Öt magyar egyetem – köztük a Semmelweis Egyetem – is felkerült a Leideni Egyetem legfrissebb, 2015-ös rangsorára, melyet a felsőoktatási intézményekben dolgozó oktatók és kutatók publikációinak száma, valamint idézettsége alapján állítanak össze évről évre. A 750 intézményt rangsoroló listán a Semmelweis Egyetem idén az 583. helyre került. A legjobb helyen a magyar egyetemek közül az ELTE végzett, a listára kerül még a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem.

A Leideni Egyetemhez tartozó Centre for Science and Technology Studies 2007 óta minden évben nyilvánosságra hozza rangsorát: a kutatók 2013-ig ötszáz egyetemet és főiskolát vizsgáltak, a tavalyi év óta azonban 750 intézményt rangsorolnak.
A lista összeállítása során azt is figyelembe veszik, hogy a publikációk közül melyek tartoznak az adott szakterületen megjelenő tanulmányok legtöbbet idézett egy, tíz, illetve ötven százalékához. A 2015-ös listához a 2012-es és 2013-as publikációkat nézték meg.
RS22394_KA-20140916-IMG_9585-csillag-andras-scr
A rangsor élén a Massachusetts Institute of Technology (MIT) áll, a második a Harvard, a harmadik pedig a Stanford lett. A negyedik helyet a Berkeley, az ötödiket pedig a Princeton szerezte meg. Az első kilenc helyet amerikai egyetemek foglalják el, az első ötvenbe pedig 36 amerikai, kilenc brit, négy svájci és egy izraeli intézménynek sikerült bekerülnie.

DP
Forrás: Eduline.hu