A Central South University tiszteletbeli professzora címet Li Jiancheng elnöktől vehette át dr. Merkely Béla rektor 2024. december 9-én. A kínai egyetem korábbi díjazottjai között olyan akadémikusok és kiemelkedő tudósok vannak, mint a Nobel-díjas Mario Molina professzor (kémia) és Sir Martin Evans (orvostudomány), dr. Merkely Béla pedig a második külföldi rektor, aki megkaphatta ezt a címet.
A ceremónián dr. Merkely Béla úgy fogalmazott: a két egyetemet mindennél erősebben összeköti a tudomány. „Országainkat több mint 6000 km választja el egymástól, de célunk közös, küldetésünk, alapelveink azonosak: a lehető legjobb tudás átadása a lehető legmagasabb színvonalon; a tudomány előremozdítása és hozzájárulás ahhoz, hogy a kutatás-innováció eredményei minél többekhez eljussanak, eredményeikben pedig a lehető legtöbben részesüljenek. Ezen küldetéseink teljesítésében pedig egyformán elszántak és kitartóak vagyunk” – hangsúlyozta.
A Hunan tartomány fővárosában, Csangsában található egyetemmel – a 2018-as szándéknyilatkozat után – 2024 novemberében kötött együttműködési megállapodást a Semmelweis Egyetem. Ez teremtette meg az alapját a két egyetem közötti oktatócserének, hallgatócserének, valamint a közös kutatások és konferenciák megszervezésének. A kínai intézmény oktatási tevékenysége 14 tudományterületet fed le, köztük az orvostudományt, és a ShanghaiRanking Academic Ranking of World Universities (ARWU) rangsorában a 94. helyen áll.
A rektornak adományozott nemzetközi díj ünnepélyes átadóján a Semmelweis Egyetem képviseletében részt vett Szepesi Dóra, Kommunikációs Főigazgató és Dr. Pop Marcel Nemzetközi Kapcsolatok Igazgató.