Jelen tájékoztató a Semmelweis Egyetem által alapított kitüntetések 2018. évi adományozására irányuló javaslattételre vonatkozik, a 2019. évi állami és miniszteri kitüntetésekre vonatkozó felterjesztések határidejéről, eljárásrendjéről később adunk tájékoztatást. (A 2018. évi állami és miniszteri kitüntetési javaslatok beküldési határideje 2017. február 25-e volt.)
Az egyetemi kitüntetések 2018. évi adományozására vonatkozó javaslatok benyújtási határideje: 2017. november 3.
Tájékoztató a 2018. évi egyetemi kitüntetési javaslatok megtételének módjáról és határidejéről
Tájékoztató a 2018. évi egyetemi kitüntetési javaslatok megtételének módjáról és határidejéről (kereshető PDF formátumban)
Összefoglaló táblázat az egyetemi kitüntetésekről
Kitüntetési Szabályzat (2016. július 1-jétől hatályos szöveg)
Letölthető javaslati űrlapok:
- Pro Universitate Díj kitüntetés javaslat
- Pro Universitate Díj Ezüst fokozat kitüntetés javaslat
- Kiváló Oktató kitüntetés javaslat
- Kiváló Dolgozó kitüntetés javaslat
- Kiváló Szakdolgozó kitüntetés javaslati űrlap
- Rektori Dicséret kitüntetés javaslat
- Kancellári Dicséret kitüntetés javaslat
- Dékáni Dicséret kitüntetés javaslat
- Az Egyetem címerével díszített arany pecsétgyűrű kitüntetés javaslat
- Kitüntetési javaslat részletes indoklása
Keresés az egyetemi kitüntetések eddigi díjazottjai között
Az adatbázis a 2012-2017. év között adományozott egyetemi kitüntetéseket tartalmazza.
Amennyiben nem találja a keresett információt, kérem jelezze a kituntetes.human@semmelweis-univ.hu e-mail címen.
| NÉV | SZERVEZETI EGYSÉG | KITÜNTETÉS MEGNEVEZÉSE | ÉV |
|---|---|---|---|
| Dr. Karlinger Kinga | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2014 | |
| Dr. Sándor Péter | Pro Universitate Díj | 2014 | |
| Dr. Renzo Hirayama | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2012 | |
| Sybill Storz | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2012 | |
| Dr. Dinya Elek | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2016 | |
| Dr. Iffy László | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2015 | |
| Dr. Oláh Imre | Pro Universitate Díj | 2013 | |
| Dr. Jeney András | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2014 | |
| Szabó Zoltán | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2013 | |
| Dr. Szabó Zoltán | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2012 | |
| Dr. Monos Emil | Pro Universitate Díj | 2013 | |
| Dr. Fidy Judit | Pro Universitate Díj | 2014 | |
| Dr. Hans-Günther Sonntag | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2013 | |
| Dr. Nikolaus Freudenberg | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2013 | |
| Dr. Bodó Elek | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2012 | |
| Bereczki Éva | AITK/Fül-Orr-Gégészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Dr. Antony-Moré Piroska | AITK/II.sz.Szülészeti és Nõgyógy.Klinika | Rektori Dicséret | 2017 |
| Dr. Antony-Moré Piroska | AITK/II.sz.Szülészeti és Nõgyógy.Klinika | Rektori Dicséret | 2017 |
| Dr. Golopencza Péter János | AITK/Korányi Sándor u. részleg | Rektori Dicséret | 2017 |
| Gáti Erzsébet | AITK/Kútvölgyi Klinika Tömb | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Karádiné Máté Marianna | AITK/Kútvölgyi Klinika Tömb | Dékáni dicséret | 2014 |
| Csepreginé Csontos Ilona Juliánna | AITK/Kútvölgyi Klinika Tömb | Dékáni dicséret | 2012 |
| Dunai Erzsébet | AITK/Kútvölgyi Klinika Tömb | Rektori dicséret | 2012 |
| Sajerli Csaba | AITK/Kútvölgyi Klinika Tömb | Rektori dicséret | 2012 |
| Vizer Istvánné | AITK/Ortopédiai Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Dr. Margitay Zoltánné | AITK/Szemészeti Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Demeterné Kis Éva | AITK/Urológiai Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Virtics Attiláné | AITK/Városmajori Klinikai Tömb AITK | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Nowosielski Júlia | AITK/Városmajori Klinikai Tömb AITK | Rektori dicséret | 2014 |
| Giber Mária | AITK/Városmajori Klinikai Tömb AITK | Rektori Dicséret | 2017 |
| Balogh Zsuzsanna | AITK/Városmajori Klinikai Tömb AITK | Dékáni dicséret | 2012 |
| Török Ilona | Alkalmazás-Üzemeltetési Osztály | Pro Universitate Díj | 2014 |
| Dr. Horváth Zoltánné | Alkalmazott Egészségtudományi Intézet | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2016 |
| Dr. Tószegi Istvánné | Alkalmazott Egészségtudományi Intézet | Dékáni dicséret | 2013 |
| Gallyas Kálmán Lászlóné | Anatómiai Tömb | Fõigazgatói dicséret | 2015 |
| Bodroginé Maróti Anikó | Anatómiai Tömb | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Nagy Attiláné | Anatómiai Tömb | Dékáni dicséret | 2013 |
| Dr. Németh Anna | Anatómiai, Szövet- és Fejlõdéstani Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2017 |
| Szekér Anna | Anatómiai,Szövet-és Fejlõdéstani Intézet | Dékáni dicséret | 2015 |
| Szemere Lászlóné | Anatómiai,Szövet-és Fejlõdéstani Intézet | Rektori Dicséret | 2015 |
| Dr. Heinzlmann Andrea | Anatómiai,Szövet-és Fejlõdéstani Intézet | Rektori dicséret | 2016 |
| Deák Szilvia | Anatómiai,Szövet-és Fejlõdéstani Intézet | Dékáni dicséret | 2015 |
| Takács Tivadarné | Anatómiai,Szövet-és Fejlõdéstani Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Dr. Kozsurek Márk | Anatómiai,Szövet-és Fejlõdéstani Intézet | Rektori dicséret | 2015 |
| Fogarasi Judit | Anatómiai,Szövet-és Fejlõdéstani Intézet | Rektori Dicséret | 2017 |
| Horváth Péterné | Anatómiai,Szövet-és Fejlõdéstani Intézet | Dékáni dicséret | 2015 |
| Dr. Lásztityné Dr. Kiss Anna | Anatómiai,Szövet-és Fejlõdéstani Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2012 |
| Dr. Puskár Zita | Anatómiai,Szövet-és Fejlõdéstani Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Dr. Nemeskéri Ágnes | Anatómiai,Szövet-és Fejlõdéstani Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2013 |
| Dr. Szabó Arnold | Anatómiai,Szövet-és Fejlõdéstani Intézet | Rektori dicséret | 2015 |
| Beréti Kornélia | Anatómiai,Szövet-és Fejlõdéstani Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Dr. Ádám Ágota Mária | Anatómiai,Szövet-és Fejlõdéstani Intézet | Rektori dicséret | 2015 |
| Dr. Baksa Gábor | Anatómiai,Szövet-és Fejlõdéstani Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Kubicza Gáborné | Anatómiai,Szövet-és Fejlõdéstani Intézet | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Dr. Csillag András | Anatómiai,Szövet-és Fejlõdéstani Intézet | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2014 |
| Dr. Széphelyi Katalin | Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2017 |
| Dr. Windisch Mária | Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2017 |
| Dr. Székely József | ÁOK | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2015 |
| Frittmann Anikó | ÁOK Dékáni Hivatal | Rektori dicséret | 2015 |
| Soósné Korpás Tünde | ÁOK Dékáni Hivatal | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Gelóczi Miklósné | ÁOK Dékáni Hivatal | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Dr. Sajó Konstantinné | ÁOK Dékáni Hivatal | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Matus Krisztina | ÁOK Dékáni Hivatal | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Albrechtovics Károlyné | ÁOK Dékáni Hivatal | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Varga Mihályné | ÁOK Dékáni Hivatal | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Fenyvesiné Suba Mária | ÁOK Dékáni Hivatal | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Takács Éva | ÁOK Dékáni Hivatal | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Kovácsné Gaál Zsuzsanna | ÁOK Dékáni Hivatal | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Dr. Dunai Józsefné | ÁOK Dékáni Hivatal | Rektori Dicséret | 2017 |
| Kun Istvánné | ÁOK Dékáni Hivatal | Rektori dicséret | 2015 |
| Somogyi-Mihócza Magdolna | ÁOK Dékáni Hivatal | Rektori Dicséret | 2016 |
| Simonné Sárközi Valéria | ÁOK Dékáni Hivatal | Rektori Dicséret | 2017 |
| Báthori Gergõ | ÁOK, hallgató | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2017 |
| Kissné Ötvös Klára | Ápolástan Tanszék | Dékáni dicséret | 2013 |
| Kanizsai Tiborné | Ápolástan Tanszék | Dékáni dicséret | 2013 |
| Simkó Katalin | Ápolástan Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2017 |
| Nagy Gyuláné | Ápolásvezetési és Szakdolg. Okt. Iroda | Rektori dicséret | 2014 |
| Kissné Negyedi Marianna | Ápolásvezetési és Szakdolg. Okt. Iroda | Rektori dicséret | 2016 |
| Murvai Istvánné | Arc-Állcsont-Szájseb. és Fog. Klinika | Dékáni dicséret | 2014 |
| Dr. Bogdán Sándor | Arc-Állcsont-Szájseb. és Fog. Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Pánczél Lászlóné | Arc-Állcsont-Szájseb. és Fog. Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Dr. Ujpál Márta Mária | Arc-Állcsont-Szájseb. és Fog. Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2012 |
| Csapó Sándor | Arc-Állcsont-Szájseb. és Fog. Klinika | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Witzl Éva | Arc-Állcsont-Szájseb. és Fog. Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Szedlákné Mátyás Beatrix | Arc-Állcsont-Szájseb. és Fog. Klinika | Rektori dicséret | 2016 |
| Fábián Katalin | Arc-Állcsont-Szájseb. és Fog. Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Szemesi Erika | Arc-Állcsont-Szájseb. és Fog. Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Szakdolgozója | 2017 |
| Dr. Szûcs Attila | Arc-Állcsont-Szájseb. és Fog. Klinika | Rektori Dicséret | 2017 |
| Dr. Orosz Mihály | Arc-Állcsont-Szájseb. és Fog. Klinika | Pro Universitate Díj | 2015 |
| Soós Györgyi | Arc-Állcsont-Szájseb. és Fog. Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Dr. Barabás József Lajos | Arc-Állcsont-Szájseb. és Fog. Klinika | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2016 |
| Ábrahám Mária | Arc-Állcsont-Szájseb. és Fog. Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Dr.Joób-Fancsaly Árpád | Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2017 |
| Dr. Kovács Etele | Atlétikai Tanszék/TF/ | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2013 |
| Hegyiné Derzsi Ilona | AVIR Információs Központ | Kancellári dicséret | 2016 |
| Surnyák Gábor | Belsõ Klinikai Tömb | Rektori dicséret | 2015 |
| Orosz Gizella | Belsõ Klinikai Tömb | Rektori dicséret | 2012 |
| Klenik Mihályné | Belsõ Klinikai Tömb | Dékáni dicséret | 2012 |
| Nyéki Károlyné | Belsõ Klinikai Tömb | Fõigazgatói dicséret | 2015 |
| Bakos Mónika | Belsõ Klinikai Tömb | Rektori dicséret | 2013 |
| Kratochvilla Andrea | Belsõ Klinikai Tömb | Fõigazgatói dicséret | 2015 |
| Heitler Krisztina | Belsõ Klinikai Tömb | Dékáni dicséret | 2012 |
| Rácz Lajos Sándorné | Belsõ Klinikai Tömb | Dékáni dicséret | 2013 |
| Keszthelyiné Solymosi Ilona | Bérosztály | Fõigazgatói dicséret | 2012 |
| Vas Jánosné | Bérosztály | Fõigazgatói dicséret | 2013 |
| Szabó György | Beruházási és Létesítmény-fenntart. Ig. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Szani Józsefné | Beruházási és Létesítmény-fenntart. Ig. | Rektori dicséret | 2016 |
| Floriska Xénia | Beruházási és Létesítmény-fenntart. Ig. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Senger-Berki Zsuzsanna Eszter | Beruházási és Létesítmény-fenntart. Ig. | Fõigazgatói dicséret | 2014 |
| Pákai Attila | Beruházási és Létesítmény-fenntart. Ig. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Verbó Mónika | Beruházási és Létesítmény-fenntart. Ig. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Gémesi Réka Zita | Beruházási és Létesítmény-fenntart. Ig. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Józsa Gábor | Beruházási és Létesítmény-fenntart. Ig. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Vizoviczky György | Beruházási és Létesítmény-fenntart. Ig. | Rektori dicséret | 2014 |
| Antal Éva | Beruházási és Létesítmény-fenntart. Ig. | Kancellári Dicséret | 2017 |
| Oláh Márta | Beszerzési Igazgatóság | Kancellári Dicséret | 2017 |
| Fanici Júlia Gyöngyvér | Beszerzési Igazgatóság | Kancellári Dicséret | 2017 |
| Bányay Gyuláné | Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Matus Gyuláné | Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Dr. Rontó Györgyi | Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2014 |
| Pap Zsófia | Biztonságtechnikai Igazgatóság | Fõigazgatói dicséret | 2013 |
