2011-ben a teljes kilátástalanság határán döntöttünk úgy, hogy megharcolunk az itthoni munkavégzés feltételeiért. Letétbe helyezett felmondásaink a végső elkeseredés eszközeként szolgáltak.
Ennek eredményeképpen, a Rezidens Szövetség által meghirdetett „Élhető Magyar Egészségügyet” mozgalomhoz több mint 2500 kolléga csatlakozott. Ezzel példátlan orvos-összefogás született.
Vészjelzésünkre a kormány december 29-én döntött úgy, hogy 30 milliárd forintot elkülönít az egészségügyben dolgozók bérrendezésének a megkezdéséhez. Ez adta az alapját az elmúlt hónapok egyeztetéseinek.
Ideje mérleget vonjunk, és megvizsgáljuk az az akciónk keretében elért eredményeket:
–         január 1-ig visszamenőlegesen: havi 66.000 forint alapbéremelés
o      ez 20%-kal magasabb összeg, mint amit tavaly a cseh orvosok elértek
o      ez Magyarországon érdekképviseleti szervezet által elért legjelentősebb béremelés
–         elindult a pályakezdő orvosokat segítő Markusovszky ösztöndíj, ami a szakképzés alatt komoly segítséget tud nyújtani
–         megszületett az önként vállalt túlmunka korrekt jogi szabályozása (december)
–         ígéretet kaptunk egy egységes, átlátható bérszámfejtési protokoll bevezetésére
–         az államtitkár úr ígérete szerint 2012-ben a rezidensek önkormányzati jogosítványt kapnak, ezzel alapot adva arra, hogy 12 év átláthatatlan viszonyrendszer után a kiépülhessen a szakképzés minőségbiztosítása
A mozgalom sikere, hogy az abban résztvevő kollégák egyaránt részesülni fognak a béremelésből. Külön öröm számomra az, hogy bár –megkeresésünk ellenére– egyetlen szakdolgozói érdekképviselet sem csatlakoztak az orvos-akcióhoz, mégis, számukra is ki tudtunk harcolni egy 15 milliárd forintos keretet, amiből elkezdődhet a szakdolgozók helyzetének a javítása is.
Kezdetektől fogva vallom azt, hogy orvosok és szakdolgozók egy csapat vagyunk. Fontos, hogy amikor megkezdődik az egészségügyben a bérek rendezése, akkor abból a szakdolgozók is részesülhetnek.
Fontosnak tartom azt is, hogy találjuk meg az alapellátás helyzetének a javításához is a szükséges többletforrásokat!
Bár a kormány jelen lépésével varázsütésszerűen nem oldotta meg az ágazat humánerőforrás-krízisét, ezzel együtt is, az egészségügyben dolgozók számára ez az elmúlt évtized legjelentősebb intézkedése.
Figyelembe véve a kormányzat cselekvését és a jelen gazdasági környezetet, megelőlegezett bizalmat tanúsítva a bérrendezés 2013-as folytatását illetően, a Magyar Rezidens Szövetség elnöksége, egyetértésben szövetségesünkkel a Magyar Orvosok Szövetségével, tegnap este úgy határozott, hogy a letétbe helyezett felmondásokat 2012 márciusában nem fogja élesíteni.
Természetesen, a tisztánlátásunkat most is meg kell őrizzük. Jól látható, hogy a pohár csak félig van tele. Az egészségügy élhetőbbé tétele elkezdődött, de hosszú út vezet még addig, amíg egészen élhető is lesz. A kormányzat, a társadalom és az egészségügyben dolgozók közös feladata, felelőssége, hogy ezen az úton végig is menjen.
Nyilván a pohár tartalmának a megítélése temperamentumtól függően más és más lesz. Van, aki félig teli és van, aki félig üresnek fogja látni. Egyvalamit azonban ne felejtsünk el: ez a pohár nemrég még teljesen üres volt.
Mi, egészségügyben dolgozók eddig egyetlen korábbi kormánytól sem kaptunk differenciált béremelést. Ezért külön üzenetértékkel bír a kormány tegnapi döntése. Abban az esetben, ha nem csupán egyszeri gesztusról van szó, hanem a most megkezdett folyamat 2013-ban és 2014-ben is folytatódik, akkor és csak akkor, ez a lépés alapot adhat a kormány és az egészségügy történelmi kiegyezéséhez.
Ez akkor jöhet létre, hogyha az orvosok bére eléri –más európai országokhoz hasonlóan– a hazai nemzetgazdasági átlagbér 3x-osát, és mindemellett a szakdolgozók munkája is megbecsülést nyer.
Ez akkor jöhet létre, hogyha a bérek rendezésével egy időben –kérésünknek eleget téve–, a kormány felvállalja az egészségügy morális megújítását és a hálapénzrendszer felszámolását.
Ez az egyedüli módja annak, hogy a magyar egészségügy valóban élhetővé váljon. Gyógyítók és gyógyulni vágyók számára egyaránt.
A Rezidens Szövetség, felelős érdekképviseleti szervezetként mindig a betegek és a magyar egészségügy jövőjét tartva szem előtt hozta, és hozza meg a döntéseit. Abban vagyunk érdekeltek, hogy ne a konfliktusoknak, hanem a megoldásoknak legyünk a részesei. Az építésnek, és nem a rombolásnak.
Az orvos-összefogás új történelmi helyzetet teremtett: létrejött egy olyan közösség, aki most is, és ha kell, akkor bármikor a jövőben is képes lesz megküzdeni azért, hogy az egészségügyben végül méltányos körülmények alakuljanak ki.
Mindezt azért, mert nem vagyunk hajlandóak beletörődni abba, hogy boldogulásunkat csak külföldön, vagy csupán morális kompromisszumok meghozatalával találhatjuk meg.
A végcélt még nem értük el. De fontos lépést tettünk előre.
Papp Magor
a Magyar Rezidens Szövetség
elnöke
2012. március 21.