Betűméret: A A A

Energikusan!  – bemutatkozik Takács Félix, az EOK Sportnagykövete

Mit csinál az EOK Sportnagykövete? Hát persze, hogy térdsérülésből lábadozik.

Takács Félix rendkívül ambiciózus, dinamikus személyiség, aki korábban versenyszerűen atletizált. A nyíregyházi harmadéves ÁOK-os hallgató több sportágban is kipróbálta magát. Többek között kosarazott, kézilabdázott, jelenleg pedig az egyetem focicsapatát erősíti.

Átnézve az órarendjét megállapítottuk, a harmadév bizony erőltetett menet. Mosolyogva meséli, hogy még egy hét sem telt el az oktatásból, de már a teljes évfolyam érzi, ez bizony egy évet átívelő kemény mérkőzés lesz. 

Épp ezért a legjobbkor jött számára az a lehetőség, hogy az EOK sportnagykövete lehessen. Ez kicsit kiszakítja őt a hétköznapok monotonitásából, a feszített egyetemi légkörből. Az előtte álló feladatkör nem ismeretlen számára, hisz gimnazistaként szülővárosában több nemzetközi sportesemény szervezésében is részt vett, illetve tolmácsként hasznosította szervezői képességeit.

– Az első néhány nap után olyan érzésem volt, mintha hazaérkeztem volna. Ma reggel is, amikor benyitottam a szobába, mindenki mosolyogva fogadott, érdeklődően fordult felém és azt tapasztaltam, pont egy olyan pörgős, szerteágazó csapatba érkeztem, ahová nem kell beilleszkednem, mert már befogadtak – osztja meg velem az irodában szerzett első benyomásait Félix.

– Az EOK vezetősége három hivatásos jógaoktatót szerződtetett. Répássy Erikához, akit a reggeli jógaórákról már mindenki jól ismer, és elismer itt az EOK-ban, Török Csilla és Büky Dávid csatlakozik. Többek között az ő koordinálásuk lesz a feladatod.

– Három hivatásos, nagyon profi jógaoktatóról van szó, akik heti váltásban forognak majd péntek reggelenként.  Nagyon izgalmas dolognak ígérkezik, hétről-hétre olyan lesz ez, mint egy utazás a testünk és lelkünk körül a saját egészségünk érdekében. Minden óra kicsit más lesz, stílusában, karakterében, hangulatában. Van  olyan oktató, aki jelezte, hogy az ő órája például zenés lesz.  

– Miként motiválnád hallgatótársaidat, illetve az EOK-ban dolgozókat, miért állítsák be az ébresztőjüket a szokásosnál is korábbra?

– Az állandó ülésbe, koncentrációba, monotóniába egy idő után beleszürkül az ember. Ebből a feszültségviharból ránthat ki az a közös reggeli jógaóra, ami mindenkinek a testére, lelkére olyan pozitív hatással bírhat, ami a tanulásban, illetve a teljesítményben is rendkívüli előnyöket biztosíthat. Pont az volna a lényeg, hogy legyen mindenkinek az életében egy olyan biztos pont, ahol elfelejthetjük a mindennapok gondjait, ahol együtt kieresztjük a stresszt és magasabb energiaszinttel indíthatjuk el a hétvégét.  Minden alakommal a minőségre koncentrálunk, és abban bízom, hogy a hallgatókon túl az EOK munkatársaival is megismerkedhetünk. Csak egyszer vegyék a fáradságot, aztán részesüljön mindenki az ebből származó előnyökből!

Szöveg, fotó: Tarnóczy-Tóth Katalin

Kategória: Események | A közvetlen link.