| Horváth Bettina | Biztonságtechnikai Igazgatóság | Rektori dicséret | 2015 |
| Kiss-Járó Judit | Biztonságtechnikai Igazgatóság | Fõigazgatói dicséret | 2013 |
| Dr. Jobbágy Ákos | BME oktatási rektorhelyettes | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2015 |
| Talmaci Miklósné | Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Dián Klára | Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Seress János Józsefné | Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Vincze Judit | Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Dr. Pónyai Györgyi | Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Beer Józsefné | Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Dr. Holló Péter | Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Kokenszki Erzsébet | Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló szakdolgozója | 2016 |
| Horváth Alíz Zsuzsanna | Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Dr. Kárpáti Sarolta | Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2016 |
| Fehér Zoltánné | Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Dr. Szigeti Ágnes | Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Dr. Benyó Zoltán | Budapesti Mûszaki Egyetem (BME) Irányítástechnikai és Informatikai Tanszék professzor emeritus | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2015 |
| Dr. Torzsa Péter | Családorvosi Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Dr. Torzsa Péter | Családorvosi Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Fekete Ilona | Családorvosi Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Dr. Yao Suyuan | Dean of the Internetional Education College, Heilongjiang University of Chinese Medicine | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2017 |
| Fehér Ferencné | Dietetikai és Táplálkozástud. Tanszék | Rektori dicséret | 2013 |
| Daragó László János | Digitális Egészségtudományi Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Sára Zoltán | Digitális Egészségtudományi Intézet | Dékáni dicséret | 2014 |
| Pintérné Marádi Anna | Doktori Titkárság | Rektori dicséret | 2014 |
| Marosfalvi Anita | Doktori Titkárság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Dr. Zimányiné dr. Sinkó Eszter | Egészségügyi Menedzserképzõ Központ | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2012 |
| Dr. Szócska Miklós | Egészségügyi Menedzserképzõ Központ | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2017 |
| Dr. Gaál Péter | Egészségügyi Menedzserképzõ Központ | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2017 |
| Dr. Belicza Éva | Egészségügyi Menedzserképzõ Központ | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Szandányi Beatrix | EKK Dékáni Hivatal | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Losonczy Levente | EKK Kari Gazdasági Igazgatási Egység | Rektori dicséret | 2013 |
| Rózsás-Kõszegi Tímea | EKK Kari Gazdasági Igazgatási Egység | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Farkas Beáta | EKK Kari Gazdasági Igazgatási Egység | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Dr. Kiss Levente | Élettani Intézet | Rektori dicséret | 2014 |
| Dr. Balla András | Élettani Intézet | Rektori dicséret | 2016 |
| Dr. Eke András | Élettani Intézet | Kiváló Tudományos Diákköri Nevelõ | 2015 |
| Józan Jolán | Élettani Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Oláh Ilona | Élettani Intézet | Dékáni dicséret | 2016 |
| Dr. Donkó Ágnes Piroska | Élettani Intézet | Rektori dicséret | 2014 |
| Benkõ Rita | Élettani Intézet | Rektori dicséret | 2015 |
| Dr. Horváth Eszter Mária | Élettani Intézet | Rektori dicséret | 2015 |
| Dr. Sirokmány Gábor | Élettani Intézet | Rektori dicséret | 2016 |
| Dr. Juhászné Dr. Hably Csilla | Élettani Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Simon Edina | Élettani Intézet | Rektori dicséret | 2013 |
| Baktai Lajosné | Élettani Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Dr. Csépányi-Kömi Roland | Élettani Intézet | Rektori dicséret | 2014 |
| Dr. Geiszt Miklós | Élettani Intézet | Kiváló Tudományos Diákköri Nevelõ | 2012 |
| Dr. Enyedi Péter | Élettani Intézet | Pro Universitate Díj | 2014 |
| Riesz Istvánné | Ellenõrzési Igazgatóság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Tóth Józsefné | Ellenõrzési Igazgatóság | Dékáni dicséret | 2016 |
| Hunyadvári Ágnes | Ellenõrzési Igazgatóság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Gilányi Judit | Ellenõrzési Igazgatóság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Varga Erika | Ellenõrzési Igazgatóság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Horváth Ramóna | Ellenõrzési Igazgatóság | Kancellári Dicséret | 2017 |
| Holdonner Antal | Elméleti Orvostudományi Központ | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Németh Gyula | Elméleti Orvostudományi Központ | Dékáni dicséret | 2013 |
| Szabó Angéla Dominika | Energ. Korszerûsítések Lebonyolító Szerv | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Vogronics Péterné | Epidemiológiai Tanszék | Rektori dicséret | 2013 |
| Dr. Gõsi Gergely | Érsebészeti Tanszék | Rektori dicséret | 2015 |
| Dékán Andrásné | Érsebészeti Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Dr. Sótonyi Péter | Érsebészeti Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2014 |
| Dr. Entz László | Érsebészeti Tanszék | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2016 |
| Dr. Járányi Zsuzsanna | Érsebészeti Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Dr. Dósa Edit | Érsebészeti Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Dr. Szabó Gábor Viktor | Érsebészeti Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Dr. Szeberin Zoltán | Érsebészeti Tanszék | Rektori dicséret | 2014 |
| Dr. Hoyer Mária | ETK Alkalmazott Pszichológiai Tanszék | Rektori dicséret | 2015 |
| Raskovicsné Csernus Mariann | ETK Ápolástan Tanszék | Rektori dicséret | 2015 |
| Lõrincz Attila | ETK Ápolástan Tanszék | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Fogarasi-Grenczer Andrea | ETK Családgondozási Módszertani Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2016 |
| Fazekas Anna | ETK Családgondozási Módszertani Tanszék | Dékáni dicséret | 2013 |
| Dr. Szabó László | ETK Családgondozási Módszertani Tanszék | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2017 |
| Kormos-Tasi Judit | ETK Családgondozási Módszertani Tanszék | Rektori Dicséret | 2017 |
| Kakuk Marianna | ETK Dékáni Hivatal | Rektori Dicséret | 2017 |
| Kocsis Anikó | ETK Dékáni Hivatal | Rektori dicséret | 2012 |
| Matiscsák Attila | ETK Dékáni Hivatal | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Nagy Istvánné | ETK Dékáni Hivatal | Dékáni dicséret | 2013 |
| Sütõ Ágnes | ETK Dietetikai és Táplálkozástud.Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Csajbókné dr. Csobod Éva | ETK Dietetikai és Táplálkozástud.Tanszék | Dékáni Dicséret | 2016 |
| Tóth Tímea | ETK Dietetikai és Táplálkozástud.Tanszék | Dékáni dicséret | 2014 |
| Dr. Varga Zsuzsanna | ETK Dietetikai és Táplálkozástud.Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2016 |
| Dr. Szabolcs István | ETK Dietetikai és Táplálkozástud.Tanszék | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2013 |
| Szabóné Rausz Adrienn | ETK Dietetikai és Táplálkozástud.Tanszék | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Dr. Domján Gyula | ETK Egészségfejl.és Kl. Módszertani Int. | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2015 |
| Soósné Dr. Kiss Zsuzsanna | ETK Egészségtudományi Klinikai Tanszék | Kiváló Tudományos Diákköri Nevelõ | 2014 |
| Sinka Magdolna | ETK Epidemiológiai Tanszék | Dékáni dicséret | 2014 |
| Kádár László Csaba | ETK Epidemiológiai Tanszék | Dékáni dicséret | 2013 |
| Gerencsér Zsuzsanna | ETK Fizioterápiai Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Dr. Darabosné Tim Irma | ETK Fizioterápiai Tanszék | Dékáni dicséret | 2013 |
| Balogh Ildikó | ETK Fizioterápiai Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2015 |
| Dr. Mayer Ágnes Andrea | ETK Fizioterápiai Tanszék | Rektori Dicséret | 2017 |
| Dr. Horváth Mónika Ph.D. | ETK Fizioterápiai Tanszék | Rektori dicséret | 2012 |
| Kelemen Andrea Csilla | ETK Fizioterápiai Tanszék | Dékáni dicséret | 2015 |
| Haller Gábor | ETK Informatikai Okt.techn.Csoport | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Nagy-György Etelka | ETK Kari Gazdasági Igazgatási Egység | Kancellári Dicséret | 2017 |
| Csõkéné Miklós Valéria | ETK Kari Gazdasági Igazgatási Egység | Dékáni dicséret | 2015 |
| Gergyéné Földi Edit | ETK Kari Gazdasági Igazgatási Egység | Dékáni dicséret | 2012 |
| Füzesiné Jáky Andrea | ETK Kari Gazdasági Igazgatási Egység | Dékáni dicséret | 2016 |
| Demjénné Németh Sarolta | ETK Képalkotó Diagn.Anal.és O.techn.Tsz. | Dékáni dicséret | 2015 |
| Csóka Mária | ETK Klinikai Szimulációs Csoport | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Soki Edit | ETK Könyvtár | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Tampu Ferenc | ETK Könyvtár | Dékáni dicséret | 2016 |
| Háriné Szajáni Krisztina | ETK Könyvtár | Dékáni dicséret | 2012 |
| Dr. Weszelovszky Zoltánné | ETK Morfológiai és Fiziológiai Tanszék | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2013 |
| Bednárikné Dr. Dörnyei Gabriella | ETK Morfológiai és Fiziológiai Tanszék | Kiváló Tudományos Diákköri Nevelõ | 2015 |
| Dr. Sipos Zoltán Andorné | ETK Morfológiai és Fiziológiai Tanszék | Dékáni dicséret | 2016 |
| Dr. Földvári-Nagy Lászlóné Dr. Lenti Kat | ETK Morfológiai és Fiziológiai Tanszék | Dékáni dicséret | 2016 |
| Dr. Földvári-Nagy Lászlóné Dr. Lenti Katalin | ETK Morfológiai és Fiziológiai Tanszék | Dékáni dicséret | 2016 |
| Dr. Hornyák István | ETK Oxiológiai és Sürgõsségi Ellát. Tsz. | Dékáni dicséret | 2015 |
| Dr. Hollós Sándor | ETK Oxiológiai és Sürgõsségi Ellát. Tsz. | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2013 |
| Dr. Hollós Sándor | ETK Oxiológiai és Sürgõsségi Ellát. Tsz. | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2012 |
| Bakó Alexandra Vivien | ETK Szaknyelvi Kommunikációs Csoport | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Sztankóné Horváth Gabriella | ETK Szaknyelvi Kommunikációs Csoport | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Szikszai Anita | ETK Szaknyelvi Kommunikációs Csoport | Dékáni Dicséret | 2016 |
| Varga Edit Adrien | ETK Szaknyelvi Kommunikációs Csoport | Rektori Dicséret | 2017 |
| Réz Kata | ETK Szemészeti Klinikai Ismeretek Tansz. | Dékáni dicséret | 2012 |
| Dr. Végh Mihály | ETK Szemészeti Klinikai Ismeretek Tansz. | Dékáni dicséret | 2015 |
| Dr. Borján Eszter Gyöngyi | ETK Szülészeti és Nõgyógy. Kl. Ism. Tsz. | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Lipienné Krémer Ibolya | ETK Szülészeti és Nõgyógy. Kl. Ism. Tsz. | Dékáni dicséret | 2015 |
| Vígh Piroska | ETK Tanulmányi Osztály | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Józsa Erzsébet | ETK Tanulmányi Osztály | Rektori dicséret | 2015 |
| Czakó Piroska | ETK Tanulmányi Osztály | Rektori Dicséret | 2017 |
| Nágel Józsefné | ETK Tanulmányi Osztály | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Dr. Némethné dr.Gradvohl Edina Dóra | ETK Társadalomtudományi Tanszék | Dékáni dicséret | 2016 |
| Dobos Attila | ETK Társadalomtudományi Tanszék | Dékáni dicséret | 2012 |
| Dr. Feith Helga Judit | ETK Társadalomtudományi Tanszék | Rektori dicséret | 2015 |
| Bagi Gáborné | ETK Társadalomtudományi Tanszék | Dékáni dicséret | 2016 |
| Nagy Éva | ETK Társadalomtudományi Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Gyurkovics Zoltánné | Eü.-i Informatikai Fejl. és Tov.képzõ I. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Matuschek János | Eü.-i Informatikai Fejl. és Tov.képzõ I. | Rektori dicséret | 2013 |
| Radnai András | Eü.-i Informatikai Fejl. és Tov.képzõ I. | Rektori dicséret | 2015 |
| Gáldi Miklós | Farmakognóziai Intézet | Dékáni dicséret | 2013 |
| Boros Lászlóné | Farmakognóziai Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Reményiné Kóródi Zsuzsanna | Farmakognóziai Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Dr. Balázs Andrea | Farmakognóziai Intézet | Rektori dicséret | 2014 |
| Dr. Ledniczky Lászlóné | Farmakognóziai Intézet | Pro Universitate Díj | 2014 |
| Dr. Blázovics Anna | Farmakognóziai Intézet | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2014 |
