évforduló alkalmából rendezett ünnepi eseményeken Karunk vezetői méltatták a professzor munkásságát. Az eseménysorozatról készült összefoglaló cikk ide kattintva olvasható.

Galéria

13kép