Az Intézet múltja

A Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet jogelődje a méltán nagy múltú Központi Stomatológiai Intézet. Kende János kezdeményezésére 1951. július 1-jével Budapesten a Szentkirályi u. 40. sz. alatt felállították a Központi Fogászati Rendelő és Továbbképző Intézetet. Az itt dolgozó orvosok a II. világháborút lezáróan a fogászati betegellátás színvonalának emelése céljából megalakult Csengery utcai Fogászatai Osztály tanrendeléséről kerültek át. Négy év múlva kiadott miniszteri utasítás alapján országos szintű szakmai és szakfelügyelői feladatokkal ruházták fel az Intézetet, ami a Központi Stomatológiai Intézet nevet kapta. Az 1954-ben megjelent Egészségügyi Miniszteri utasítás kötelezővé tette az országban dolgozó fogorvosok kötelező 3 évenkénti továbbképzését, mellyel az Intézetet, azaz Kende professzort bízták meg. Ekkor már önálló fogorvosi karról kerültek ki a fogorvosok. 1955-ben már több mint 100 hallgató továbbképzését bonyolította az Intézet. Ezt követően rövid ideig dr. Berényi Béla professzor kapott megbízást az Intézet vezetésére. Dr. Orsós Sándor, aki 1969-től látta el az igazgatói feladatokat, az újonnan megalakult Stomatológiai Tanszéket vezette. Mind szakmailag, mind szerkezetileg újjászervezte és átalakította a szakfelügyelői rendszert. A magyar fogorvosi ellátó hálózat nemzetközi elismerését neki és munkatársainak sikerült kivívnia. Orsós professzor halála után dr. Vágó Péter és dr. Bodó László vették át az Intézet irányítását. Az Intézet kezdetben a Fővárosi Tanácsi majd Fővárosi Önkormányzati, ezt követően a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (a mai ÁEEK) kezelésében volt.

2012 augusztusában a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) által működtetett Központi Stomatológiai Intézet főigazgatói pályázat nyertese az akkori fogászati és szájsebészeti országos szakfelügyelő főorvosa, Dr. Kivovics Péter lett. Így az Intézet és a Szakfelügyelet irányítása ismételten egységessé vált. Az utolsóként fennmaradt Országos Intézet 2012. december 31-én megszűnt, feladatát a továbbiakban a Szakfelügyelet látta el. Majd negyedévvel később március 31-én a Központi Stomatológiai Intézet az 1992. évi XXXIII. törvény 25. §-a alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma döntése értelmében jogutódlással megszűnt, és a Semmelweis Egyetem szervezetébe integrálódott, mint Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet. Megbízott igazgató a megszűnt KSI főigazgatója, dr. Kivovics Péter c. egyetemi tanár lett. Tevékenysége fő céljának az Intézet Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karához való hozzácsatolását tekintette, melyet rekordidő – 9 hónap – alatt véghezvitt. Háromnegyed év elég idő volt arra, hogy az elődje által felhalmozott 300 millió forintos adósságot ledolgozza és nullszaladóssá tette az Intézetet. Munkája során elképzeléseit követve a Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet egy népegészségügyi fogászati centrummá vált, ahol a prevenciótól, a sürgősségi ellátáson át az implantációs kezelésekig folyik ellátás.