A Választási Képviselő döntött a 2021-es küldöttgyűlési választás szavazási időszakának kezdetéről és a kisorsolta a jelöltek sorrendjét a szavazólapon.

A választás 2021. október 25-én 8:00 órakor kezdődik a Neptun UniPoll rendszerén keresztül.

Minden aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgató egy szavazattal rendelkezik. A szavazás egy javasolt támogatási sorrend megjelölésével, vagy oly módon történik, hogy a hallgató a szavazólapon tetszőleges számú jelölt neve mellett feltüntet egy 0-nál nagyobb, a jelöltek számánál nem nagyobb egész sorszámot, úgy, hogy a leginkább támogatott jelölt neve mellé kerül a legkisebb, a legkevésbé támogatott jelölt neve mellé a legnagyobb sorszám. Érvényes a szavazat, ha a hallgató a szavazólapot megfelelően kitöltötte, és egy jelöltnél sem szerepel azonos sorszám.

A Választási szabályzat 91. § (5) bekezdés alapján az Elnökség legalább a kiosztható mandátumok felének megfelelő számú nyilvántartásba vett képviselőjelölt közös nyilatkozatában javasolt támogatási sorrendet javasolhat a hallgatók részére.

A 2021-es küldöttgyűlési választás során egyetlen támogatási sorrend érkezett be. A Választási Képviselő az alábbi sorszámmal látta el:
1. sz. javasolt támogatási sorrend:
1) Takács Félix
2) Gecsey Réka Csenge
3) Mészáros Csaba
4) Keskeny György Árpád
5) Bakó Benedek
6) Lipták Zoltán
7) Tolvaj Máté Balázs
8) Pop Alexandra Júlia
9) Magyar Kristóf
10) Suskó Eszter

Ha a szavazó nem a javasolt támogatási sorrendre teszi a voksát, akkor külön tudja rangsorolni a jelölteket. A jelöltek az alábbi sorrendben jelennek meg a szavazólapon:

(a jelöltek nevére kattintva a leadott pályázataik nyilvános része érhető el – személyes adatok, mint lakcím, telefonszám, stb. nélkül)

Orbán Gábor
Suskó Eszter
Lipták Zoltán
Kamocsai Marcell
Nagy Imre Richárd
Bakó Benedek
Mándoki András
Takács Félix
Papp Sára
Magyar Kristóf
Julian DIONNE
István BÁLINT
Amirmasoud ALIJANPOUROTAGHSARA
Tolvaj Máté Balázs
Pop Alexandra Júlia
Szerdahelyi Virág Panka
Mészáros Csaba
Gecsey Réka Csenge
Keskeny György Árpád
Nagy Benedek
Bánovics Zsófia Csenge

 

Az idei választás során 10 hely kerül kiosztásra a Küldöttgyűlésben. A megválasztott küldöttgyűlési képviselők egyben elnökválasztó elektorokká válnak, mandátumuk a megválasztásukat követő második rendes választás eredményének véglegessé válásáig szól (kivéve a Választási Szabályzatban meghatározott különleges eseteket).

A megmaradt küldöttgyűlési mandátumokról az alábbi határozat rendelkezik.

A választás folyamán a Választási Képviselő nyomon követi a részvételi adatokat, hogy teljesül-e a 2011. évi CCIV. törvény 25%-os részvételi feltétele. A szavazási időszak végéről legkésőbb a szavazási időszak vége előtti 3. napon dönt a Választási Képviselő.

Felmerülő kérdés esetén forduljatok bizalommal a Választási Képviselőhöz vagy a Titkárhoz a hok.vb@semmelweis-univ.hu e-mail címen.