Mahmoud Thabit Kombo, Tanzánia külügy- és kelet-afrikai együttműködésért felelős minisztere nemrég Magyarországra látogatott a külgazdasági és külügyminiszter meghívására. Látogatásának egyik kiemelt állomása a Semmelweis Egyetem volt, ahol a megbeszélés középpontjában a hallgatói csereprogramok bővítése és a szakirányú orvosi együttműködés megerősítése állt, különös tekintettel a kardiológiára.

A Semmelweis Egyetemen a delegációt Prof. Dr. Merkely Béla rektor fogadta, akit Dr. Pop Marcel, a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatója és Czétényi Tünde külügyi szakértő kísért. A találkozóra a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán február 21-én került sor, ahol rektor úr bemutatta a Semmelweis Egyetem nemzetközi stratégiáját, egyben jelezte elkötelezettségét a kelet-afrikai régióval való partner kapcsolatok kiépítése iránt.

A Mahmoud Thabit Kombo által vezetett tanzániai delegáció tagjai között volt Jumaa H. Aweso, vízügyi és öntözési miniszter, Hassani Iddi Mwamweta nagykövet, valamint Swahiba H. Mndeme, az Európa és Amerika Ügyek Osztályának igazgatója. A delegáció tagjai jelezték, hogy érdekeltek a tanzániai hallgatók számának növelésében a Semmelweis Egyetemen . Emellett tárgyaltak egy klinikai megfigyelőprogram indításának lehetőségéről , amely modern továbbképzési lehetőségeket biztosítana a tanzániai egészségügyi szakemberek számára.

A megbeszélés egyik fő témája a kardiológiai együttműködés volt, mivel Tanzánia Kelet-Afrika egyik legnagyobb kardiológiai központjának ad otthont. A delegáció a Semmelweis Egyetem közreműködését kérte a központ fejlesztéséhez, és ennek egyik első lépéseként, egy magyar orvosi csapat látogatását Tanzániában helyezték kilátásba, annak érdekében, hogy a helyszínen tájékozódjanak az együttműködés konkrét lehetőségeiről. A megbeszélés másik fontos témája az egészségügyi turizmus volt, mivel Tanzánia fontolóra vette pácienseinek Magyarországra való küldését speciális orvosi kezelések céljából.

Merkely Béla rektor megerősítette a Semmelweis Egyetem elkötelezettségét a nemzetközi kapcsolatai bővítése iránt, különösen Afrikában, amely eddig alulreprezentált volt az egyetem nemzetköziesítési stratégiájában. A látogatás jelentős lépést jelentett a tanzániai-magyar akadémiai és orvosi kapcsolatok megerősítése felé, megalapozva a jövőbeni oktatási és egészségügyi együttműködéseket.