A kényszerbetegség az emberiség által évezredek óta ismert jelenség. A kényszerbetegséget obszesszív-kompulzív zavarnak is nevezik, amelynek fő jellemzői a kényszergondolatok (obszessziók) és/vagy kényszercselekvések (kompulziók) visszatérő fellépése, melyek az egyén számára jelentős szorongást okoznak és meghatározóan befolyásolják mindennapi életét. A kényszeres páciensek tolakodó gondolatokat élnek meg, melyek szenvedést okoznak és amelyeket más gondolatokkal vagy tevékenységekkel (kényszercselekedetekkel) próbálnak elnyomni vagy semlegesíteni.
„Ne gondolj egy fehér medvére!”
A kényszergondolatok, tartalmuk alapján lehetnek agresszív, szexuális, betegségekkel kapcsolatos, vallásos vagy szimmetriára irányuló gondolatok. A kényszergondolatok elnyomására tett kísérletek gyakran kudarcot vallanak, azok megjelenése egyre erőteljesebb diszkomfort érzéssel jár. A páciens arra irányuló vágya, hogy ezektől a gondolatoktól és a hozzájuk társuló szorongástól megszabaduljon, arra sarkallja, hogy mintegy mágikus módon, kényszercselekedetek segítségével semlegesítse kínzó gondolatait. Ilyen kényszercselekvések lehetnek különböző ismétlődő cselekvések (pl. mosakodás, ellenőrzés, rendezgetés, stb) vagy rituálék (pl. imádkozás, számolás, szavak ismételgetése, stb).
Gyakoriság
A kényszerbetegség gyakorisága a teljes élethosszra tekintve 1-3%. Legsérülékenyebb periódus a serdülőkor, noha már gyermekkorban is megjelenhetnek kényszeres cselekedetek. Ezt követően a betegség zömmel lassan fejlődik ki.
Háttér
Genetikai tényezők jelentős szerepet játszhatnak a kényszerbetegség kialakulásában, hiszen első fokú rokonok között a kényszerbetegség előfordulása lényegesen nagyobb (10-20%), mint normál, egészséges személyek rokonai körében (2-3%). Emellett a pszichoszociális faktorok szerepe számottevő.
Kezelés
Sokáig kétkedve fogadták azt a gondolatot, hogy a kényszerbetegségben szenvedő pácienseknek elégséges lehet bármiféle verbális terápia. A fenyegető ingerek expozícióját és a kényszeres reagálás megakadályozását magában foglaló viselkedésterápia sikere eredményezte, hogy a kényszeres zavarok szemléletében a hangsúly megváltozott. Ma bizonyítottan hatékony eljárás kényszeres zavar esetén a kognitív viselkedésterápia, azonban a páciens gyakran szorul különböző pszichiátriai gyógyszerekre, mint például a szerotonin anyagcserére ható ún. SSRI szerekre is.
A kényszeres zavar kognitív szemléletű elmélete és kognitív viselkedésterápiája
A kényszertüneteket tanuláslélektanilag az aktív elkerülő viselkedésmódok közé sorolhatjuk be. Az egyén ezen tanulási forma segítségével sajátíthatja el azt, hogy bizonyos cselekvésekkel kellemetlen eseményeket kivédhet, megelőzhet, hatásukat lecsökkentheti. Ilyen megelőző magatartás lehet pl. a kényszercselekvés a kényszergondolat okozta szorongás csökkentésére. Ezt a tanulási tapasztalatot a negatív megerősítés esetének tekinthetjük.
Kutatási eredmények szerint a kényszeres páciensekre jellemző kognitív beállítódás az abnormális kockázatbecslésre és az irreális személyes felelősségre terjed ki. A kényszerbetegeket az a feltevés vezérli, hogy mindenható módon kell gondoskodniuk és kontrollt gyakorolniuk annak érdekében, hogy valamilyen potenciális katasztrófát elkerüljenek.
A kényszerbetegség kognitív elméletének megalkotója Paul Salkovskis, aki szerint a kényszergondolkodás a normális betolakodó gondolatokból ered. Az ilyen betolakodó ötleteket, gondolatokat, képzeteket vagy késztetéseket az egyén nyugtalanítónak, kényelmetlennek találja. A normális betolakodó gondolatok és a kényszeres gondolatok közötti különbség alapvetően a kényszeres páciens értelmezéseiben keresendő a betolakodó gondolatok előfordulását és tartalmát illetően. Ha az értékelés a kárra vagy veszélyre, valamint a veszteségre vonatkozik, úgy az érzelmi válasz szorongás vagy depresszió lesz. Kényszeres mintázat akkor jelenik meg, ha az egyén a tolakodó gondolatokat úgy értelmezi, hogy ő a felelős a kárért vagy annak megelőzéséért. Tulajdonképpen a felelősség sajátos értelmezése az, ami a betolakodó gondolat és a megélt diszkomfort, valamint a kényszeres (semlegesítő) viselkedés közötti összekötő láncszem.
