A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar Digitális Egészségtudományi Intézet 2026. február 20-án a Nagyvárad Téri Elméleti Tömb Dísztermében tartotta meg oklevélátadó ünnepségét, ahol az egészségügyi szervező alapszakos hallgatók vették át az oklevelüket. Az ünnepélyes átadásra 2026. július 2-án, az Egyetem Szenátusának ünnepélyes ülése keretében kerül sor. 

Dr. Lám Judit, EKK-általános dékánhelyettes

Az ünnepségen a jelenlévőket – hallgatókat, hozzátartozókat, oktatókat és munkatársakat – Dr. Lám Judit, általános dékánhelyettes köszöntötte, külön üdvözölte Dr. Bóné Veronika oktatási és tudományos dékánhelyettest, valamint Dr. Palicz Tamást, az intézet igazgatóját.

Ünnepi beszédében Dr. Lám Judit hangsúlyozta: a most végzett évfolyam nem csupán hallgatói csoportként, hanem valódi csapatként működött. 

Kiemelte, hogy a hallgatók aktívan részt vettek az intézet és a kar életében: jelen voltak a gólyatábor szervezésében, a nyílt napokon, az Educatio kiállításon, közreműködtek kari rendezvények lebonyolításában, valamint bizottsági munkában is. 

„Nemcsak tudást szereztek, hanem felelősséget is vállaltak” – fogalmazott a dékánhelyettes, hozzátéve, hogy a megszerzett oklevél nem pusztán ismeretek összessége, hanem rendszerszemlélet, adatalapú gondolkodás és felelős döntéshozatal képessége is.  

Az eseményen húsz hallgató vehette át oklevelét, közülük Mogyorósi Tímea kimagasló, ötös átlagú diplomájáért külön dicséretben részesült. A közösségi munkában nyújtott kiemelkedő teljesítményéért Magyar Dániel, Hári Nikolett, Székelyhidy Virág és Tóth Jázmin Zoé kapott elismerést.  

Weidinger Tamara Vanda

A végzettek nevében Weidinger Tamara Vanda mondott beszédet, amely személyes hangvételével és társadalmi érzékenységével különösen nagy hatást gyakorolt a hallgatóságra: őszintén beszélt a vizsgaidőszak stresszéről, az egyetemi évek kihívásairól és a közösség megtartó erejéről.  

 

Fontosnak tartotta kiemelni, hogy generációjuk nem csupán szakmai tudást szerzett, hanem megtanult kérdezni, kritikusan gondolkodni és kiállni önmagáért. „Nem az a cél, hogy halkabbak legyünk. Hanem az, hogy a terem szokjon hozzá a hangunkhoz” – fogalmazott.  

Az ünnepség zárásaként Dr. Lám Judit arra emlékeztette a frissen avatott szakembereket, hogy mostantól nem hallgatók, hanem kollégák. A kar és az intézet közössége továbbra is számít rájuk, immár szakmai partnerekként.  

Egy fejezet lezárult, de egy új szakmai és emberi út vette kezdetét. Az egészségügyi szervezőként avatott fiatal szakemberek most már nemcsak oklevelükkel, hanem közösségi élményekkel, felelősségtudattal haladnak tovább a pályájukon.  

Galéria

12kép
Dr. Lám Judit, EKK-általános dékánhelyettes