A fiatal generációt egészségtudatosságra nevelni csak derűvel érdemes. Amikor a hangsúly nem önmagunkra helyeződik, hanem a másikra figyelünk. Amikor az ismeretátadás azáltal válik euforikus élménnyé a befogadó számára, hogy valamire rájött, valamit felismert. Az aha-élmények az élet legnagyobb ajándékai, amit nemcsak lasszóval lehet megfogni. Miért ne lehetne ezt megtalálni az oktatásban? Gondoljunk bele, mennyivel inspirálóbb a direkt irányítás helyett, ha az ismeretszerzés folyamatába bevonjuk a hallgatók közegét, amikor egy gondolatmenet nem átível felettük, hanem velük együtt bontakozik ki.
Mindez abból a munkafolyamatból és szemléletből adódik, melyet Dr. Falus András Széchenyi-díjas immunológus, az MTA rendes tagja, az MTA-SE Egészségnevelés Kortárs- Oktatással Kutatócsoport vezetője személyiségével képvisel. A Magyar Tudományos Akadémián a Tantárgy-pedagógiai Kutatási Programot két évvel ezelőtt Dr. Lovász László elnök indítványozta. A négyéves kutatói program félidejében az eddig elért eredményekről és tapasztalatokról október elején számoltak be a programtanácsnak az ebben résztvevő kutatócsoportok. Ennek kapcsán kerestük meg professzor urat, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének egykori igazgatóját. Beszélgetésünk közben mindvégig az erősödött bennem, milyen szerencsések mindazok az iskolák és munkatársak, akik részeseivé válhatnak ennek a korszakalkotó kutatómunkának.
– A statisztikák alapján az látszik, hogy az egészségügyi mutatóink jóval az európai átlag alatt vannak. Úgy a káros szenvedélyek tekintetében, a mozgásszegény életmódot, az elhízás mértékét, mint a szűrővizsgálatokról való távolmaradást vizsgálva nagyon rosszak a mutatóink. Ebből kiindulva rendkívül lényeges, hogy változás induljon el, amely összhangban van a kutatócsoportok célkitűzéseivel.
– A jövő társadalmának egészsége alapvetően attól függ, hogy a fiatalok milyen mértékben képesek elsajátítani az egészségtudatos gondolkodást. Épp ezért kulcsfontosságú a jelenleg zajló egészségfejlesztést célzó programjaink sikeressége. 2012-ben a néhai Kopp Máriával közösen indítottuk útjára az EDUVITAL Nonprofit Egészségnevelési Társaságot, illetve Alapítványt. Úgy a pszichológus/pszichiáter szociológusban, mint a genetikusban elindult a közös érdeklődés egymás munkássága iránt, szellemi útjaink végül az epigenetikában kereszteződtek. Vagyis a mentális hatások, a stressz, annak kezelése, a szociális kapcsolatok, legyen szó családról, iskoláról, munkahelyi közösségről ugyanolyan környezeti hatások, mint a táplálkozás, a mozgás, a higiénia, a mérgező szenvedélyektől, a dohányzástól, az alkoholizmustól való elhatárolódás, melyet egységes rendszerben érdemes az egészségnevelés szolgálatába állítani. Ebben volt Kopp Mária tényleg zseniális és példaadó, mert ő mondta ki először, hogy a mentális aktivitás nem más, mint egy az epigenetikai tényezők közül. Erre szerveződött az a mozgalmunk, melynek célcsoportja az óvodásoktól egészen az egyetemi hallgatókig terjed. A korosztályuknak megfelelően játékosan, gyakorlatiasan igyekszünk őket bevonni a programba. Mindezt nem egy újabb szokványos tanóra keretében, sokkal inkább élményszerűen, dicsérő és jutalmazó visszajelentést adó pedagógiai technikával valósítjuk meg. Az Eduvital programja két évvel ezelőtt teljesedett ki a tantárgyfejlesztési programnak köszönhetően, mivel a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara, mind pedig az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara összefogott ebben az ügyben. A két felsőoktatási intézmény egymást kiegészítve, az egyik az egészségügyi, a másik a pedagógiai oldalról támogatja az egészségtudatos szemlélet kialakítását.
– Már a program neve a „TANTUdSZ” is magával ragadó, ami a tudás megszerzésének játékosságát sugallja.
– Ez a tanulj, hogy tanítsd, tanítsd, hogy tudd szavak összevonásából keletkezett akronima. Figyelmünk középpontjában a kortárs oktatás áll, melynek lényege abban rejlik, hogy az oktatott és oktató közötti életkor különbség minél kevesebb legyen. Otthon is gyakran megfigyelhető, hogy a szülői intelmeknél sokkal hatásosabb, ha az idősebb testvér hívja fel a kisebb figyelmét bizonyos dolgokra. Mondok erre egy példát. A szülőtől többnyire a következőket hallja a gyerek: „Mikor érted már meg, ha kutyával játszottál, moss utána kezet.” Mindezt a testvér, aki nemrég még maga is hasonlóképp cselekedett, a saját szavaival, együttérzően közvetíti. Ilyenkor mintha elmélyülne a hangjuk, lassabban, „felnőttesebben” beszélnek, ösztönösen érzik ennek a dolognak a felelősségét, ugyanakkor mindezt nagyon szolidárisan teszik. Ugyannak az információnak az átadása így valamiért sokkal hatásosabb. A TANTUdSZ program lényege is ebben rejlik, amikor az óvodás általános iskolástól, a középiskolás egyetemistától kapja meg az információt, míg a hallgató tutora segítségével válik korosztályos oktatóvá. Nagyon sokszínű munkát végzünk, éppen ezért a programban résztvevő 35 kolléga is változatos területről érkezett. Vannak közöttük egészségügyi pedagógusok, szociológusok, biológusok, jogászok, illetve pedagógusok. Intézményi szinten egy óvodával, két általános iskolával és öt középiskolával működünk együtt, most már határon túl is. Nem a szokásos frontális, powerpoint oktatást valósítjuk meg, helyette nagyon interaktívan, az internet kínálta lehetőségeket kihasználva, élményszerűen oktatunk.
