Több száz színes jógaszőnyegnek köszönhetően fantasztikus színkavalkád varázsolta el az Elméleti Orvostudományi Központ (EOK) auláját péntek hajnalban. Az Egészséges EOK programsorozat keretein belül ezúttal az Armita Jógaközpont oktatói látogattak el hozzánk. A test ritmusát, az elme dallamát, és a lélek harmóniáját hozták el kora reggel az IYENGAR jóga közvetítői, akik vezetője ez alkalommal Répássy Erika volt. A reggeli kávé helyett a folyamatos mozgás, a hosszan megtartott testhelyzetek, és a nem mindig komfortos nyújtási irányok ébresztették fel a résztvevőket. A két nyelven közvetített jógaóra lehetővé tette, hogy a jelenlévők pontosan kivitelezhessék a gyakorlatokat.

A programot Hegedűs Judit az EOK tömbigazgatója, a mozgalom megálmodója nyitotta meg, aki beszéde után az első sorban hajtotta végre a mozdulatsorokat. A kezdeményezésnek köszönhetően az Elméleti Orvostudományi Központban egy olyan közösség kezd kialakulni, akik fontosnak tartják a prevenció, az egészséges életmód, a mozgás, és a lelki egyensúly kialakítását, továbbá megtartását.

A jelenlévők között sok ismerős arc is felbukkant. Hallgatóink nagyon örülnek annak, hogy a rendezvény által olyan lehetőségek birtokosaivá válhatnak, ahol az adott terület legjobbjaitól tanulhatnak. Mint elmondták anyagi kereteik miatt eddig a sport számukra a futásra korlátozódott, így viszont olyan eseményeknek lehetnek a részesei, ami mozgáskultúrájukat alapjaiban meghatározza.

Az IYENGAR jóga élményét átadó Répássy Erika bízik a közös munka folytatásában. Mint elmondta a jógagyakorlatokat olyan precizitással érdemes végezni, ahogy a sebész dolgozik operáció közben. Ennek a technikáját igyekezett átadni a csillogó szemű, kemény munkát végző orvostanhallgatóknak, vezetőiknek, tanáraiknak, és az Elméleti Orvostudományi Központ minden munkatársának.

Statisztikáink szerint a program eddig több mint 8200 embert ért el, ami az EOK életében történelmi lépcsőfoknak számít. Az Egészséges EOK programsorozat mögött olyan mozgalom kezd kialakulni, amire nagyon büszkék vagyunk.

Mindenki támogatását és részvételét ezúttal is nagyon szépen köszönjük!

Szöveg: Tarnóczy-Tóth Katalin
Fotó: Holdonner Antal, Váczi András

Galéria

9kép