A Semmelweis Egyetem 2021 tavaszán zöld útra lépett: Tripolszky Bálint, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) elnökének előterjesztésére az egyetem Szenátusa egyhangúlag megszavazta a Zöld Egyetem projekt programtervét és az ezzel járó elvi elköteleződést a környezetvédelem irányába. Az elmúlt fél évben a HÖK az egyetemmel összhangban dolgozott a projekt megvalósításán, a munka pedig jövőben tovább folytatódik. Az alábbi cikk a “Hallgatói szemmel” rovatunk keretében készült. 

Az elmúlt időszakban kibővült a Hallgatói Önkormányzat munkaköre: a hallgatók érdekképviselete és rendezvények szervezése mellett a szervezet vállalta a hallgatók járványügyi munkájának koordinálását, mindemellett pedig olyan haladó szellemiségű víziók megvalósításába is belefogott, mint amilyen a Zöld Egyetem projekt. Utóbbi részeként első lépésként idén januárban több mint 3 000 hallgató adta szavazatával támogatását a HÖK különböző környezetvédelmi és ökológiai lábnyom csökkentésével foglalkozó célkitűzéseihez. A magas hallgatói támogatottság tudatában a szervezet kidolgozott egy részletes programtervet, amelyet tavasszal a Szenátus is elfogadott.

A ”Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” jeligének megfelelően az Egyetem és a HÖK azt szeretné hangsúlyozni, hogy a közösségünk döntései a környezetvédelem szempontjából milyen nagy jelentőséggel bírnak.

A projekt elsődleges célja a környezetvédelmi edukáció fejlesztése. Fel kívánja hívni a Semmelweis Egyetem valamennyi hallgatójának és munkavállalójának figyelmét arra, hogy mind individuálisan, mind közösségként felelősséggel tartozunk a környezetünkért. Az egyéni környezettudatos gondolkodás kialakítása és a mindennapi életben való alkalmazása által érhetünk csak el közös sikereket. Célunk, hogy a Semmelweis Egyetem egységben küzdjön egy szebb és fenntartható jövőért

Eddig elért főbb sikerek:

  • 40%-kal növekedett a szelektív hulladékgyűjtők száma az egyetem területén, annak érdekében, hogy különösebb fáradozás nélkül minden újrahasznosítható hulladék ezekbe kerülhessen.
  • A két hallgatói lap, a Gólyahír digitalizálásával, valamint a Szinapszis kivezetésével több tonna fa került megóvásra.
  • Több száz új növényt elültetve újjászületett a Nagyvárad Téri Elméleti Tömb parkosított része, a Pető András Kar Kútvölgyi úti épületének kertje, valamint a Fogorvostudományi Kar Oktatási Centrumának belső udvara is – így ma már egy zöldebb, barátságosabb környezet fogadja a Semmelweis Polgárokat.
  • Több nagy sikerű, teltházas előadást szerveztünk edukációs jelleggel a hallgatók számára, melyre külső szakértőket hívtunk meg. A hulladékgazdálkodás és komposztálás fontosságáról például Merza Péter, a Humusz Szövetség alelnöke beszélt az érdeklődőknek.
  • Számos országos és globális akcióhoz csatlakoztunk: kiemelendő a „Műanyagmentes Július” és a „TeSzedd” szemétszedési akció, mely során a Belső Klinikai Tömb környékét tisztítottuk meg.
  • Közösségi komposztálókat helyeztünk ki a Balassa János és Markusovszky Lajos Kollégiumokba, melyet a kollégisták előszeretettel használnak
  • Kedvezményes kuponokat biztosítva biztatjuk a hallgatókat a csomagolásmentes boltokban történő vásárlásra, a partnerüzletek köre folyamatosan bővül.

Tervek és célok természetesen 2022-re is maradtak, melyek megvalósításán a Hallgatói Önkormányzat részéről Tripolszky Bálint megbízásából Palotás Lőrinc V. éves medikus hallgató vezetésével számos hallgató, az egyetem részéről pedig Feketéné dr. Szabó Éva stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes koordinálásában Füredi Éva, a Biztonságtechnikai Igazgatóság környezetvédelmi osztályvezetője dolgozik.

A projekt keretében terv szerint 2022 februárjától minden hallgatói ügyintézés digitalizálva lesz – ez nem csupán könnyebbé teszi a hallgatók és a tanulmányi osztályon, dékáni hivatalokban dolgozó egyetemi munkatársak mindennapjait, de drasztikusan csökkenti a papírfelhasználást is. Szintén tervezés alatt áll a „Zöld Egyetem – A környezetünkért közösen” című szabadon választható tantárgy bevezetése, melynek keretein belül környezetvédelemben jártas, elismert előadók tartanának előadást, valamint gyakorlati programok hívnák fel a hallgatók figyelmét a fenntartható életvitel fontosságára – ilyenek például a használtruha vásár, a vegán ételvásár, vagy az „Otthon készíthető zero waste termékek workshop”. A PET palackokat az egyetem területén működő szolgáltatók a tervek szerint Semmelweises repohárral váltanák ki, emellett pedig számos új biciklitároló is épül a jövőben az Egyetem területén, valamint a MOL Bubival együttműködve a közösségi bringázás élményét is közelebb kívánjuk hozni a hallgatók számára azzal, hogy új tárolókat telepítünk az egyetem közelébe

Amennyiben még több információt szeretnél gyűjteni a Zöld Egyetem projektről, érdeklődsz az aktuális hírekről, vagy megosztanád saját ötletedet, úgy érdemes csatlakoznod a HÖK által szerkesztett Facebook csoporthoz, mely a hallgatókon túl egyre több oktatóval is büszkélkedhet!

Palotás Lőrinc, Pop Alexandra
Fotó: Barta Bálint

A cikk a Hallgatói szemmel rovat keretében készült.

 

Forrás: semmelweis.hu/hirek