Kedves Hallgatók!
Szeretnélek tájékoztatni Titeket, hogy az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Elnöksége 2012. május 28-án elnökségi ülésen döntött az EHÖK Alapszabályának módosításáról (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveget itt érhetitek el), valamint az Alapszabály módosításával kapcsolatosan létrejött új feladatkörök, valamint lejáró megbízatás miatt tisztviselők választásáról is.
A megválasztott tisztségviselők:
– új alelnöki feladatkörbe, az alapszabály-módosítás szenátusi tudomásulvételének napjától Vámosi Pétert és Vágó Leventét választottuk meg
– Al-Katib Kamil alelnök megbízatásának megszűntét követő naptól (hallgatói jogviszonya megszűnését követő naptól), alelnöki feladatkörbe Trimmel Bálintot választottuk meg
– az alelnökök közül az Elnök előterjesztésére – az alapszabály-módosítás szenátusi tudomásulvételének napjától – ügyvezető elnökhelyettesnek Vámosi Pétert választottuk meg
Az Elnökségi ülésen elfogadtuk a Gyógyszerésztudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának SZMSZ módosítását (melynek egységes szerkezetbe foglalt szövegét itt találhatod meg).
Sok sikert és szerencsét kívánok az új tisztségviselőknek munkájuk ellátásához!
Kérlek, forduljatok bátran problémáitokkal hozzánk, mind az EHÖK, mind a kari hallgatói önkormányzatok próbálnak segíteni, hiszen ezért vagyunk!
Jó tanulást, szerencsés vizsgaidőszakot kívánok!
Üdvözlettel:
Szécsényi-Nagy Balázs
EHÖK elnök