A páciensek annak érdekében, hogy megakadályozzák a betolakodó gondolatok megjelenését vagy korlátozzák felelősségérzetüket, gyakran szükségesnek tartják, hogy mentális folyamataikat (emlékezetüket, gondolataikat, kétségeiket) szorosan kövessék. Ez a folyamatos ellenőrzés hozzájárul a kényszeres tünetek megjelenéséhez és fennmaradásához.
A kognitív elmélet szerint az egyének gyermekkori élmények vagy szélsőséges események hatására alakítják ki feltevéseiket, attitűdjeiket az események értékelésére vonatkozóan. A kényszeres zavarban szenvedő páciensek néhány ilyen feltevése lehet Salkovskis szerint:
- „Egy tettre gondolni annyi, mint megcselekedni azt.”
- „Az önmagad vagy mások ellen irányuló ártalom megakadályozásának kudarca (vagy a próbálkozás kudarca) olyan, mintha te okoztad volna a kárt.”
- „A felelősség nem csökkenthető azzal, hogy valami kevéssé valószínű.”
- „Nem semlegesíteni egy betolakodó gondolatot a megjelenésekor egyenértékű a benne foglalt ártalom bekövetkezésének keresésével vagy akarásával.”
- „Az embernek kontrollálnia kell a gondolatait.”
Összefoglalva a kényszeres zavaroknak három központi jelensége van a kognitív viselkedésterápiás nézőpont szerint: (1) az abnormális kockázat és veszélybecslés, (2) a kóros kétkedés, 100%-os biztonság keresése, kontroll mindenáron, perfekcionizmus, saját felelősség kiterjesztése, valamint (3) a teljes befejezettség élményének hiánya.
A kényszerbetegek kezelésében jól bevált viselkedésterápiás és kognitív terápiás intervenciókat manapság kombináltan, a beteghez és tüneteihez igazodva alkalmazzák.
Viselkedés-szempontú eljárások közül leginkább elterjedt technika az. ún. expozíció és válaszmegelőzés. Ennek során a beteggel már korábban felállított, kulcsfontosságú szorongáskeltő ingerhelyzetek hierarchikus rendjének megfelelően a helyzetekkel a beteget konfrontáljuk, de a megszokott választevékenységet megakadályozzuk. A technika a legtöbb kényszerben jól alkalmazható, általában a szorongást növelő kényszereknél (pl. agresszív vagy szexuális tartalmú kényszergondolatok) az expozícióra, míg a szorongást csökkentő kényszercselekedeteknél a válaszmegelőzésre helyezzük a hangsúlyt.
Az expozíció és válaszmegelőzés technikáján kívül jól bevált viselkedésterápiás módszer a kényszerválasz módosítása (például túlceremonizálással vagy karikírozással), valamint a habituációs tréning. Utóbbi lényege, hogy az obszesszív gondolatot a páciens előre meghatározott időben idézi fel és leírja vagy lerajzolja, akár többször is.
A kényszeres zavarokkal küzdő páciensek kognícióinak feltárása és módosítása kognitív terápiás eljárásokkal lehetséges, mellyel a beteg patogén gondolatait igyekszünk megkérdőjelezni. A kényszerbetegség kezelésére több jól strukturált, protokollként alkalmazható kognitív viselkedésterápiás eljárást is kidolgoztak.
Felhasznált irodalom:
- Harsányi A., Csigó K., Demeter Gy., 2010, Kényszerbetegség – elmélet, kutatás, terápia, Oriold és Társai Kiadó, Budapest
- Perczel F. D., Mórotz K., 2010, Kognitív viselkedésterápia, Medicina Kiadó, Budapest
- Salkovskis, P., M., 1985, Obsessional-compulsive problems: A cognitive-behavioral analysis, Behavior Research and Therapy 25, 571-583.
- Salkovskis, P., M., 2000, A kognitív terápia térhódítása, Animula, Budapest
- Tringer L., 2005, A pszichiátria tankönyve, Semmelweis Kiadó, Budapest
- Unoka Zs., Purebl Gy., Túry F., Bitter I., 2012, A pszichoterápia alapjai, Semmelweis Kiadó, Budapest