Az SE HÖK Elnöksége március 26-án 20:00-tól tartotta meg legutóbbi ülését, ahol több fontos stratégiai elképzelésről tanácskoztak tagjai, valamint javaslatot tettek a Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója kitüntetésre.
Az ülésen meghívottként tiszteletét tette Hegedüs Judit, az EOK igazgató asszonya, aki napirendi pontok előtt az ülésen a beszerzésekkel kapcsolatos egyeztetést folytatott az Elnökséggel, valamint kifejtette, hogy a Hallgatói Önkormányzattal szeretne a jövőben még szorosabban együttműködni a hallgatókat érintő projektek terén.
A későbbiekben az elnökségi tagok megtartották beszámolójukat, melyet az Elnökség egyhangúlag minden referens, illetve elnöki megbízott tekintetében elfogadott. Papp Zsombor Mátyás, az SE HÖK oktatási referense, a tanulmányi ösztöndíjakkal kapcsolatban kihangsúlyozta, hogy a jövőben feladatának, és az egész szervezet kötelességének tekinti, hogy a különböző fórumokon a hallgatói normatíva – és ezzel együtt a tanulmányi ösztöndíj – növekedése mellett kell kampányolni.
A Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója kitüntetés adományozására az SE HÖK javaslatot tehet minden évben.
Hegedüs Tamás elnök Prof. Dr. Hermann Pétert, az Egyetem oktatási rektorhelyettesét, a Fogpótlástan Klinika igazgatóját terjesztette elő. Az előterjesztést az SE HÖK Elnöksége egyhangúlag támogatta.
A kitüntetésről a Semmelweis Egyetem Szenátusa várhatóan a májusi ülésén dönt, majd a Semmelweis nap keretében rendezett ünnepségen kerül sor az átadására.
Akut projektek napirendi pontnál az idei évben Debrecenben megrendező Medikus Kupa volt a központban. Pósta András, az SE HÖK sportért felelős elnöki megbízottja elmondta, hogy az idei évben rekord számú 441 jegy talált gazdára Egyetemünkön, valamint a szurkolók megjelenése az egységes póló, illetve először elkészített sál miatt kiemelkedő lesz.
Az SE HÖK Elnöksége várhatóan a jövő hónapban ül össze legközelebb, amire vár szeretettel minden érdeklődöt.