| Mathuny Rudolfné | Farmakognóziai Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Dr. Riba Pál | Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2015 |
| Dr. Zádori Zoltán Sándor | Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2016 |
| Dr. Gyires Klára | Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet | Pro Universitate Díj | 2016 |
| Dr. Köles László | Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2015 |
| Dr. Miklya Ildikó | Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2017 |
| Törõ Tünde | Finanszírozási Osztály | Rektori dicséret | 2012 |
| Széplaki Enikõ Ildikó | Finanszírozási Osztály | Kancellári dicséret | 2016 |
| Kovács László Gyuláné | Finanszírozási Osztály | Rektori dicséret | 2012 |
| Dr. Büchler János | Fogászati és Szájsebészeti Okt. Int. | Rektori Dicséret | 2017 |
| Sáfrány Mária | Fogászati és Szájsebészeti Okt. Int. | Dékáni dicséret | 2016 |
| Dr. Németh Orsolya | Fogászati és Szájsebészeti Okt. Int. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Dr. Katona István Zoltán | Fogászati és Szájsebészeti Okt. Int. | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Garbacz Istvánné | Foglalkozás-egészségügyi Szolgálat | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Dr. Somogyi Endre | Fogpótlástani Klinika | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2017 |
| Dr. Kádár László | Fogpótlástani Klinika | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2017 |
| Dr. Linninger Mercedes | Fogpótlástani Klinika | Rektori Dicséret | 2017 |
| Dr. Gerle János | Fogpótlástani Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Dr. Jáhn Marianna | Fogpótlástani Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2015 |
| Dr. Kóbor András | Fogpótlástani Klinika | Pro Universitate Díj | 2016 |
| Dr. Károlyházy Katalin | Fogpótlástani Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Bánky Éva | Fogpótlástani Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Dr. Kispélyi Ida Barbara | Fogpótlástani Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Gál Péter | Fogpótlástani Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Ducsai Istvánné | Fogpótlástani Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Dr. Fejérdy Pál | Fogpótlástani Klinika | Pro Universitate Díj | 2013 |
| Haas S. Györgyné | Fogpótlástani Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Dr. Borbély Judit | Fogpótlástani Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Tóth-Balázs Zsuzsanna Klára | Fogpótlástani Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Antoni Ilona | Fogpótlástani Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Kissné Vendrey Márta | Fogpótlástani Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Tóthné Bajnóczi Klára | FOK Dékáni Hivatal | Rektori dicséret | 2013 |
| Gál Péter | FOK Dékáni Hivatal | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2017 |
| Farkasné Szabó Zsuzsanna | FOK Kari Gazdasági Igazgatási Egység | Fõigazgatói dicséret | 2013 |
| Szlivka Ágnes | FOK Kari Gazdasági Igazgatási Egység | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Szabados Ferencné | FOK Kari Gazdasági Igazgatási Egység | Rektori dicséret | 2015 |
| Licska István | FOK Kari Gazdasági Igazgatási Egység | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Kosztáné Kovács Marianna | FOK Kari Gazdasági Igazgatási Egység | Kancellári dicséret | 2016 |
| Kun Attila | Folyamatszervezési és Bérgazd. Ig. | Kancellári Dicséret | 2017 |
| Horváth-Hegedûs Angéla | Folyamatszervezési és Bérgazd. Ig. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Dr. Ónodi Magdolna | Folyamatszervezési és Bérgazd. Ig. | Fõigazgatói dicséret | 2015 |
| Dávid Csilla | Folyamatszervezési és Bérgazd. Ig. | Fõigazgatói dicséret | 2014 |
| Dr. Michael Wirsching | freiburgi egyetem Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Intézet | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2015 |
| Jakus Zsuzsanna | Fül-Orr-Gégészeti, Fej-Nyakseb. Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Szakdolgozója | 2017 |
| Páhi Péter Andrásné | Gazdasági Osztály (ETK) | Dékáni dicséret | 2012 |
| Dr. Falus András | Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet | Pro Universitate Díj | 2017 |
| Dr. Kõhidai László | Genetikai,Sejt-és Immunbiológiai Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2012 |
| Dr. Pállinger Éva | Genetikai,Sejt-és Immunbiológiai Intézet | Rektori Dicséret | 2017 |
| Ádám Adrienn | Genetikai,Sejt-és Immunbiológiai Intézet | Dékáni dicséret | 2016 |
| Dr. Láng Orsolya Márta | Genetikai,Sejt-és Immunbiológiai Intézet | Rektori dicséret | 2016 |
| Kovács Miklósné | Genetikai,Sejt-és Immunbiológiai Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Orbán Andrea | Genetikai,Sejt-és Immunbiológiai Intézet | Dékáni dicséret | 2015 |
| Fekete Nóra | Genetikai,Sejt-és Immunbiológiai Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Félné Semsei Ágnes | Genetikai,Sejt-és Immunbiológiai Intézet | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Báthori Györgyi | Genomikai Med. és Ritka Bet. Intézete | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Dr. Gál Anikó | Genomikai Med. és Ritka Bet. Intézete | Rektori dicséret | 2014 |
| Markó Marianna | Genomikai Med. és Ritka Bet. Intézete | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Sáry Mónika | Genomikai Med. és Ritka Bet. Intézete | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Dömötör Szilveszterné | Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | Rektori dicséret | 2014 |
| Horváth Istvánné | Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | Rektori dicséret | 2014 |
| Róth Józsefné | Gyermekfogászati és Fogszab. Klinika | Dékáni dicséret | 2014 |
| Imre Lászlóné | Gyermekfogászati és Fogszab. Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Szikes Katalin | Gyermekfogászati és Fogszab. Klinika | Dékáni dicséret | 2016 |
| Dr. Gábris Katalin | Gyermekfogászati és Fogszab. Klinika | Pro Universitate Díj | 2016 |
| Kovács Ildikó | Gyermekfogászati és Fogszab. Klinika | Dékáni dicséret | 2015 |
| Földényi Orsolya Nikoletta | Gyermekfogászati és Fogszab. Klinika | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Dr. Déri Katalin | Gyermekfogászati és Fogszab. Klinika | Dékáni dicséret | 2015 |
| Dr. Rózsa Noémi Katinka | Gyermekfogászati és Fogszab. Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2014 |
| Fekete Krisztina | Gyermekfogászati és Fogszab. Klinika | Dékáni dicséret | 2014 |
| Dr. Nemes Bálint | Gyermekfogászati és Fogszab. Klinika | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Cserkutiné Vajda Andrea | Gyermekfogászati és Fogszab. Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Breznai Tímea | Gyermekfogászati és Fogszab. Klinika | Dékáni dicséret | 2015 |
| Szabóné Záhonyi Éva | Gyermekfogászati és Fogszab. Klinika | Dékáni dicséret | 2014 |
| Képes Zoltánné | Gyermekfogászati és Fogszab. Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Márku-Tatai Brigitta | Gyermekfogászati és Fogszab. Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Siklósi Rita | Gyermekfogászati és Fogszab. Klinika | Dékáni dicséret | 2016 |
| Mérei Ágnes | Gyermekfogászati és Fogszab. Klinika | Dékáni dicséret | 2016 |
| Dr. Tarján Ildikó | Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika | Pro Universitate Díj | 2016 |
| Döme Katalin | Gyógyszerészeti Intézet | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Bertalanné Dr.Balogh Emese | Gyógyszerészeti Intézet | Dékáni dicséret | 2013 |
| Ábrám Zsuzsanna | Gyógyszerészeti Intézet | Dékáni dicséret | 2013 |
| Dr. Klebovich Imre | Gyógyszerészeti Intézet | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2014 |
| Biczók Gabriella | Gyógyszerészeti Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Kovács Illés Józsefné | Gyógyszerészeti Intézet | Dékáni dicséret | 2012 |
| Tóth Bence Dávid | Gyógyszerészeti Intézet | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Dr. Hajdú Mária | Gyógyszerészeti Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Dr. Szász György | Gyógyszerészi Kémiai Intézet | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2015 |
| Dr. Noszál Béla | Gyógyszerészi Kémiai Intézet | Pro Universitate Díj | 2017 |
| Arany Katalin | Gyógyszerhatástani Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Dr. Tóthfalusi László | Gyógyszerhatástani Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2012 |
| Dr. Tábi Tamás | Gyógyszerhatástani Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2015 |
| Czirjákné Bánlaki Tímea | GYOK Dékáni Hivatal | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Dr. Stampf György | GYOK Dékáni Hivatal | Kiváló Tudományos Diákköri Nevelõ | 2012 |
| Gábrielné Máté Edina | GYTK Kari Gazdasági Igazgatási Egység | Rektori dicséret | 2015 |
| Legéndi Nikoletta | Hálózat-irányítási Igazgatóság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Dr. Peter Schirmacher | heidelbergi egyetem Patológiai Intézet | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2015 |
| Szabó Sándor | Hõgyes Tömb | Dékáni dicséret | 2013 |
| Nagyné Szalay Klára | Honvéd-,Katasztrófa- és Rendvéd. O.Tsz. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Kutasi Ferencné | Humánmorfológiai és Fejlõdésbiol. Int. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Dr. Schay Zoltánné | Humánmorfológiai és Fejlõdésbiol. Int. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Sztodola András | I.Sz. Pathológiai és Kís. Rákkutató Int. | Rektori dicséret | 2016 |
| Gyurcsó-Deák Linda | I.Sz. Pathológiai és Kís. Rákkutató Int. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Terdik Istvánné | I.Sz. Pathológiai és Kís. Rákkutató Int. | Rektori dicséret | 2012 |
| Oláh Lászlóné | I.Sz. Pathológiai és Kís. Rákkutató Int. | Rektori dicséret | 2014 |
| Lendvai Bernadett | I.Sz. Pathológiai és Kís. Rákkutató Int. | Rektori dicséret | 2012 |
| Dr. Fekete Sándorné | I.Sz. Pathológiai és Kís. Rákkutató Int. | Rektori dicséret | 2013 |
| Gyõrné Benyó Ilona | I.Sz. Pathológiai és Kís. Rákkutató Int. | Rektori dicséret | 2013 |
| Dr. Nagy Péter | I.Sz. Pathológiai és Kís. Rákkutató Int. | Kiváló Tudományos Diákköri Nevelõ | 2016 |
| Szilágyiné Paulusz Mónika | I.Sz. Pathológiai és Kís. Rákkutató Int. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Budai Bernadett | I.Sz. Patológiai és Kís. Rákkutató Int. | Rektori dicséret | 2014 |
| Csorba Gézáné | I.Sz. Patológiai és Kís. Rákkutató Int. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Dr. Paku Sándor | I.Sz. Patológiai és Kís. Rákkutató Int. | Kiváló Tudományos Diákköri Nevelõ | 2015 |
| Dr. Lakatos Péter | I.Sz.Belgyógyászati Klinika | Kiváló Tudományos Diákköri Nevelõ | 2016 |
| Kecse Éva | I.Sz.Belgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Szakdolgozója | 2017 |
| Gálné Szántó Erika | I.Sz.Belgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2014 |
| Pikács Mária | I.Sz.Belgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Gróf Gabriella Ágnes | I.Sz.Belgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Kõvári Györgyné | I.Sz.Belgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Pente Mariann | I.Sz.Belgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Plutzerné Gyimesi Krisztina | I.Sz.Belgyógyászati Klinika | Rektori dicséret | 2013 |
| Mikó Mónika | I.Sz.Belgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Szabó Sándor | I.Sz.Belgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2016 |
| Dr. Kapocsi Judit | I.Sz.Belgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2014 |
| Gáspár Edit | I.Sz.Belgyógyászati Klinika | Rektori dicséret | 2013 |
| Arany Zoltánné | I.Sz.Belgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Dr. Lakatos Péter András | I.Sz.Belgyógyászati Klinika | Pro Universitate Díj | 2013 |
| Miklós Katalin | I.Sz.Belgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Borsós Norbert | I.Sz.Belgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Szabóné Sinkovits Tünde | I.Sz.Belgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Kiss Erika | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Rektori dicséret | 2015 |
| Erdélyiné Zsebõk Andrea | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Rektori Dicséret | 2017 |
