Betűméret: A A A

Elhunyt Prof. Majorossy Kálmán

Prof. Dr. Majorossy Kálmán (1932-2018)

Szomorúan tudatjuk a hírt, hogy Dr. Majorossy Kálmán, Intézetünk emeritus professzora életének 87. évében elhunyt. Gyémántdiplomáját (orvossá avatásának 60. évfordulóján) az elmúlt hetekben vehette át. Családjának gyászában Egyetemünk, Anatómiai Intézetünk és a Kísérletes neurohisztológiai laboratórium dolgozói is osztoznak.

A temetés

In memoriam

Dr. Majorossy Kálmán, professzor emeritus, az Anatómiai Szövet- és Fejlődéstani Intézetben és külföldi, afrikai egyetemek Anatómiai Intézetében élte életét, oktatta az emberi test felépítésének harmóniáját megismertető klasszikus tárgyat, a mikroszkópos-, makroszkópos- és a csodálnivaló fejlődést is megjelenítő anatómiát.

Intézetünkben végig járta az oktatói fokozatokat tudományos diákköri hallgatótól az egyetemi tanárságig. A magyar hallgatók oktatása mellett kezdetektől fogva oktatott a német évfolyamon, majd évekig az angol nyelvű oktatás intézeti megbízottja volt. Azon oktatók közé tartozott, akik Kiss Ferencz professzor körül, az 50-es évek második felében, az anatómia tantárgynak a hírét országszerte ismertté tették. 1963-ban Szentágothai János érkezésének és az új korszak elindulásának lelkes és eredményes előkészítője, majd segítője volt.

Oktatói elismertségének köszönhetően került 1966-ban, feleségével, Bodoky Mártával, 3 és 5 éves kislányaikkal Karthumba (Szudán). Az Anatómiai Intézetet vezette, az anatómiai szigorlati vizsgabizottság munkájában vett részt. 1979-től, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felkérésére és megbízásából Nigériában, a Nsukka Egyetemen oktatott és kutatott, amellett szigorlati vizsgabiztos volt Nigéria vezető egyetemein.

A 80-as évek végétől újra itthon dolgozott. Tudományos munkássága a hallórendszer központi magjainak és pályáinak, neurohisztológiai módszerek segítségével történő vizsgálata körül bontakozott ki. Kutatásának eredményei vezető nemzetközi idegtudományi folyóiratokban jelentek meg, munkatársaival számos tudományos kongresszuson vett részt előadásokkal, poster-bemutatókkal.

2007-től, professzor emeritusként, családi tragédiákból talpra állva is itt élt, közöttünk, megosztva velünk a mindennapi oktatói feladatokat. Lelkes résztvevője volt az intézeti kulturális és szociális alkalmaknak. Szenvedélyes opera-barát volt, fiatalabb kollégáit is magával vitte egyszer-egyszer az Operába.

Váratlanul hagyta itt távolból rá gondoló gyerekeit, unokáit és minket is az Anatómián. Halála előtt néhány nappal, a kórházi ágyban fekve kért elnézést, hogy a csütörtöki, 8:00 órás szövettan gyakorlaton nem lesz ott.

Majorossy Kálmán két hete vehette kézbe 60 éves jubileumi diplomáját. Nyolcvanhat évet élt, magával vitte az Anatómiai Intézet 64 éves történetének jókora darabját, de dolgos, barátságos, egy kis beszélgetésre mindig kész személyiségének emléke itt maradt az Intézet falai között.

Kedves Kálmán, nyugodjál békében!

Dr. Réthelyi Miklós

 

 

 

vezetookt-n

Intézeti vezetőink 2004-ben készült fényképe: Majorossy Kálmán professzor: 8

1959-orvosok

Az Anatómiai Intézet orvos dolgozói 1959-ben.
Majorossy Kálmán gyakornok: 3 (a kép kattintással nagyítható)

 

Majorossy professzor 80. születésnapjának ünneplése

Kategória: Gyászjelentés, Hírek, Intézeti hírek | A közvetlen link.