2022. november 19. szombat - 00:00

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét alapja a hulladékpiramis. A megvalósuló akciók a 3R-re épülnek: ösztönözzük a hulladékcsökkentést, a termékek újrahasználatát és azok újrahasznosítását. Ez a három fő csapásvonal, (a sok – sok egyéb lehetőségen kívül) amit célszerű észben tartani a fogyasztási szokások átértékelése során.

Helyi és regionális hatóságok vezetésével összehozzuk a különböző szereplőket – lakosság, oktatási intézmények, üzleti szereplők, civil szervezetek, egyesületek – akik akciókat szerveznek a hulladékcsökkentési tudatosság növelése érdekében.

A Hét csak egy rövid időszak. A sok ezer önkéntes szenvedélye és erőfeszítése teszi különlegessé ezt a pár napot, akik cselekedeteikkel felhívják a figyelmet a fenntartható fogyasztás és a körforgásos gazdaság jelentőségére közösségeikben.

Idén is várjuk majd az egyetemi közösségek ötleteit, akcióit, amivel a tudatos hulladékgazdálkodásra, a keletkező hulladékmennyiség csökkentésére, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára hívják fel a figyelmet. Honlapunkon össze fogjuk gyűjteni ezeket az ötleteket, megvalósult akciókat és beszámolunk róluk, mint jó gyakorlatok, követendő példák inspirációk.