| Bokoriné Bódi Edit | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Négrádi Éva | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Fenyvesné Dr. Nyitrai Anna | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Filer-Racz Gabriella Mária | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Néma Mária | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2014 |
| Bori István Sándorné | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2014 |
| Zeher Zsuzsanna | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2016 |
| Batka Józsefné | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Rektori Dicséret | 2017 |
| Dr. Kenesei Éva | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Szabadiné Székelyi Andrea | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2016 |
| Kecskés Ferenc Józsefné | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Dr. Szabó Attila József | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Kiváló Tudományos Diákköri Nevelõ | 2015 |
| Hidasi Nikoletta | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Rektori dicséret | 2016 |
| Böröczky Gáborné | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Dr. Arató András | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2016 |
| Dr. Verebély Tibor | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2014 |
| Nagy Erika | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2016 |
| Dr. Tulassay Tivadar | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2014 |
| Szebeni Szilvia | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló szakdolgozója | 2016 |
| Kamenár Zsuzsanna | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Szilvágyi Márta | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Csernyák Péter | I.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Piroska Nikolett | I.Sz.Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2016 |
| Csuka Rolandné | I.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Huszák Vanyová Kitti | I.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Magherusan Andalúzia Cristinco | I.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Pál Vilmos | I.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2015 |
| Bernáthné Bihari Anita | I.Sz.Sebészeti Klinika | Rektori Dicséret | 2017 |
| Stelczer Katalin | I.Sz.Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Máthé Györgyné Dr. | I.Sz.Sebészeti Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Csernáné Gombos Elisabeth | I.Sz.Sebészeti Klinika | Rektori Dicséret | 2017 |
| Pálinkás Emil | I.Sz.Sebészeti Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Kovács Mária | I.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2015 |
| Király Veronika | I.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Horváth Katalin | I.Sz.Sebészeti Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Szabóné Fábián Katalin | I.Sz.Sebészeti Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Csurgai Katalin | I.Sz.Sebészeti Klinika | Rektori Dicséret | 2017 |
| Tábikné Frombach Erika | I.Sz.Sebészeti Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Köviné Drabb Judit | I.Sz.Sebészeti Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Csizmadia Gyuláné | I.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Gulyás Lászlóné | I.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2015 |
| Hajdú Éva | I.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2015 |
| Ferkai Anita | I.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2014 |
| Váradi Bertalan | I.Sz.Sebészeti Klinika | Rektori Dicséret | 2017 |
| Nagyfi Ágnes | I.Sz.Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2014 |
| Pintér Tünde | I.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2014 |
| Dr. Szijártó Attila | I.Sz.Sebészeti Klinika | Kiváló Tudományos Diákköri Nevelõ | 2014 |
| Halmai Zsoltné | I.Sz.Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2014 |
| Demeter Judit | I.Sz.Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2014 |
| Dr. Tihanyi Tibor | I.Sz.Sebészeti Klinika | Pro Universitate Díj | 2015 |
| Dr. Miklós Imre | I.Sz.Sebészeti Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Kocsis Zsuzsanna | I.Sz.Sebészeti Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló szakdolgozója | 2016 |
| Kucsera Györgyi | I.Sz.Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2016 |
| Bácsalmásy Erika | I.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2016 |
| Dr. Tarjányi Mária | I.Sz.Sebészeti Klinika | Pro Universitate Díj | 2013 |
| Kiss Andrásné | I.Sz.Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2013 |
| Kövi Zsoltné | I.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Polgárné Szelényi Katalin | I.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Németh Rozália | I.Sz.Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Bosits Károlyné | I.Sz.Sebészeti Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Greksa Orsolya | I.Sz.Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Molnár Ida | I.Sz.Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2015 |
| Kövi Zsolt | I.Sz.Sebészeti Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Montvai Józsefné | I.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2016 |
| Fónadné Králl Andrea | I.Sz.Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2013 |
| Kosik Krisztina | I.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2016 |
| Sinóros Szabó Dóra | I.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Rácz Tünde | I.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2014 |
| Ruháné Fodor Gizella | I.Sz.Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2013 |
| Mártonné Pócs Erika | I.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Cserna Ildikó | I.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika | Rektori dicséret | 2015 |
| Dr. Nagy Gyula Richárd | I.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika | Rektori Dicséret | 2017 |
| Burkus Enikõ | I.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Bálintné Hidi Mária | I.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Hozsdora Andrea | I.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika | Rektori dicséret | 2013 |
| Dr. Szabó Gábor | I.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika | Rektori Dicséret | 2017 |
| Solymosi Lászlóné | I.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Sándorné Menártovics Zsuzsanna | I.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Heiger Józsefné | I.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2015 |
| Jägl Márta | I.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló szakdolgozója | 2016 |
| Tóth Gáborné | I.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Szakdolgozója | 2017 |
| Elszászer Rudolf Miklósné | I.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Láposi Andrea | I.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika | Rektori Dicséret | 2017 |
| Puskás Zoltánné | I.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Barsi Géza | Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Int. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Antal Ilona Julianna | Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Int. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Dr. Törö Klára Andrea | Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Int. | Kiváló Tudományos Diákköri Nevelõ | 2014 |
| Nemes Judit | Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Int. | Rektori dicséret | 2016 |
| Bus Mónika | Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Int. | Rektori dicséret | 2016 |
| Dr. Róna Kálmán | Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Int. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Vékony Gáborné | Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Int. | Dékáni dicséret | 2013 |
| Missurai Ágnes | Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Int. | Dékáni dicséret | 2013 |
| Dr. Kendrey Gábor | II. Sz. Patológiai Intézet | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2017 |
| Dr. Pajor Attila | II. Sz. Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika | Pro Universitate Díj | 2017 |
| Dr. Ujfalussy Lászlóné | II.Sz.Belgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Dr. Tóth Miklós | II.Sz.Belgyógyászati Klinika | Kiváló Tudományos Diákköri Nevelõ | 2016 |
| Mocsári Béláné | II.Sz.Belgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2016 |
| Baló Zoltánné | II.Sz.Belgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Dr. Rácz Károly | II.Sz.Belgyógyászati Klinika | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2015 |
| STAUB-TÓTH Zsuzsanna | II.Sz.Belgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Szakdolgozója | 2017 |
| Válent Szilvia | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Rektori Dicséret | 2017 |
| Dr. Hauser Péter | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Kádárné Banzsal Mónika | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2015 |
| Szabó-Kerekes Edit | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Szendrei Julianna | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló szakdolgozója | 2016 |
| Fischerné Simon Magdolna | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Dr. Ablonczy Mária | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Horváthné Keszler Tímea Beátrix | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Dr. Rényi Imre | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Andorfi Gáborné | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Szakdolgozója | 2017 |
| Dr. Szirtesné Dr. Tomsits Erika | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2015 |
| Vendégh Marianna | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Rektori dicséret | 2013 |
| Kiss Istvánné | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Berecz Elvira | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Rektori Dicséret | 2017 |
| Farkas Imréné | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Meggyesné Rádics Gyöngyi | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Schmuck Anetta | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Rektori Dicséret | 2017 |
| Ormainé Karazsi Szilvia | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Dr. Sallai Ágnes | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Ketskemétyné Balogh Erika | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Dr. Varga Edit | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Trauznitz Anna Mária | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Kopasz Tímea | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Györky Brigitta | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Dr. Csóka Mónika | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Rektori dicséret | 2013 |
| Kiss Eszter Anna | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Rektori Dicséret | 2017 |
| Hofrics Istvánné | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Dékáni dicséret | 2016 |
| Vígh Zoltánné | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Dr. Kovács Gábor | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Dr. Bense Tamás | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Weiner Krisztina | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Dr. Constantin Tamás | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Dr. Tóthné Kónya Kornélia | II.Sz.Gyermekgyógyászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Csete Andrea | II.Sz.Patológiai Intézet | Dékáni dicséret | 2015 |
| Barbai Tamás | II.Sz.Patológiai Intézet | Dékáni dicséret | 2016 |
| Dr. Kiss András | II.Sz.Patológiai Intézet | Kiváló Tudományos Diákköri Nevelõ | 2016 |
| Dr. Kardos Magdolna | II.Sz.Patológiai Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Dr. Istók Roland | II.Sz.Patológiai Intézet | Rektori dicséret | 2012 |
| Dr. Járay Balázs | II.Sz.Patológiai Intézet | Rektori dicséret | 2013 |
| Mészáros Józsefné | II.Sz.Patológiai Intézet | Dékáni dicséret | 2012 |
| Dr. Fintha Attila | II.Sz.Patológiai Intézet | Dékáni dicséret | 2015 |
| Gittingerné Balogh Lenke | II.Sz.Patológiai Intézet | Rektori dicséret | 2016 |
| Kalocsáné Piurkó Violetta | II.Sz.Patológiai Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Gregor Viktória | II.Sz.Patológiai Intézet | Rektori dicséret | 2015 |
