Két napos látogatást tett Dr. Szél Ágoston rektor Ashok Raj rektor asszony meghívására az Egyesült Arab Emirátusok híres magánegyeteme, a Gulf Medical University Adzsman-i kampuszán november utolsó napjaiban.

gmu 1 A Semmelweis Egyetem és a GMU közötti kapcsolatok elmélyítését szolgálta, hogy a rektor tudományos előadást tartott a GMU oktatói és hallgatói előtt. Ezen kívül részt vett a színpompás doktoravatási ceremónián, ahol nemcsak Mr. Thumbay Moydeen a GMU alapító elnöke, hanem az Adzsman-i uralkodó is személyesen fogadta a rektort.

gmu 2„Élvezd, amit csinálsz, hogy jól érezd magad céljaid elérésekor” – idézett Dr. Szél Ágoston beszédéből a GMU sajtóközleménye. A rektor kiemelte az alázat és a kemény munka fontosságát. Utalva a Semmelweis Egyetem és a GMU között tervezett kétoldalú tudományos együttműködésre megosztotta azt is, hogy Budapesten nyári továbbképzés indul majd az orvosi, fogorvosi, gyógyszerészeti és fizikoterápiás szakokon hallgató ottani diákok részére.

Dr. Szél Ágoston az „Egészségügy Hősei” (Heroes of Healthcare) előadássorozat részeként tartott előadását követően kitüntetést vehetett át.

DP-MM

Fotók: mangalorean.com

Forrás: Semmelweis Hírek