Rövid leírás:

A TVSz. 22.§ (9) pontja szerint:

„Egymásra épülő, több féléves tantárgyak esetén a tanulmányi és vizsgaügyekben eljáró bizottság engedélyezheti – a tanulmányi időszakra vonatkozó bejelentkezési időszak végéig a tárgyat meghirdető oktatási-kutatási szervezeti egység vezetőjének hozzájárulása alapján – a tantárgy következő félévének felvételét, ha a hallgató a tantárgy előző félévvégi aláírását megszerezte, de a vizsgakövetelményeknek eleget tenni nem tudott. A következő félév vizsgajegyének megszerzése azonban csak akkor lehetséges, ha az adott tárgyból a megelőző félév kreditjeit a hallgató megszerezte.”

A „görgetés” csak egy többféléves tárgyon belül értelmezhető. Egyéb esetben nem engedélyezhető egyetlen tárgy előfeltétel nélküli felvétele sem (TVSz. 2.§ (1) 43.), még méltányosságból sem. Amennyiben a tárgy felvételéhez más tárgy(ak) teljesítése is szükséges, akkor a görgetés további feltétele annak/azok sikeres teljesítése.

 

 Az eljárás:

Célszerű először a Tanszéken tájékozódni, hogy az adott tágyból egyáltalán a Tanszék elvileg engedélyezi-e a „görgetést”, mászrészt támogatják-e az adott hallgató esetében a „görgetést”.  Ha a tanszék eleve nem engedélyezi vagy a kérelmező esetében nem támogatja a „görgetést”, a kérelem beadása értelmetlen.

A kérvény (letölthető lentebb) alapján engedélyezhető a „görgetés”, ha az aláírást a hallgató megszerezte, de nem tett sikeres vizsgát.  Vagy „FM” kurzuson veheti fel az előfeltétel tárgyat, ha az meghirdetésre kerül, ebben az esetben – ha van – nem járhat be a gyakorlatokra. Keresztfélévben „CV” kurzuson végezheti el, ami azt jelenti, hogy csak vizsgáznia kell. A megfelelően kitöltött kérvényt a Dékáni Hivatalban kell leadni és a TVB javaslata alapján a Dékán dönt az ügyben.

Feltétel:

A tantárgy oktatója  előzetesen hozzájárult a kérvényt benyújtó hallgató esetében a „görgetéshez” illetve a hallgatónak még van vizsgalehetősége. 

 Határidő:

A tantárgygörgetésre vonatkozó kérelmeket a tanulmányok folytatására vonatkozó bejelentés (beiratkozás) előtt kell leadni a Dékáni Hivatalban.

Letölthető nyomtatványok

(kérvény görgetéshez

Vonatkozó szabályok

 TVSz. 22.§ (9) pontja, lásd a „Rövid leírás” részben