| Dr. Lotz Gábor | II.Sz.Patológiai Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Dr. Madaras Lilla | II.Sz.Patológiai Intézet | Rektori dicséret | 2016 |
| Dr. Rásó Erzsébet | II.Sz.Patológiai Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Pekár Zoltánné | II.Sz.Patológiai Intézet | Dékáni dicséret | 2012 |
| Dr. Tímár József | II.Sz.Patológiai Intézet | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2017 |
| Dr. Kovács Kristóf Attila | II.Sz.Patológiai Intézet | Rektori dicséret | 2015 |
| Bagi János | II.Sz.Patológiai Intézet | Dékáni dicséret | 2013 |
| Dr. Glasz Tibor | II.Sz.Patológiai Intézet | Dékáni dicséret | 2013 |
| Dr. Gyõrffy Hajnalka | II.Sz.Patológiai Intézet | Rektori dicséret | 2012 |
| Dr. Borka Katalin | II.Sz.Patológiai Intézet | Rektori dicséret | 2012 |
| Dr. Tõkés Anna Mária | II.Sz.Patológiai Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Csizi Lajos | II.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2016 |
| Dr. Novák András | II.Sz.Sebészeti Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Kalló Krisztina | II.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Nagy Mónika | II.Sz.Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2013 |
| Darázs Ákosné | II.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Barkáné Murányi Judit | II.Sz.Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2016 |
| Pót Csaba Béláné | II.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Báthory Edit | II.Sz.Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Frecska Erika | II.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Ofella Piroska | II.Sz.Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2016 |
| Biró Marianna | II.Sz.Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Dr. Ondrejka Pál | II.Sz.Sebészeti Klinika | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2014 |
| Bársonyné Horovecz Terézia | II.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Kl. | Dékáni dicséret | 2014 |
| Dr. Szabó István | II.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Kl. | Rektori Dicséret | 2017 |
| Pongó Katalin | II.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Kl. | Dékáni dicséret | 2016 |
| Várvédy Mária | II.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Kl. | Rektori dicséret | 2016 |
| Horváth László | II.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Kl. | Dékáni dicséret | 2016 |
| Somogyi Istvánné | II.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Kl. | Rektori dicséret | 2014 |
| Sebök Ildikó | II.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Kl. | Rektori Dicséret | 2017 |
| Szabó László | II.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Kl. | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Nagy Zsuzsanna | II.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Kl. | Dékáni dicséret | 2016 |
| Bokrosné Kádár Gizella | II.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Kl. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Szélig Gabriella Aranka | II.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Kl. | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Dr. Fontányi Zoltán | II.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Kl. | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Czékmányné Horváth Éva | II.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Kl. | Rektori dicséret | 2014 |
| Szenczi -Györgyövits Anikó | II.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Kl. | Rektori dicséret | 2014 |
| Noszka Anikó | II.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Kl. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Hegedüs Krisztina | II.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Kl. | Rektori Dicséret | 2017 |
| Barna Józsefné | II.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Kl. | Dékáni dicséret | 2014 |
| Herczeg Zsuzsánna Irma | II.Sz.Szülészeti és Nõgyógyászati Kl. | Semmelweis Egyetem Kiváló szakdolgozója | 2016 |
| Nyersné Szabó Mariann | III.sz. Belkl. Ambulancia | Dékáni dicséret | 2014 |
| Tobak Istvánné | III.sz. Belkl. Anyagcsere | Dékáni dicséret | 2016 |
| Magyari Noémi | III.sz. Belkl. Anyagcsere | Rektori dicséret | 2014 |
| Csíkos Ágnes | III.sz. Belkl. Anyagcsere | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Tóthné Kössl Helga | III.sz. Belkl. Anyagcsere | Rektori Dicséret | 2017 |
| Cserha Gábor Károlyné | III.sz. Belkl. Haematológiai Osztály | Semmelweis Egyetem Kiváló Szakdolgozója | 2017 |
| Dr. Szombath Gergely | III.sz. Belkl. Haematológiai Osztály | Rektori dicséret | 2015 |
| Dr. Horváth Laura | III.sz. Belkl. Haematológiai Osztály | Rektori dicséret | 2014 |
| Dr. Benedek Szabolcs | III.sz. Belkl. Haematológiai Osztály | Pro Universitate Díj | 2014 |
| Baki Gábor | III.sz. Belkl. Haematológiai Osztály | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Csûrös Ágnes | III.sz. Belkl. Kardiológiai Osztály | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Németh Ilona | III.sz. Belkl. Kardiológiai Osztály | Dékáni dicséret | 2014 |
| Dr. Zsáry András | III.sz. Belkl. Kardiológiai Osztály | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Dr. Vereckei András | III.sz. Belkl. Kardiológiai Osztály | Pro Universitate Díj | 2016 |
| Dr. Jánoskúti Lívia | III.sz. Belkl. Kardiológiai Osztály | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Gerbosics Erzsébet | III.sz. Belkl. Kardiológiai Osztály | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Fekete Éva | III.sz. Belkl. Kardiológiai Osztály | Rektori dicséret | 2016 |
| Nagy Szilvia | III.sz. Belkl. Kp.i feladatokat ell. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Dr. Karádi István | III.sz. Belkl. Kp.i feladatokat ell. | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2016 |
| Dudás Imréné | Informatikai Igazgatóság | Rektori dicséret | 2012 |
| Fodor János | Informatikai Igazgatóság | Kancellári Dicséret | 2017 |
| Andó Józsefné | Informatikai Igazgatóság | Kancellári dicséret | 2016 |
| Bodor Gáborné | Informatikai Igazgatóság | Rektori dicséret | 2015 |
| Adravecz Péter | Informatikai Igazgatóság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Altmann Attila | Informatikai Igazgatóság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Hegyesi Istvánné | Informatikai Igazgatóság | Kancellári Dicséret | 2017 |
| Andó Ákos | Informatikai Igazgatóság | Kancellári Dicséret | 2017 |
| Ficsóri Gábor | Informatikai Igazgatóság | Kancellári Dicséret | 2017 |
| Kovács Henriett Ágnes | Informatikai Igazgatóság | Fõigazgatói dicséret | 2015 |
| Madács Lászlóné | Informatikai Igazgatóság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Gosztonyi Gábor | Informatikai Igazgatóság | Fõigazgatói dicséret | 2012 |
| Horváth Ildikó | Informatikai Igazgatóság | Kancellári Dicséret | 2017 |
| Dunai Károly | Informatikai Igazgatóság | Fõigazgatói dicséret | 2014 |
| Sztankovics Istvánné | Informatikai Igazgatóság | Rektori Dicséret | 2013 |
| Kovács Álmos Jácint | Informatikai Igazgatóság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Bacsa Katalin | Informatikai Igazgatóság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Czakó Sándorné | Informatikai Igazgatóság | Rektori dicséret | 2014 |
| Zrinyi Miklós | Informatikai Igazgatóság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Pékli Andrea | Informatikai Igazgatóság | Rektori dicséret | 2012 |
| Tamás Zoltán | Informatikai Igazgatóság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Horváth Bernát Ferenc | Informatikai Igazgatóság | Fõigazgatói dicséret | 2013 |
| Zrinyi Miklósné | Informatikai-Techn. és Üzemeltetési Ig. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Téglás László | Ingatlangazdálkodási Osztály | Fõigazgatói dicséret | 2012 |
| Mészárosné Králik Tímea | Innovációs Igazgatóság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Török-Márton Erika | Innovációs Igazgatóság | Rektori dicséret | 2014 |
| Kovácsné Illés Tímea | Innovációs Igazgatóság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Csike Edina | Jogi Igazgatóság | Rektori dicséret | 2012 |
| Prof. Noriko Mizuta | Josai University | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2016 |
| Dr. Becker Dávid | Kardiológiai Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2016 |
| Dr. Radovits Tamás | Kardiológiai Tanszék | Kiváló Tudományos Diákköri Nevelõ | 2016 |
| Dr. Heltai Krisztina | Kardiológiai Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Dr. Hüttl Kálmán | Kardiológiai Tanszék | Pro Universitate Díj | 2013 |
| Dr. Bárczi György Erik | Kardiológiai Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Dr. Sax Balázs | Kardiológiai Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Dr. Szabó György | Kardiológiai Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Mr. Zhao Yu Pei | Kína | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2016 |
| Wang Guoqiang | Kínai Népköztársaság Egészségügyi és Családtervezési Bizottság miniszterhelyettese | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2016 |
| Benák Tiborné | Kl. Immunológiai Laboratórium | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Dr. Jákyné Strakovits Edina | Klinikai Kís.Kut. és Humán Élettani Int. | Rektori dicséret | 2012 |
| Nagyné Fábián Judit | Klinikai Kís.Kut. és Humán Élettani Int. | Dékáni dicséret | 2013 |
| Nagy Beáta | Klinikai Kísérleti Kutató Intézet | Dékáni dicséret | 2014 |
| Öcsiné Dr. Miklós Zsuzsanna | Klinikai Kísérleti Kutató Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Oravecz Lászlóné | Klinikai Kísérleti Kutató Intézet | Dékáni dicséret | 2012 |
| Szabó Anna | Klinikai Kísérleti Kutató Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Nagy Zoltánné | Klinikai Kísérleti Kutató Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Dobozi Pálma | Kommunikációs csoport | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Sági Mária Zenina | Kommunikációs csoport | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Porkoláb Lajos | Kontrolling Igazgatóság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Steiner-Lopotnyik Eszter | Kontrolling Igazgatóság | Kancellári Dicséret | 2017 |
| Dr. Komora Péter | Konzerváló Fogászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Dr. Nagy Zsolt András | Konzerváló Fogászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Kissné Molnár Krisztina Ildikó | Konzerváló Fogászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Dr. Fazekas Árpád | Konzerváló Fogászati Klinika | Pro Universitate Díj | 2012 |
| Dr. Árendás Krisztina | Konzerváló Fogászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Dóczi Ilona | Konzerváló Fogászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Dr. Lohinai Zsolt | Konzerváló Fogászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2013 |
| Erdõdy Judit | Konzerváló Fogászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Pintérné Várszegi Ágnes | Konzerváló Fogászati Klinika | Dékáni dicséret | 2016 |
| Dr. Herczegh Anna | Konzerváló Fogászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Dr. Nemes Júlia | Konzerváló Fogászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Csaplár Annamária | Konzerváló Fogászati Klinika | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Baráth Zsuzsanna | Konzerváló Fogászati Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Dr. Rosivall László | Kórélettani Intézet | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2014 |
| Dr. Kökény Gábor | Kórélettani Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Bencs Rita Judit | Kórélettani Intézet | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Zerginé Varga Julianna | Kórélettani Intézet | Dékáni dicséret | 2012 |
| Dr. Molnár Miklós Gyõzõ | Kórélettani Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2012 |
| Mikó Gáborné | Kórélettani Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Adamkó Ferencné | Kórélettani Intézet | Rektori dicséret | 2012 |
| Lipták Judit | Kórélettani Intézet | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Lajtárné Godó Mária | Kórélettani Intézet | Rektori Dicséret | 2017 |
| Antal Lajosné | Könyvtár (ETK) | Rektori dicséret | 2013 |
