Megkezdett újraélesztés, ennek a két szónak el kell hangzania, mikor valaki mentőt hív a hirtelen bajba került beteg mellé. Ilyen és ehhez hasonló hasznos útmutatást kaptak mindazok, akik tegnap délután részt vettek az Elméleti Orvostudományi Központban (EOK) tartott újraélesztés oktatáson. Az érdeklődők számára Turai Péter,  a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének Elsősegély-nyújtási és oktatásügyi felelőse lelkes csapatával, Imolya Patríciával és Hrubi Mihállyal, professzionális előadást tartott az újraélesztési eljárásról.

A jelenlévők többsége családja és szerettei megóvása érdekében vett részt az oktatáson, más-más indíttatásból. Akadt olyan hölgy, akinek ismerőse több éve kómában fekszik egy budapesti kórházban, mint megtudtuk, épp a munkahelyén esett össze. Kollégái nem tudták, mit kell ilyen esetben tenni, így csak hosszas keresgélés után érkezett segítség. Az életét meg tudták ugyan menteni, de a fiatal lány azóta sem tért magához. A történet elbeszélőjének ez az eset hívta fel a figyelmét az újraélesztés elsajátításának fontosságára. A valamivel több, mint félórás foglalkozás alatt igazi tettre kész csapat kovácsolódott össze. Jó volt látni az intézetek dolgozói részéről mutatott érdeklődést, akik között nem egy orvos is jelen volt.  Mint mondták, nemcsak a hallgatóknak, hanem időnként nekik is szükségük van az ismétlésre. Így fordulhatott elő, hogy ezúttal a hallgatók tanították oktatóikat. A mellkaskompresszió, illetve a lélegeztetés gyakorlásán túl, a defibrillátor készülék alkalmazására is lehetőség nyílt.

Turai Péter számára nagy megtiszteltetés volt a tavalyi EOK-ügyelet kiképzése, hiszen először valósult meg az egyetemen a hallgatók közötti oktatás és tapasztalatcsere egy újonnan felépülő rendszer keretei között. Az EOK dolgozóinak újraélesztés oktatása kapcsán a következőket mondta el: „Úgy gondolom, ezzel a kezdeményezéssel ismét egy új dimenzió nyílt meg a közösségi életben és az egyetemi oktatásban, olyan új jövő felé terelve az intézetet, ahol az erőforrások megfelelő elosztásával hatékonyabb képzés és még oldottabb munkahelyi légkör jöhet létre. Továbbá fontosnak tartom kiemelni, hogy a csütörtöki alkalmat nem szabad egyediként kezelni, az újonnan megszerzett készségek viszonylag hamar elévülnek, ezért ennek ismétlése félévenként ajánlott. A kurzus során látva azt az elszántságot és kíváncsiságot, ami az előtte még laborjukban tevékenykedő kutatókat, munkatársakat jellemezte, nincs kétségem a felől, hogy az orvosi egyetem egy picit még orvosibb lett e gyakorlati képzéssorozat által.”

Ennek az összefogásnak az a célja, hogy minél többen tudjunk és merjünk bajba jutott társainkon segíteni.  A résztvevők egybehangzóan úgy gondolják, fontos és hasznos volt számukra ez az oktatás, és mindenkit arra bíztatnak, hogy éljenek a legközelebbi lehetőséggel, mert az újraélesztéssel csak egy rosszat tehetünk, ha nem kezdjük meg azonnal. 

Szöveg: Tarnóczy-Tóth Katalin
Fotó: Holdonner Antal

Galéria

9kép