– Korábban azt nyilatkozta, hogy azért akar jól tanítani, mert diákként a rossz előadásokon mindig elaludt. Most, miközben hallgatom, csillogó tekintetű, kíváncsi gyerekeket látok magam előtt.
– Valóban nagyon jó visszajelzéseket kapunk a programunkban résztvevőktől, mert játszani mindenki szeret. A játék az egyik legkomolyabb emberi tevékenység, ennek a kívánalomnak teszünk mi eleget. A kézhigiéniai oktatási programban résztvevő óvodásokkal például együtt festünk. Miközben a praclijukat belemártják a festékbe és a papírlapokra nagyszerű alkotások kerülnek, természetes, hogy utána kezet kell mosni. A fluoreszkáló szappan teljesen elvarázsolja őket és közben egy szkenner segítségével az is láthatóvá válik, a kezük mely részét nem mosták meg jól. Ez az az intellektuális poén, amit már gyerekkorban is át lehet adni. A programjaink között szerepel továbbá a megfelelő folyadékfogyasztás, ahol az egyes folyadékoknak a káros hatását vizualizáljuk. Nyilván rengeteget beszélünk a dohányzásról, az energiaitalok romboló hatásáról, de a barátságról, a bántalmazás kérdéseiről, és az abúzusokról is. A magyar nyelv hihetetlen gazdag, miközben az egészség szót ízlelgetjük, rálelünk a benne rejlő komplexitásra. A német, az angol, a francia, spanyol, vagy az orosz kifejezésekben ezt nem találjuk meg. Az EGÉSZség szavunk bennünket kötelez. Ezért azt is figyelembe kell vennünk, ami körülöttük, velük történik. Mindannyian tudjuk, milyen nyomasztó érzés, amikor úgy megyünk be a munkahelyünkre, hogy görcsben van a gyomrunk, vagy attól kell tartanunk, hogy a főnök éppen milyen hangulatában van. Ez élettanilag is rosszul hat ránk, ahogy a gyerekekre is, amikor nem kellőképp figyelünk rájuk. Ha egy gyerek bármit tesz, a felnőttektől csak szidást, negatív visszajelzést kap, személyisége ennél erősebben nem is sérülhetne. Korunk talán leggyakrabban elkövetett bántalmazása, hogy elfelejtünk dicsérni. Erre különösen szeretném felhívni nemcsak az oktatók, hanem a szülők figyelmét is. A tudás átadásának az egyik legfontosabb kulcsszava ugyanakkor a példákon keresztül történő ismertetés. Nézzük meg a Bibliát, rengeteg példabeszéd van benne, mert egy történeten keresztül nemcsak könnyebb megszólítani a hallgatóságot, hanem a figyelmét is jobban megragadjuk, illetve annak tanulságára sok esetben maguktól jönnek rá. Tanítani nagyon jó. A mai napig két egyetemen is oktatok, és tapasztalatból mondhatom, nincs annál jobb érzés, amikor azt látom, hogy a hallgatóság velem együtt gondolkodva fedezi fel az immunológia és genetika izgalmas rejtelmeit. A lányom, aki orvos, a mai napig élvezettel meséli, hogyan szemléltette saját arcán, grimaszokat vágva a mimikai izmok anatómiáját Dr. Szentágothai János professzor. Miközben kissé bohóckodott, elérte célját, a tananyagot mindenki megértette és örökre megjegyezte. Karinthy szavaival élve „Humorban nem ismerek tréfát.” Csak derűs világnézettel érdemes a fiatal generációt egészségtudatosságra nevelni, mert a mosoly sohasem önmagunkra figyel, hanem a másiknak szól.
– A program, amiről eddig beszélgettünk a félidejéhez érkezett. Sokan, sokféleképpen próbáltak már az egészségtudatos életmódért tenni, viszont van egy fal, amit mindeddig nem sikerült áttörni. Miközben Önt hallgatom, azáltal, hogy alulról építkeznek, nem direkt módon kikényszerítve szeretnének hatást elérni, először hiszem el, hogy mindez sikerülhet.
– A második évünk elején felgyorsult a munkánk, nagyon szigorú értékelés alatt állunk és azt hiszem az elvárásoknak megfelelően sikerült teljesítenünk. Kutatói pályázatunk eredményességét tükrözik vissza a megjelent hazai és nemzetközi publikációink is. Programunk kibővült az újraélesztéssel, és az is nagyon jó fokmérőnk, hogy már nem mi megyünk az iskolákba, hanem olyan sok a beérkező megkeresés, aminek már nem is tudunk maradéktalanul eleget tenni. A hallgatók közül egyre többen szeretnének a programba bekapcsolódni, a benne lévők pedig annyira megszerették és olyan érdeklődőek, hogy közülük sokan ezzel szeretnének majd foglalkozni, sőt többen ebből akarnak szakdolgozatot írni. Mindezzel együtt nagyon sok feladat áll még előttünk. Ami engem illet, azt hiszem leginkább a tanítványaimra vagyok büszke. Noha ez egy négyéves program, azt gondolom, ahogy a tanulás, úgy az egészségre való nevelés is egy életen át tartó munka. Nagyon büszke vagyok kollégáimra és PhD hallgatóimra, akik nagyon jó emberek, és tudom, a legjobb kezekbe adom majd át ennek a munkafolyamatnak továbbvitelét.
Szöveg: Tarnóczy-Tóth Katalin