| Berhidi Anna | Központi Könyvtár | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Gere Tamásné | Központi Könyvtár | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Batiz Judit | Központi Könyvtár | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Csajbók Edit | Központi Könyvtár | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Skultéti Attila | Központi Könyvtár | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Triebl Brigitta | Központi Könyvtár | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Vincze János | Központi Könyvtár | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Molnár-Taga Márta | Központi Könyvtár | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Bolvári-Kiss Annamária | Központi Könyvtár | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Nikolics Erzsébet | Központi Könyvtár | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Boros Paula | Központi Laboratórium | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Tóth Ágnes | Központi Laboratórium | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Molnár-Világos Györgyi | Központi Laboratórium | Dékáni dicséret | 2014 |
| Ondrik Sándorné | Központi Levéltár | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Dr. Molnár László | Központi Levéltár | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Baloghné Medvegy Teréz | Központi Levéltár | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Magasházyné Székesvári Ildikó | Központi Levéltár | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Dr. Váradi Györgyné | Központi Textiltisztító és Javító Üzem | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Meyer Zsuzsanna | Központi várólista-kezelési csoport | Kancellári Dicséret | 2017 |
| Rózsa Erzsébet | KÚT Ápolási Igazgatóság | Rektori dicséret | 2012 |
| Dr. Egri Lászlóné | KÚT Patika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Biró Edina Márta | Kútvölgyi Laboratórium | Dékáni dicséret | 2014 |
| Marton Gyuláné | Külföldi Hallgatók Titkársága | Pro Universitate Díj | 2016 |
| Galambosné Bögi Zsuzsanna | Külföldi Hallgatók Titkársága | Rektori dicséret | 2016 |
| Ambrus Aranka | Külföldi Hallgatók Titkársága | Rektori dicséret | 2014 |
| Reményiné Farádi Szabó Márta | Külföldi Hallgatók Titkársága | Rektori dicséret | 2014 |
| Filipné Lantai Sarolta | Külföldi Hallgatók Titkársága | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Lengyel-Herczeg Andrea Gabriella | Külsõ Klinikai Tömb | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Valkó László Józsefné | Külsõ Klinikai Tömb | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Szabóné Fodor Gyöngyi | Külsõ Klinikai Tömb | Dékáni dicséret | 2016 |
| Várnai Cintia Annamária | Külsõ Klinikai Tömb | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Kronovetter Zita Brigitta | Külsõ Klinikai Tömb | Rektori dicséret | 2015 |
| Malatinszkiné Pásztor Krisztina | Külsõ Klinikai Tömb | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Bozsányi Endréné | Külsõ Klinikai Tömb | Dékáni dicséret | 2016 |
| Vörösné Hesz Mária | Külsõ Klinikai Tömb | Dékáni dicséret | 2016 |
| Kenyeres Ildikó | Külsõ Klinikai Tömb | Dékáni dicséret | 2014 |
| Paragi Erzsébet | Külsõ Klinikai Tömb | Dékáni dicséret | 2015 |
| Farkas Gábor | Külsõ Klinikai Tömb | Kancellári dicséret | 2016 |
| Csintalan Katalin | Külsõ Klinikai Tömb | Dékáni dicséret | 2014 |
| Dr. Kleiber Mónika | Külsõs | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2017 |
| Dr. Várnai Katalin | Laboratóriumi Medicina Intézet | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2017 |
| Dr. Bekõ Gabriella | Laboratóriumi Medicina Intézet | Rektori dicséret | 2013 |
| Dr. Csapody Tamás | Magatartástudományi Intézet | Rektori dicséret | 2015 |
| Barreto Jozefina Veronika | Magatartástudományi Intézet | Dékáni dicséret | 2016 |
| Raduch Csilla | Magatartástudományi Intézet | Rektori dicséret | 2013 |
| Dr. Lajtai László | Magatartástudományi Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Dr. Szebik Imre | Magatartástudományi Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Dr. Bódizs Róbert Zoltán | Magatartástudományi Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Dr. Purebl György | Magatartástudományi Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Gerencsér Ákos | Magatartástudományi Intézet | Dékáni dicséret | 2014 |
| Dr. Stauder Adrienne | Magatartástudományi Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Szabó Mónika Edit | Magatartástudományi Intézet | Dékáni dicséret | 2015 |
| Dr. Szumska Irena | Magatartástudományi Intézet | Dékáni dicséret | 2014 |
| Jónás Zsolt | Magatartástudományi Intézet | Dékáni dicséret | 2014 |
| Dr. Szántó Zsuzsa | Magatartástudományi Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Dr. Salavecz Gyöngyvér | Magatartástudományi Intézet | Rektori Dicséret | 2017 |
| Kõhalmi Andrea | Magatartástudományi Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Sándor Imola Ibolya | Magatartástudományi Intézet | Rektori dicséret | 2014 |
| Susánszky Anna | Magatartástudományi Intézet | Rektori Dicséret | 2017 |
| Somorjai Noémi Mária | Magatartástudományi Intézet | Rektori dicséret | 2014 |
| Dr. Gyõrffy Zsuzsa | Magatartástudományi Intézet | Rektori dicséret | 2015 |
| Dr. Túry Ferenc | Magatartástudományi Intézet | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2016 |
| Dr. Zana Ágnes Erika | Magatartástudományi Intézet | Rektori dicséret | 2016 |
| Susánszky Éva | Magatartástudományi Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Lukovich Tamás Pálné | Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Radiológiai Diagnosztikai Osztály | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2014 |
| Nagy Márta | Mentálhigiéné Intézet | Dékáni dicséret | 2014 |
| Török Péter Dr. | Mentálhigiéné Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2012 |
| Dr. Horváth-Szabó Katalin | Mentálhigiéné Intézet | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2014 |
| Bucholczné Szombathy Mária | Mentálhigiéné Intézet | Dékáni dicséret | 2016 |
| Dr. Török Gábor Pál | Mentálhigiéné Intézet | Rektori dicséret | 2015 |
| Dr. Pilinszki Attila | Mentálhigiéné Intézet | Dékáni dicséret | 2013 |
| Calin Márta | Mentálhigiéné Intézet | Rektori dicséret | 2014 |
| Harmatta János | Mentálhigiéné Intézet | Pro Universitate Díj | 2013 |
| Pesti Józsefné | Mikrobiológiai Laboratórium | Rektori Dicséret | 2017 |
| Dr. Tóth Péter | Minõségbiztosítási Osztály | Kancellári Dicséret | 2017 |
| Kovácsné Szûcs Éva | Minõségbiztosítási Osztály | Kancellári dicséret | 2016 |
| Csik Zsuzsanna | Morfológiai és Fiziológiai Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2013 |
| Nyilasné Pavlik Anna | Munkaügyi Igazgatóság | Fõigazgatói dicséret | 2015 |
| Schnell Krisztina | Munkaügyi Igazgatóság | Kancellári Dicséret | 2017 |
| Kertész Attiláné | Munkaügyi Igazgatóság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Hétváriné Varga Bernadett | Munkaügyi Igazgatóság | Kancellári Dicséret | 2017 |
| Dr. Thürmer Andrea | Munkaügyi Igazgatóság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Molnárné Hevesi Judit | Munkaügyi Igazgatóság | Kancellári Dicséret | 2016 |
| Schnell Erika | Munkaügyi Igazgatóság | Fõigazgatói dicséret | 2015 |
| Márczi János | Munkaügyi Igazgatóság | Kancellári dicséret | 2016 |
| Takaróné Kutor Anikó | Mûszaki Fõig. Gazd. F. Ellátó Gazd Oszt. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Oláhné Tóth Piroska | Mûszaki Fõig. Gazd. F. Ellátó Gazd Oszt. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Tóth Orsolya Györgyi | Mûszaki Fõig. Gazd. F. Ellátó Gazd Oszt. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Takácsné Rátkay Sára | Mûszaki Fõig. Gazd. F. Ellátó Gazd Oszt. | Kancellári Dicséret | 2017 |
| Takács Gábor | Mûszaki Fõig. Gazd. F. Ellátó Gazd Oszt. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Juhász Irén | Mûszaki Fõigazgatóság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Mitrácska Mária | Mûszaki Fõigazgatóság | Fõigazgatói dicséret | 2014 |
| Pálóczi-Horváth Anna Sarolta | Nagyvárad téri elméleti Tömb | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Rácz Mária Liána | Nagyvárad téri elméleti Tömb | Rektori dicséret | 2013 |
| Ungár Ilona Erzsébet | Nagyvárad téri elméleti Tömb | Dékáni dicséret | 2015 |
| Makádi Györgyi | Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága | Rektori Dicséret | 2017 |
| Bolgárné Menyhárt Andrea Erika | Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Dr. Alliquander Anna | Népegészségtani Intézet | Dékáni dicséret | 2012 |
| Dr. Janik Leonard | Népegészségtani Intézet | Rektori Dicséret | 2017 |
| Dr. Pénzes Melinda | Népegészségtani Intézet | Rektori dicséret | 2015 |
| Szentgyörgyi Piroska Hajnal | Népegészségtani Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Dr. Cseh Károly | Népegészségtani Intézet | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2017 |
| Németh Judit | Népegészségtani Intézet | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Dr. Forrai Judit | Népegészségtani Intézet | Pro Universitate Díj Ezüst Fokozat | 2012 |
| Dr. Sima Ágnes | Népegészségtani Intézet | Rektori dicséret | 2012 |
| Dr. Csépe Péter | Népegészségtani Intézet | Rektori dicséret | 2012 |
| Oszlár Julianna | Népegészségtani Intézet | Rektori dicséret | 2012 |
| Dr. Horváth Ferenc | Népegészségtani Intézet | Dékáni dicséret | 2012 |
| Dr. Balázs Péter | Népegészségtani Intézet | Rektori dicséret | 2016 |
| Dr. Forrai Judit | Népegészségügyi Intézet | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2016 |
| Dr. Tulok Istvánné | Neurológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Szórád Viktória | Neurológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Nagy Zsoltné | Neurológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló szakdolgozója | 2016 |
| Takácsné Udvarhelyi Edina | Neurológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Dr. Hornyák Csilla | Neurológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Némethné Kézsmárki Marianna | Neurológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Farkas Béláné | Neurológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Dr. Backhauszné Dr. Takács Edit | Nukleáris Medicina Tanszék | Rektori dicséret | 2014 |
| Dr. Dabasi Gabriella | Nukleáris Medicina Tanszék | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2013 |
| Rajkai Ferencné | Nyelvi Kommunikációs Igazgatóság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Nagy Borbála | Nyelvi Kommunikációs Igazgatóság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Dr. Ittzés Dániel | Nyelvi Kommunikációs Igazgatóság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Huszár Mihály Jánosné | Oktatási Centrum Igazgatóság | Dékáni dicséret | 2013 |
| Szögi András László | Oktatási Centrum Igazgatóság | Dékáni dicséret | 2013 |
| Villiné Szõts Noémi | Oktatási Centrum Igazgatóság | Rektori dicséret | 2013 |
| Puruczkiné Kis Györgyi | Oktatási Centrum Igazgatóság | Rektori dicséret | 2014 |
| Gecse Veronika Éva | Oktatási Centrum Igazgatóság | Rektori Dicséret | 2017 |
| Lõrincz Katalin | Oktatási Centrum Igazgatóság | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Kövér Istvánné | Oktatási Centrum Igazgatóság | Rektori dicséret | 2013 |
| Farkas Zsuzsanna | Oktatási Centrum Igazgatóság | Rektori dicséret | 2013 |
| Ruzsa Antalné | Oktatási Centrum Igazgatóság | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Wéber Istvánné | Onkológiai Központ | Rektori dicséret | 2013 |
| Szászné Nagy Ágnes | Onkológiai Központ | Rektori dicséret | 2016 |
| Dr. Tóth Andrea | Onkológiai Központ | Rektori dicséret | 2016 |
| Elek Jánosné | Onkológiai Központ | Semmelweis Egyetem Kiváló szakdolgozója | 2016 |
| Dr. Dank Magdolna | Onkológiai Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Dr. Földes Anna Zsuzsanna | Orálbiológiai Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Dr. Zsembery Ákos | Orálbiológiai Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Dr. Kerémi Beáta | Orálbiológiai Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2017 |
| Dr. Simonffy László | Orális Diagnosztikai Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Sárosiné Pál Csilla | Orális Diagnosztikai Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Dr. Gresz Veronika | Orális Diagnosztikai Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Tokár Anikó Sarolta | Orális Diagnosztikai Tanszék | Dékáni dicséret | 2016 |
