9.E/1. osztály:

A szakiskolai előkészítő osztály egész héten szorgalmasan foglalkozott a heti
témával, amely a tanítási napokon, az önellátásban és a mozgásfoglalkozásokon
is megmutatkozott.
Az osztály tanulói több órán keresztül foglalkozott az idei, kitüntetett témáival,
úgy, mint biodiverzitás, fenntartható értékek, energia és hulladék.
A tanórákon igénybe vettük a Fenntarthatósági témahét honlapját, ahonnan
rengeteg új ismerettel gazdagodtunk:
Sokat beszélgettünk az energiáról, a megújuló energiaforrásokról, amikben a
tanulók igen tájékozottak voltak. Beszélgettünk a szélenergiáról és a hozzá
kapcsolódó szélerőművekről működéséről. Ismereteket kaphattunk az internet
segítségével a vízenergiáról, majd képeket néztünk a világunk vízerőműveiről.
Természetesen, a napenergia és a napelemek működése sem maradt el.
Szakmai ismeretek tanórák keretén belül elkészítettünk pár logót, amellyel
felhívjuk a figyelmet a vizesblokkban a tudatos vízhasználatra, illetve az
osztálytermekben a villamosenergia használatára.
Képek a folyamatokról:

Matematika óra keretén belül a tanulókkal kiszámoltuk az ökológiai
lábnyomuk, amik nagyon szép eredményt mutattak! Az osztály nagyrésze
odafigyel környezetére, magyar átlag alatti a teljesítményük!
A felhasznált link: http://www.kothalo.hu/labnyom/
A tanóra időpontja érintette a 11 órakor kezdődő Áder János, volt köztársasági
elnök online tanóráját, így azt is megtekintettük.

Az osztály Ember és természet tanóra alatt megismerkedhetett a lebomló
csomagolóanyaggal, amit a tanulók nagy csodálattal figyeltek meg, hogyan
olvad el a hungarocellnek látszó anyag a vízben.

Szabadidőnkben meglátogattuk az alsós csoportok által készített faliújságot,
majd beszélgettük róla, kielemeztük a rajta látható információkat.

9.E/2. osztály:

A Gépírás óra keretein belül, az óra témájához kapcsolódva, a tanulók az alábbi
szövegrészletet gépelték be a Word szövegszerketőbe, amit a témahét
fontosságának átbeszélése előzött meg. A diákok kommunikációja azt igazolta,
hogy nagyon fontos számukra is a környezetük, és több olyan példát is
felsoroltak, amit tudnak, hogy a környezetük, Földünk általa fenntarthatóbbá
válik.

Ezeket a példákat az előbbi szöveg begépelése után lehetőségük volt
megfogalmazni és legépelni, ugyanis az utolsó feladatuk az volt, hogy saját
gondolataikat írják le, hogyan figyelnek oda a környezetükre.

Mozgáscsoport

A Fenntarthatósági témahét nem csak a tanórákon, hanem a mozgásprogramok
során is nagy szerepet kapott. A diákok olyan szemléltető feladat által láthatták
át a textilhulladék újrahasznosításának folyamatát, amely által még inkább
érthetőbbé vált számukra, hogy milyen veszélyei lehetnek, ha nem megfelelő
módon válnak meg például a ruhadarabjaiktól.

A feladatok által saját maguk is tudatosítani tudták, hogy mi a megfelelő eljárás,
ha használt ruhadarabjaiktól, vagy bármilyen hulladéktól szeretnének megválni.

Mindezt teljes koncentrációval és érdeklődéssel tették, ami visszajelzést ad arra,
hogy ténylegesen érdekli a fiatalokat ez a kifejezetten fontos téma.
Mindeközben rengeteget beszélgettek is, ami alatt mindenki elmondhatta a
tapasztalatait, vagy éppen azt, hogy ők milyen módszereket alkalmaznak a
Földük óvásáért.

A feladat végére elkészült egy olyan, közösen létrehozott tábla, amelyet teljes
mértékbe átláttak és önállóan tudták a fontosabbnál fontosabb lépéseket
elmondani, amely a környezetük fenntarthatóságáért felel.

Galéria

4kép