Az Nftv. 2016. szeptember 1-jével hatályba lépő vonatkozó rendelkezései értelmében, a 2016/17-es tanév első félévétől kezdődően tanulmányaikat megkezdő hallgatók esetében az alábbi szabályozás alkalmazandó a minden év július 31-ig történő átsoroláskor:

Az Nftv. 48. § (2) bekezdésében foglaltak szerint „A felsőoktatási intézmény tanévenként köteles önköltséges képzésre átsorolni azt a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésben részt vevő hallgatót, aki az utolsó két olyan félév átlagában, amelyben hallgatói jogviszonya nem szünetelt, illetve nem a 81. § (3) és (4) bekezdésében meghatározott külföldi képzésben vett részt, nem szerzett vagy nem érte el legalább – a felsőoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatában a tanévet megelőző legalább 15 nappal meghatározott – kreditet vagy tanulmányi átlagot, továbbá azt, aki a 48/D. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozatát visszavonja.”

A hivatkozott rendelkezésekben előírt „utolsó két olyan félév ” alatt a hallgató által teljesített utolsó két aktív félév értendő.

Fenti utasítás az Nftv. 48. § (2), illetve 116. §. (8) bekezdései, valamint a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 87/2015. (IV.9.) Korm. rendelet 61.§. (8) és (9) bekezdésein alapul.

Az SzMSz III. Könyv 2. Rész – Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 35.§ (1) rendelkezése szerint a TKSZV eredményét a tanév tavaszi félévéhez tartozó vizsgaidőszakban letett vizsgának kell tekinteni. Ha a felsőoktatási intézmény betölthető magyar állami ösztöndíjas hellyel rendelkezik, akkor a legkésőbb július 31-ig meghozott átsorolási döntést a TKSZV eredményének figyelembevételével kell felülvizsgálni és szükség esetén módosítani. (…). A TJSz 22.§ (12) szerint, ha a 87/2015 Korm. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján az adott félévhez tartozó kredit teljesítésére július 31-ét követően kerül sor, és az Egyetem betölthető magyar állami ösztöndíjas hellyel rendelkezik, akkor az átsorolási döntést ennek figyelembevételével kell felülvizsgálni és az (1)-(2) bekezdés szerinti feltétel teljesítése esetén a hallgató átsorolási döntését módosítani kell a szorgalmi időszak kezdetéig.

A minimum tanulmányi átlagot 2022/2023. tanév óta minden évben a Szenátus határozza meg (SzMSz III.4. – 7. melléklet). Jelenleg 2,5.
A minimum kredit átlagot a TJSZ 22.§ (1) a) pontja határozza meg. Jelenleg 18 kredit.

TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZAT

A megürült állami helyekre átsorolást kérvényeznie kell a hallgatónak (őszi félévben vizsgaidőszak utolsó napjáig, tavaszi félévben az őszi szemeszter regisztrációs hetét megelőző hét utolsó munkanapjáig).

Kérvény visszasoroláshoz