| Dr. Dombi Csaba | Orális Diagnosztikai Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2016 |
| Takács Gyula | Orális Diagnosztikai Tanszék | Dékáni dicséret | 2015 |
| Dr. Kivovics Márton | Orális Diagnosztikai Tanszék | Rektori dicséret | 2016 |
| Borsné Kapuvári Judit | Orális Diagnosztikai Tanszék | Rektori dicséret | 2015 |
| Dr. Gyulai Gaál Szabolcs | Orális Diagnosztikai Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Kovács Péter | Ortopédiai Klinika | Fõigazgatói dicséret | 2012 |
| Zempléniné Nagy Katalin | Ortopédiai Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Alexa Mónika | Ortopédiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Dr. Szendrõi Miklós | Ortopédiai Klinika | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2017 |
| Dr. Kiss Sándor | Ortopédiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Szendrei János | Ortopédiai Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Viktor Ildikó | Ortopédiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Szakdolgozója | 2017 |
| Vincze Zsoltné | Ortopédiai Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Németh Tiborné | Ortopédiai Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Algács Tímea | Ortopédiai Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Dr. Szebeny Miklós | Ortopédiai Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Dr. Komorowicz Erzsébet | Orvosi Biokémiai Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Pichler Györgyné | Orvosi Biokémiai Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Dr. Törõcsik Beáta | Orvosi Biokémiai Intézet | Rektori dicséret | 2014 |
| Dr. Ádám Veronika | Orvosi Biokémiai Intézet | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2014 |
| Dr. Csanády László | Orvosi Biokémiai Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2014 |
| Dr. Machovich Raymund | Orvosi Biokémiai Intézet | Pro Universitate Díj | 2012 |
| Dr. Léránt István | Orvosi Biokémiai Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Dr. Bauer Pál | Orvosi Biokémiai Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Dr. Kolev Kraszimir Nikolaev | Orvosi Biokémiai Intézet | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Oravecz Györgyi | Orvosi Biokémiai Intézet | Rektori dicséret | 2015 |
| Dr. Nagy Károly | Orvosi Mikrobiológiai Intézet | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2014 |
| Dr. Sasvári Mária | Orvosi Vegytani Molek. Biol.és Path.Int. | Pro Universitate Díj | 2013 |
| Dr. Csala Miklós | Orvosi Vegytani Molek. Biol.és Path.Int. | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2012 |
| Dr. Vér Ágota | Orvosi Vegytani Molek. Biol.és Path.Int. | Pro Universitate Díj | 2015 |
| Szénási Béláné | Orvosi Vegytani Molek. Biol.és Path.Int. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Bombicz Józsefné | Orvosi Vegytani Molek. Biol.és Path.Int. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Dr. Müllner Nándor | Orvosi Vegytani Molek. Biol.és Path.Int. | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2013 |
| Dr. Somogyi János | Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2014 |
| Dr. Deutsch Tibor Iván | Orvostechn. és Képalk. Diagn. Anal. Tsz. | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2013 |
| Németh Imréné | Orvosszakm. Finansz. és Minõségbizt. Ig. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Dr. Tompa Szilvia | Orvosszakmai Fin. és Min.bizt. Fõig. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Dr. Gera István Imre | Parodontológiai Klinika | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2014 |
| Dr. Windisch Péter | Parodontológiai Klinika | Kiváló Tudományos Diákköri Nevelõ | 2014 |
| Dr. Gera István Imre | Parodontológiai Klinika | Pro Universitate Díj | 2014 |
| Baumgartnerné Holló Irén | Pénzügyi Igazgatóság | Pro Universitate Díj | 2017 |
| Stump Jánosné | Pénzügyi Osztály | Fõigazgatói dicséret | 2015 |
| Soós Katalin | Pénzügyi Osztály | Fõigazgatói dicséret | 2014 |
| Póczosné Eperjesi Krisztina | Pénzügyi Osztály | Fõigazgatói dicséret | 2013 |
| Maurer Ildikó | Pénzügyi Osztály | Rektori dicséret | 2016 |
| Koncz Imréné | Pénzügyi Osztály | Kiváló Dolgozó | 2014 |
| Tamás Judit | Pénzügyi Osztály | Kancellári dicséret | 2016 |
| Aknai Károlyné | Pénzügyi Osztály | Kiváló Dolgozó | 2012 |
| Nagyné Zaj Katalin | Pénzügyi Osztály | Fõigazgatói dicséret | 2013 |
| Sebestyén Lászlóné | Pénzügyi Osztály | Fõigazgatói dicséret | 2015 |
| Ilyés Tünde | Pénzügyi Osztály | Kancellári dicséret | 2016 |
| Polgár Zsuzsanna | Pénzügyi Osztály | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Szendrõiné Jurek Katalin | Pénzügyi Osztály | Fõigazgatói dicséret | 2014 |
| Erdeiné Jakab Katalin | Pénzügyi Osztály | Kiváló Dolgozó | 2014 |
| Szántai Éva | Pénzügyi Osztály | Kiváló Dolgozó | 2014 |
| Pásztorné Filling Éva | Pénzügyi Osztály | Kancellári dicséret | 2016 |
| Dr. Somogyvári Zsolt | Peter Cerny Alapítvány | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2014 |
| Dr. Roska Tamás | PPKE | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2014 |
| Dr. Sun Zhongren | President, Heilongjiang University of Chinese Medicine | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2017 |
| Bartók Mária | Propedeutikai Tanszék | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Zelles Magdolna | Propedeutikai Tanszék | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Gergácz Judit | Propedeutikai Tanszék | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Hodosné Szántó Hajnalka | Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika | Rektori dicséret | 2015 |
| Dr. Bitter István | Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2014 |
| Kovács Katalin Erzsébet | Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika | Rektori dicséret | 2013 |
| Dr. Bitter István | Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika | Pro Universitate Díj | 2014 |
| Csonka Aranka | Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Szakdolgozója | 2017 |
| Nagy Judit | Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika | Rektori dicséret | 2014 |
| Oláh Ottó | Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika | Rektori dicséret | 2013 |
| Golarits Katalin Réka | Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika | Rektori dicséret | 2016 |
| Harkai Csaba | Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Gombai Márta | Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika | Rektori dicséret | 2014 |
| Elsholtz Ágnes | Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Kuna Edina | Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika | Rektori dicséret | 2015 |
| Kercseli Ilona | Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Dr. Müller Veronika | Pulmonológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Pernesz Andrea | Pulmonológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló szakdolgozója | 2016 |
| Fegyverneki Györgyné | Pulmonológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Dr. Kardos Kálmánné | Pulmonológiai Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Fántzi Istvánné | Pulmonológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Szekeres Vincéné | Pulmonológiai Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Kali Istvánné | Pulmonológiai Klinika | Rektori dicséret | 2016 |
| Dr. Komáromi Tamás | Pulmonológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Hagymási Károlyné | Pulmonológiai Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Dr. Kováts Zsuzsanna | Pulmonológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Gulyásné Kory Zsuzsanna | Pulmonológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Hajnal Zsolt | Pulmonológiai Klinika | Rektori dicséret | 2014 |
| Dr. Bohács Anikó | Pulmonológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Hegedûsné Ballai Judit | Pulmonológiai Klinika | Rektori dicséret | 2015 |
| Dr. Süttõ Zoltán | Pulmonológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Horváthné Pátkai Ildikó | Pulmonológiai Klinika | Dékáni dicséret | 2015 |
| Csernus Katalin | Pulmonológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Cselovszky Rozina | Radiológiai és Onkoterápiás Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Dr. Bata Pál | Radiológiai és Onkoterápiás Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Dr. Futácsi Balázs | Radiológiai és Onkoterápiás Klinika | Rektori Dicséret | 2017 |
| Somogyi István | Radiológiai és Onkoterápiás Klinika | Dékáni dicséret | 2014 |
| Dr. Vígváry Zoltán | Radiológiai és Onkoterápiás Klinika | Rektori dicséret | 2015 |
| Venczel Jánosné | Radiológiai és Onkoterápiás Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Tálasné Marsi Magdolna | Radiológiai és Onkoterápiás Klinika | Rektori dicséret | 2017 |
| Sós-Kovács Aranka | Radiológiai és Onkoterápiás Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Kovácsné Takács Enikõ | Radiológiai és Onkoterápiás Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Dr. Tárnoki Dávid László | Radiológiai és Onkoterápiás Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Szakál Katalin | Radiológiai és Onkoterápiás Klinika | Dékáni dicséret | 2016 |
| Molnárné Szõts Márta | Radiológiai és Onkoterápiás Klinika | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Kiss Vilma | Radiológiai és Onkoterápiás Klinika | Dékáni dicséret | 2015 |
| Tálasné Marsi Magdolna | Radiológiai és Onkoterápiás Klinika | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Dr. Fehér Lászlóné | Radiológiai és Onkoterápiás Klinika | Dékáni dicséret | 2015 |
| Dr. Dömötöri Zsuzsanna | Radiológiai és Onkoterápiás Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Petöfalvi Mihályné | Radiológiai és Onkoterápiás Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Dr. Kalina Ildikó | Radiológiai és Onkoterápiás Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Dr. Gyõri Gabriella | Radiológiai és Onkoterápiás Klinika | Rektori dicséret | 2014 |
| Kárpáti Éva | Radiológiai és Onkoterápiás Klinika | Dékáni dicséret | 2016 |
| Rosta Sándorné | Rektori Hivatal | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Mashami Bessho | Saitama Medical University | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2016 |
| Dr. Szombath Dezsõ | SE Továbbképzési Központ | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Dr. Molnár László | Semmelweis Emlékbizottság (Semmelweis Emlékév) | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2016 |
| Dr. Táncos László | Semmelweis Emlékbizottság (Semmelweis Emlékév) | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2016 |
| Varga Benedek | Semmelweis Emlékbizottság (Semmelweis Emlékév) | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2016 |
| Dr. Rosivall László | Semmelweis Emlékbizottság (Semmelweis Emlékév) | Pro Universitate Díj Ezüst fokozat | 2016 |
| Tari Krisztina | Sürgõsségi Betegellátó Osztály | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Kovácsné Víg Gabriella | Szak- és Továbbképzési Igazgatóság | Rektori dicséret | 2016 |
| Dr. Steinbach Antalné | Szak- és Továbbképzési Igazgatóság | Rektori dicséret | 2013 |
| Dr. Antalicsné Bulejsza Hajnalka | Szak- és Továbbképzési Igazgatóság | Rektori dicséret | 2016 |
| Murvai László | Szállítás | Dékáni dicséret | 2014 |
| Takács Zoltán | Szállítás | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Takács Zoltán | Szállítás | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Pfeifer Ferenc | Szállítás | Rektori dicséret | 2014 |
| Dunai Károlyné | Számviteli Oszály | Kancellári Dicséret | 2017 |
| Palotás Erzsébet | Számviteli Oszály | Kancellári dicséret | 2016 |
| Kosztyán Lászlóné | Számviteli Oszály | Fõigazgatói dicséret | 2013 |
| Erhartné Maurer Ágnes | Számviteli Oszály | Kancellári Dicséret | 2017 |
| Dunainé Gregor Éva | Számviteli Oszály | Fõigazgatói dicséret | 2014 |
| Danyi Ildikó | Számviteli Oszály | Fõigazgatói dicséret | 2012 |
| Babcsán Zsoltné | Számviteli Oszály | Kancellári Dicséret | 2017 |
| Szabóné Dr. Ecsedy Mónika | Szemészeti Klinika | Rektori dicséret | 2016 |
| Dr. Dunai Árpád Ferenc | Szemészeti Klinika | Rektori dicséret | 2015 |
| Dr. Németh János | Szemészeti Klinika | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2015 |
