A kurzusok a következő linken találhatóak:
KURZUSADATBÁZIS

Kurzuskövetelmények a doktori képzésben:

  • A képzés során a hallgatónak legalább 16 tanulmányi kreditet (tanegység) kell teljesítenie. Ebből legalább 8 tanegységet kötelezően választható tárgyakból kell teljesíteni.
  • A DI Tanácsa további legfeljebb 8 tanegységig előírhatja, hogy a hallgató mely foglalkozásokon vegyen részt.
  • A Doktori Iskolán kívüli kreditek a hallgató által szabadon választható kreditek keretébe számíthatók be. A hallgató számára tervezett, egyetemünkön kívül szervezett doktori kurzusokat előre kell bejelenteni, illetve kérni.

Vegyék figyelembe terveikben, hogy egyes kurzusok megtartása a jelentkezők számától függ, ha a minimális létszám nem jön össze, akkor a kurzus elmaradhat.

Kurzusadatbázis használata:

  • Az új adatbázis külön böngésző ablakban nyílik meg, ahol külön menüpontból lehet kiválasztani a jelenlegi félév kurzusait, de láthatók a korábbi félév adatai is, valamint a következő két év tervezett kurzusainak listája is olvasható.
  • Az adatbázis használatánál érdemes használni a “Szűrés” funkciót. Figyeljünk arra, hogy melyik félév jelenik meg a “Szemeszter” feliratú mezőben. Ha ez a mező üres, akkor minden félév adataiban is kereshetünk.
  • Ha 50-nél több kurzus van egy félévben, akkor több oldalon olvashatók az adatok, és az oldalak között a menüsorban lévő oldalra mutató nyilakkal lehet lapozni, vagy a középen lévő “Oldal” feliratú mezőbe írható be az kívánt oldal sorszáma és az “ugrás” gombra kattintva lehet eljutni a kívánt lapra.
  • A kurzus címére kattintva lehet eljutni a kurzus adatlapjára, ahol a részletes információk olvashatók (ha azt a kurzus vezetője megadta)
  • Egy oktató kurzusaira többféleképpen is rátalálhatunk: Kereshetünk az Oktató nevére a bal oldalsó menüben kiválasztva az Oktatók menüpontot, ahol az oktató nevére kattintva eljutunk az oktató adatlapjára, melynek alján olvasható az általa vezetett kurzusok listája. Ha egy kurzus neve többször is előfordul, akkor az a kurzus több félévben is megszervezésre kerül.
  •  Az aktuális félévben vagy a “Vezetők” oszlopban választjuk ki a keresett nevet, és utána a “Szűrés” gombra kattintunk, vagy a kurzus címében lévő szóra, vagy szó töredékre kereshetünk a “Szűrés” gombbal.
  •  A leírások több sorában is kapcsolatok szerepelhetnek, amire kattintva további információkat szerezhetünk oktatókról, programokról, iskolákról, vagy a kurzusvezető által csatolt dokumentumról, vagy a kurzus honlapjáról.
  •  Az adott félév speciális kurzusaira a “Kód” oszlopba irt “K” (kötelező), “KV” (kötelezően választható) vagy “A” (angol) betűkre történő szűréssel találhatunk rá, vagy tanulmányozhatjuk a kötelezően választható kurzusokat összegző táblázatot is.