A Semmelweis Egyetem rektora pályázatot hirdet a Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerészi Kémiai Intézet igazgatói megbízásra egyetemi docensi vagy egyetemi tanári munkakörrel.

A megbízás 2012. július 01-től 2017. június 30 – ig határozott időre ( 5 évre) szól, és vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel jár.

 

Általános pályázati feltételek:

 

–          büntetlen előélet és cselekvőképesség,

–          a pályázott szak műveléséhez alkalmas egyetemi diploma,

–          szakvizsga (amennyiben az adott szakterületen a szakvizsga megszerezhető),

– vezetői gyakorlat,

– tudományos minősítés,

–          dokumentált és folyamatos oktatói tevékenység a felsőoktatás területén,

–          legyen legalább egy világnyelven előadóképes, mind az általa művelt tudományterületen, mind az oktatott tantárgy teljes tematikai spektrumában,

–          a hallgatók, a doktori képzésben részt vevők, a tanársegédek tanulmányi és tudományos munkájának vezetésére, szervezésére való alkalmasság,

–          hazai és nemzetközi szintű, sikeresen elnyert kutatási pályázatok témavezetője vagy résztvevője,

–          nemzetközi szinten elismert és dokumentált tudományos tevékenység.

 

Amennyiben a pályázó nem rendelkezik egyetemi tanári kinevezéssel vagy a Semmelweis Egyetemen egyetemi docensi munkakörben betöltött közalkalmazotti jogviszonnyal, akkor meg kell felelnie az egyetemi docensi munkakör betöltésére előírt törvényi és speciális egyetemi feltételeknek. A docensi munkakörben történő foglalkoztatásra vonatkozó követelmények hozzáférhetőek az egyetem honlapján az állásajánlatoknál.

 

 

 

A vezetői megbízással járó főbb feladatok:

–          az intézet működésével és gazdálkodásával kapcsolatos irányítási feladatok ellátása,

–          a graduális és posztgraduális oktató-nevelő munka irányítása,

–          a tudományos munka szervezése, irányítása,

–          nemzetközi szakmai kapcsolatok építése.

 

Az általános pályázati feltételeken túl a vezetői megbízásra pályázónak rendelkeznie kell kémiai vagy fizikai-kémiai gyógyszerellenőrzési szakgyógyszerész szakképzettséggel.

 

A pályázatoknak tartalmaznia kell:

a pályázó jelentkezését a pályázati kiírásban foglaltakra,

– a pályázó részletes szakmai önéletrajzát,

– eddigi szakmai, vezetői, oktató és tudományos munkájának részletes ismertetését,

– vezetői programját,

– idegennyelv-tudás és jelentősebb tanulmányút feltüntetését,

 

 

 

A pályázathoz mellékelni kell:

–     egyetemi végzettséget, tudományos fokozatot, munkakört, idegennyelv-tudást, egyéb

szakmai képesítést tanúsító okirat ( helyben) hiteles másolatát,

–     kérdőívet az igazgatói/tanszékvezetői pályázatok

elbírálásának szempontjaihoz (letölthető a https://semmelweis.hu weboldalról),

–           MTMT rendszerből kinyomtatott publikációs listát és tudománymetriai táblázatot.  A tudománymetriai táblázatot és kérdőívet és a tudományos munkák jegyzékét a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtárában kell hitelesíttetni. Központi Könyvtárnak 10 munkanap áll  rendelkezésére a hitelesítés elvégzésére, mely időt kérünk figyelembe venni a pályázat benyújtási határidő számításnál.

–          személyi adatlapot (beszerezhető az Egyetem Humánerőforrás-gazdálkodási Igazgatóságán vagy letölthető a https://semmelweis.hu weboldalról),

–          3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt,

–          nyilatkozatot arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát az egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatában rögzített bizottságok és testületek megismerjék.

–          Az önéletrajzot, a kérdőívet, az eddigi szakmai, vezetői, oktató és tudományos munka ismertetését, a vezetői elképzeléseket, a tudományos munkák jegyzékét elektronikus formában is CD vagy DVD lemezen 1 példányban.

 

A pályázat benyújtásának határideje: 2012. május 17.

 

A pályázatok elbírálásának határideje: legkésőbb 2012. június 30.

 

A pályázati eljárás lebonyolítását követően az igazgatói megbízás határozott időtartamra (5 évre) szól, mely megfelelés esetén – legfeljebb a 65. életév betöltéséig – több alkalommal meghosszabbítható. A vezetői megbízás vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel jár.

 

A szabályszerűen összeállított pályázatot összefűzve, 2 külön példányban, mellékelve a  CD vagy DVD lemezen benyújtandó anyagot 1 példányban az Egyetem Humánerőforrás-gazdálkodási Igazgatóságára (1085 Budapest, Üllői út 26. Rektori épület földszint 2-es szoba. Ügyintéző: Márczi Jánosné 06-1/459-1500/55282-es mellék) kell benyújtani.

 

Dr. Tulassay Tivadar  s.k,

rektor