| Kájerléber Andrea | Szemészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2015 |
| Gerlits Sándorné | Szemészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2016 |
| Varsóciné Szekeres Edit | Szemészeti Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Bakay László Pálné | Szemészeti Klinika | Rektori dicséret | 2014 |
| Török László | Szemészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2016 |
| Biczó Klára | Szemészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2014 |
| Dr. Schneider Miklós | Szemészeti Klinika | Rektori dicséret | 2014 |
| Kertészné Gyurina Katalin | Szemészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2015 |
| Dr. Szepessy Zsuzsanna | Szemészeti Klinika | Rektori dicséret | 2016 |
| Halász Ágnes | Szemészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Bodnárné Gelencsér Renáta | Szemészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2015 |
| Dr. Szigeti Andrea | Szemészeti Klinika | Rektori dicséret | 2014 |
| Jenei Erika | Szemészeti Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Valaska Andrea | Szemészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2016 |
| Dr. Maka Erika | Szemészeti Klinika | Rektori dicséret | 2015 |
| Pappné Pesti Katalin | Szemészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2013 |
| Karczagné Weiszer Ildikó | Szemészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Dr. Filkorn Tamás | Szemészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2016 |
| Holló Krisztina | Szemészeti Klinika/Mária u./ | Rektori dicséret | 2012 |
| Zana Józsefné | Szemészeti Klinika/Tömõ u./ | Dékáni dicséret | 2012 |
| Pálmai Zoltánné | Szemészeti Klinika/Tömõ u./ | Dékáni dicséret | 2013 |
| Marton Ferenc | Szemészeti Klinika/Tömõ u./ | Dékáni dicséret | 2012 |
| Dr. Horkay Ferenc | Szívsebészeti Tanszék | az egyetem címerével díszített arany pecsétgyûrû | 2017 |
| Dr. Hartyánszky István | Szívsebészeti Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Hinora Ferenc Jánosné | Szolgáltatási Igazgatóság | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Nagyné Pethõ Katalin | Tanulmányi Osztály/TF/ | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Ferencz Beáta | Tanulmányi Osztály/TF/ | Rektori dicséret | 2012 |
| Maráczi Andrea | Tervezõ-elemzõ Osztály | Fõigazgatói dicséret | 2014 |
| Vasas Józsefné | Tervezõ-elemzõ Osztály | Fõigazgatói dicséret | 2013 |
| Kiss Gergely | Tervezõ-elemzõ Osztály | Fõigazgatói dicséret | 2014 |
| Furuglyás-Szabó Tímea | Tervezõ-elemzõ Osztály | Fõigazgatói dicséret | 2015 |
| Dömény Katalin | Textiltisztító üzem | Kancellári Dicséret | 2017 |
| Gyimes Zsolt | TF Atlétika Tanszék | Dékáni dicséret | 2012 |
| Szilágyi-Barra Jolán | TF Dékáni Hivatal | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Vizkeleti László | TF Gazdasági Igazgatóság | Dékáni dicséret | 2014 |
| Dr. Ökrös Csaba | TF Sportjáték Tanszék | Kiváló Tudományos Diákköri Nevelõ | 2012 |
| Szabóné Nagy Andrea | TF Sportmenedzsment és Rekreáció Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina | TF Sportszaknyelvi Lektorátus | Rektori dicséret | 2014 |
| Dr. Radák Zsolt | TF Sporttudományi Kutató Intézet | Kiváló Tudományos Diákköri Nevelõ | 2014 |
| Dörfler Sándorné | TF Tanulmányi Osztály | Dékáni dicséret | 2012 |
| Valis Jánosné | TF Torna, RG, Tánc és Aerobik Tanszék | Dékáni dicséret | 2014 |
| Horváth Tamás | TF Úszás, Vízi- és Küzdõsportok Tanszék | Rektori dicséret | 2012 |
| Kaldenecker Jánosné | Transzplantációs és Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2015 |
| Szabó Józsefné | Transzplantációs és Sebészeti Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Szakdolgozója | 2017 |
| Répásné Madácsi Mária | Transzplantációs és Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2015 |
| Dr. Bihari László Ádám | Transzplantációs és Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2016 |
| Pintérné Lassu Adrienn | Transzplantációs és Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2016 |
| Dr. Põcze Balázs | Transzplantációs és Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2015 |
| Dr. Langer Róbert | Transzplantációs és Sebészeti Klinika | Kiváló Tudományos Diákköri Nevelõ | 2012 |
| Dr. Kollár Attila | Transzplantációs és Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2014 |
| Rengeiné Kiss Tímea | Transzplantációs és Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2016 |
| Gaál Erika | Transzplantációs és Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2015 |
| Topán Ágnes | Transzplantációs és Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2016 |
| Dr. Piros László | Transzplantációs és Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2015 |
| Varga Ilona | Transzplantációs és Sebészeti Klinika | Dékáni dicséret | 2015 |
| Dr. Telkes Gábor | Transzplantációs és Sebészeti Klinika | Rektori dicséret | 2016 |
| Dr. Majoros Attila | Urológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Májer Mihályné | Urológiai Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Bogdán Tímea | Urológiai Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Varga Lászlóné | Urológiai Klinika | Dékáni dicséret | 2016 |
| Poszpiselné Káplán Krisztina | Urológiai Klinika | Dékáni dicséret | 2015 |
| Téglás Jánosné | Urológiai Klinika | Rektori dicséret | 2014 |
| Bosák Szilvia | Urológiai Klinika | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Máté Ágnes | Urológiai Klinika | Rektori dicséret | 2014 |
| Tódorné Bognár Krisztina | Urológiai Klinika | Rektori dicséret | 2015 |
| Pozsonyiné Benczik Ilona | Urológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Dr. Gyergyainé Schuszter Anita | Urológiai Klinika | Rektori Dicséret | 2017 |
| Szabóné Gorondi Zsuzsanna | Urológiai Klinika | Rektori dicséret | 2012 |
| Kovácsné Horváth Eszter | Urológiai Klinika | Dékáni dicséret | 2014 |
| Dr. Horváth András | Urológiai Klinika | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Kovács Zoltánné | Urológiai Klinika | Dékáni dicséret | 2014 |
| Szabó Erika | Urológiai Klinika | Rektori Dicséret | 2017 |
| Molnárné Kedves Ildikó | Urológiai Klinika | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Tengely Zoltán Ferencné | Urológiai Klinika | Dékáni dicséret | 2015 |
| Groszmann Anikó | Urológiai Klinika | Dékáni dicséret | 2012 |
| Ungrischpek József | Vagyonvédelmi Osztály | Fõigazgatói dicséret | 2014 |
| Solti Imre | Vagyonvédelmi Osztály | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Ungrischpek József | Vagyonvédelmi Osztály | Fõigazgatói dicséret | 2014 |
| Czipóné Vojkuy Mária | Városmajori Klinikai Tömb | Fõigazgatói dicséret | 2012 |
| Tokos Zoltán | Városmajori Klinikai Tömb | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Veréb Csaba | Városmajori Klinikai Tömb | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Kovács Péter | Városmajori Klinikai Tömb | Fõigazgatói dicséret | 2013 |
| Magyari Honfi Ferenc | Városmajori Klinikai Tömb | Fõigazgatói dicséret | 2013 |
| Schrankó Pál | Városmajori Klinikai Tömb | Fõigazgatói dicséret | 2015 |
| Váraljai Márta | Városmajori Klinikai Tömb | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Albert Csaba | Városmajori Klinikai Tömb | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Simainé Temesi Erika | Városmajori Klinikai Tömb | Fõigazgatói dicséret | 2015 |
| Téglási Sándorné | Városmajori Klinikai Tömb | Fõigazgatói dicséret | 2012 |
| Dobrosi Csaba | Városmajori Klinikai Tömb | Kancellári Dicséret | 2017 |
| Tóth Sándor | Városmajori Klinikai Tömb | Kancellári dicséret | 2016 |
| Búzásné Szabó Katalin | Városmajori Klinikai Tömb | Fõigazgatói dicséret | 2014 |
| Dr. Gellér László | Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Kardiológiai Tanszék | Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója | 2017 |
| Dzodzoglu Dimitriszné | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Simon Józsefné | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Dékáni dicséret | 2014 |
| Dr. Balázs György László | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Dr. Bartha Elektra | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Grinyi Anikó Éva | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Dékáni dicséret | 2014 |
| Hajdók Eszter | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Rektori dicséret | 2015 |
| Boros Anikó | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Dékáni dicséret | 2016 |
| Major Edit Ibolya | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2016 |
| Kovács Krisztina | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Rektori Dicséret | 2017 |
| Vasali Istvánné | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Kis Judit | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2017 |
| Molnár-Dús Attila | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Rektori Dicséret | 2016 |
| Bernáth-Lukács Zsuzsanna | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Rektori dicséret | 2012 |
| Ajvazov Dorottya | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Rektori dicséret | 2012 |
| Tamás Csilla | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Rektori dicséret | 2014 |
| Hajósné Majnik Mária | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Nagy Zsuzsánna | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Dékáni dicséret | 2013 |
| Papp Edit | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Rektori dicséret | 2015 |
| Baloghné Szabó Szilvia | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Váncsa Rózsa | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Rektori dicséret | 2012 |
| Tötös Anna Mária | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Rektori Dicséret | 2017 |
| Blazsek Mónika | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Dékáni dicséret | 2012 |
| Banka Mária | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Szócska Attila | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Rektori dicséret | 2016 |
| Müller Erika | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Dékáni dicséret | 2015 |
| Pirák Mónika | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Rektori dicséret | 2013 |
| Rónaszékiné Szabó Aranka | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2014 |
| Bárdosné Nesz Éva | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Rektori dicséret | 2014 |
| Vér Éva | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Rektori dicséret | 2013 |
| Czira Csilla | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Rektori dicséret | 2016 |
| Kovács Jánosné | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Csürke Judit | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2015 |
| Hujber Hajnalka | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Rektori dicséret | 2014 |
| Utasi Katalin | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Dékáni dicséret | 2016 |
| Kószi Judit | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Nagy Ilona | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Rektori Dicséret | 2017 |
| Bíró Henriett | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Dékáni dicséret | 2016 |
| László Judit | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Rektori dicséret | 2012 |
| Keresztes Tünde | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Dékáni dicséret | 2015 |
| Kobzáné Molnár Márta | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Dékáni Dicséret | 2017 |
| Molnár Eszter | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Dékáni dicséret | 2015 |
| Suki Tiborné | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Dékáni dicséret | 2014 |
| Orbán Istvánné | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2012 |
| Diószegi Barbara | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Rektori dicséret | 2013 |
| Szabó-Sümegi Andrea | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Dékáni dicséret | 2013 |
| Liptai Katalin | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Dékáni dicséret | 2012 |
| Szentmihályi Ilona | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója | 2013 |
| Bori Erika | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Dékáni dicséret | 2012 |
| Tóth Csilla Laura | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Rektori dicséret | 2015 |
| Ézsiásné Pécsi Dorottya | Városmajori Szív-és Érgyógyászati Kl. | Dékáni dicséret | 2013 |