Intézetünk régi dolgozójának – az 1982 óta Amerikában kutató Mezey Évának – 2012. december 3-án lesz MTA doktora védése:
M E G H Í V Ó
az MTA Doktori Tanácsa meghívja Önt
Mezey Éva
„Bone marrow derived stem cells in health and disease”
című MTA doktori munkájának
- december 3-án 1400 órakor a Magyar Tudományos Akadémia Kistermében
(Budapest, V. Széchenyi István tér 9, II. emelet) tartandó nyilvános vitájára.
Hivatalos bírálók:
Dinnyés András, az MTA doktora
Homolya László, az MTA doktora
Uher Ferenc, a biológiai tudomány kandidátusa
A doktori munka megtekinthető az MTA Könyvtárában (Budapest V., Arany János utca 1.) és a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtárában (Budapest VIII., Mikszáth Kálmán tér 5.). A nyilvános vitában minden jelenlévő részt vehet, és írásban előzetesen észrevételt is tehet.
Az értekezés és a tézisek megtekinthetők a http://mta.hu/cikkek/folyamatban_levo_doktori_eljarasok honlapon.
Köszönetnyilvánítás Visszatekintvén tudományos pályafutásomra nyilvánvalóvá vált számomra, hogy -hasonlóan egy gyerek neveléséhez – egy kutató neveléséhez is egy egész falura (az én esetemben két városra és kontinensre) van szükség. Mindenekelőtt családommal szeretném kezdeni, akik gyerekkoromtól kezdve támogatták összes kalandos elképzelésemet. Szüleim állandó bátorítása segített, hogy megtaláljam az utamat az életben. Édesanyám, Dr. Barabás Anna, már fiatal koromban elültette bennem a tudományos kíváncsiság magvait, míg Édesapám, Dr. Mezey András a székely géneken túl (vagy éppen azokra alapozva) segített abban, hogy szabad, független (sokszor a Gauss görbétől igen eltérő) gondolkodást alakítsak ki. Bátyám, András, minden igyekezetével azon volt, hogy ne felejtsem el a helyemet a családban (a legkisebb), mialatt türelemmel és szeretettel tanított arra, hogy megtanuljak navigálni az élet labirintusában. Ő és a felesége, Lasy, álltak és állnak mellettem azóta, hogy szüleinket elveszítettük; végtelen szeretettel és türelemmel segítenek mindenben. Férjem, Michael Brownstein, rendkívül erős motivációt adott, akinek tanácsai úgy a tudomány, mint az élet útjain számos módon alakították karrieremet. Az ő bátorítása és támasza nélkül ez a tézis se készült volna el. Szeretném megköszönni Anna lányomnak, hogy puszta létével és bátorításával mindig okot adott arra, hogy továbbmenjek – akkor is, amikor nehéz időket éltünk át. Végül, de nem utolsósorban, köszönöm Dr. Futó Juditnak, aki gyerekkoromtól kezdve a legjobb barátom volt, az összes beszélgetést az utóbbi közel 50 évben, amikor megtárgyaltuk az élet és halál kérdéseit, és együtt sírtunk, együtt örültünk és együtt hallgattunk. Köszönöm, hogy azt érezhetem, hogy ha bármikor elesek, ő ott lesz és felemel. Az életem mentorainak felsorolását a gimnáziummal kell kezdenem, ahol magyar tanárunk, Jávor Ottó, belénk oltotta az irodalom és a művészet szeretetét, a független gondolkodás fontosságát, a közösségi összetartozás erejét és a hitünkért való kiállás értékét. A gimnáziumi közösségünk, a IV.A osztály, a mai napig is fontos része életemnek és gondolatrendszeremnek; az osztálytársak közül szeretném kiemelni legközelebbi barátaimat: Hanák Andrást, Erdei Annát, Csillag Istvánt és Szabó Zoltánt. Tudományos karrierem mentorai közül többen közeli barátokká váltak – nehéz a kettőt elkülöníteni. Elsőként Prof. Szentágothai Jánost említeném meg, akinek előadásai medika koromban mágnesként vonzottak az idegrendszer csodái felé. Őmiatta jelentkeztem az Anatómiai Intézetbe, ahol szerencsém Dr. Palkovits Miklós laboratóriumába vezetett. Nincsen elég hely arra, hogy megköszönjem barátságát és felsoroljam, hányféle módon és milyen vonatkozásokban hatott pályafutásomra, emberré válásomra, jellememre. Mindig tudta, hogy mikor kell szoros kézzel fogni, rámutatni a botlásokra és elemezni a hibákat. Azt is tudta, hogy mikor engedje el a kezemet, és hagyja, hogy egyedül érjem el a sikert – vagy a bukást. Számos kijutott mindkettőből. Az ő tanítása és barátsága nélkül ma nem lennék itt. Szeretnék köszönetet mondani az Anatómiai Intézet dolgozóinak, akik karrierem kezdeten mellettem álltak, és a mai napig is támogatnak barátságukkal, név szerint itt kiemelném Gallatz Katalin, Tóth Zsuzsanna, Kiss Melitta, Helfferich Frigyesné, valamint Petrányiné Jakab Emőke támogatását. Toronyay-Kasztner Magdolna pedig rendkívüli türelemmel segített a disszertáció és az irodalmi elemzés elkészítésében. Mindenképpen szeretném megemlíteni Dr. Csanda Endrét, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának volt tanszékvezetőjét, aki szüleim családi barátjaként mindig készséggel és türelemmel válaszolt igen sok – gyakran szokatlan – kérdésemre a neurológia és az élet egyéb területein, és szüleim halála után átvette életemben az apai szerepet. Az Egyesült Államokba való költözésem után is sok kivételes emberrel találkoztam úgy az idősebb, mint a fiatalabb generációból – beleértve a nálam dolgozó fiatalokat (köztük 9 magyar fiatal). Helyhiányra való tekintettel részletezés nélkül szeretném hangsúlyozni, hogy minden egyes felsorolt családtag, barát és kolléga hozzájárult ahhoz, hogy azzá a kutatóvá és emberré váljak, aki ma vagyok. Köszönetemet fejezem ki ezért a következőknek: Tomas Hökfelt, Irvin Kopin, Julie Axelrod, David DeWied, Ronald DeKloet, Stefan Hansson, Bruce Baum, Harold Gainer, Lana Skirboll, Andreas Zimmer, Janet Clark, Ruth Siegel, Joe Martin, Harry Webster, Martin Eglitis, Karen Chandross, Kiss József Zoltán, Harta Gyöngyi, Hunyady Béla, Nancy Buckley, Tal Shahar, Bratincsák András, Tóth Zsuzsanna, Németh Krisztián, Kárpáti Sarolta, Mayer Balázs, Krepuska Miklós, Simon Tran, Pam Robey, Larry Tabak, Sharon Key és Ildikó Szalayova. Elnézést kell kérnem azoktól, akiknek a neve nem került ide, de mellettem álltak és átsegítettek a nehéz időkön életem különböző szakaszaiban. Végül szeretném megemlíteni utolsó 10 évem állandó társát, hűséges kutyámat, PH-t, aki egyszemélyben terápiát és felfrissítő, hosszú sétákat is biztosított, amíg mellettem volt – ő sajnos nagyon hiányzik a mindennapjaimból.