„Az anatomia számomra nem csupán minden orvosi gondolkodás és cselekvés elidegeníthetetlen alapja, hanem az anyag és a lét örök szépségének és harmóniájának egyik legmagasabb rendű megnyilvánulása” – Szentágothai 1971.
E nagyszerű gondolatot olvashatjuk mától az Anatómiai Intézet lépcsőházának falán, a Varga Imre szobrászművész által megálmodott és megteremtett kitűnő alkotáson, melyen a művész Szentágothai János arc relief képét, a zseniális tudós karakteres arcvonásait immár véglegesen bronzba örökítette. 
Azt hiszem, nem lehet az anatómia jelentőségét világosabban, tömörebben és a megfogalmazó lényével relevánsabb formában kifejezni. Ezen egyetlen mondat hitet tesz az ember legmagasabb rendű küldetéséről, a lét örök szépségeinek és harmóniájának kereséséről, feltárásáról és hirdetéséről, legyen a tevékenység az anatómia, a művészet, a humán-, a temészettudomány bármely ágában.
Mától, aki megfordul az Anatómiai Intézet lépcsőházában – és naponta százak és százak teszik ezt – az első lépcsőfordulóban három kimagasló tudós személyiséggel találkozhat szembe, akiknek emléktáblái tanúságot tesznek arról, hogy munkásságuk révén a magyar anatómia méltán van a nemzetközi élmezőnyben.
Középen Lenhossék Mihály (emléktáblájának felállítási éve: 1937), Kiss Ferencz (1989), Szentágothai János (2000).
Az emléktábla leleplezés az immár 1995-óta hagyománnyá vált őszi Szentágothai János emlékelőadások rendjébe illeszkedve 2000. november 25-én szombaton délelőtt volt az Anatómiai, Szövet-, és Fejlődéstani Intézetben.
A tantermet zsúfolásig töltötte meg az ünnepi közönség. Tanítványok, tisztelők, barátok Budapestről, távoli városokból, valamint a Szentágothai János nevét viselő Egészségügyi Szakképző Iskola diákjai és tanárai.
A program menetében először az intézet igazgatója, a tanítvány és tanszéki utód, Réthelyi Miklós rövid köszöntője hangzott el, továbbá annak sajnálatos bejelentése, hogy az emléktábla leleplezést Glatz Ferenc, az MTA elnöke egészségi okokból előző este kénytelen volt lemondani. A feladatra az aznapi felkérést rektorunk példamutatóan vállalta.
Sótonyi Péter rektor beszédében Szentágothai János nagyszerű személyiségét hangsúlyozta, azt az egyenrangú, baráti, ugyanakkor mindig tiszteletet kiváltó kapcsolatot, mely diákjaihoz való viszonyát jellemezte.
Néhány személyes élményének felidézésével még világosabbá vált az a tiszteletteljes fejhajtás és legmagasabb szintű elismerés, amivel a Semmelweis Egyetem és személyében annak rektora, Szentágothai János munkássága, személyisége előtt adózik.
Kiemelte, hogy az emléktáblát készítő Varga Imre szobrászművészt Szentágothai Jánoshoz meleg barátság fűzte, és e megtisztelő feladatot a művész ezért is örömmel vállalta.
Szentágothai szellemiségét legjobban úgy idézzük meg – folytatta ünnepi beszédét – ha valamelyik írását citáljuk.
Álljon itt egy részlet az „Ulyssesként az agy körül” 1994-ben a Természet Világában három részben megjelent írásából:
” A világegyetem legcsodálatosabb terméke az emberi agy, tehát egy információs világrendszer hordozója: tudatunk és mindaz, ami benne rejlik, amit önmagunkról tudunk, nyelvünk, művészetünk, elméleteink, tudományunk, mind – mind működő agyi struktúrák által hordozott információs rendszer. Ha ezt az információelméletet a modern fizikai világkép ismeretében végiggondoljuk, nyilvánvaló, hogy elvileg nem lehetünk determináltak, nem vagyunk a véletlen és az előző peremfeltételek vak játékszerei, hanem szabadakaratúak és tetteinkért felelősek a legszigorúbb természettudományi világkép szerint is.”
Halála évében írt alábbi sorai mély bölcsességről tanúskodnak:
„Végül is azzal a mindennel megbékélt érzéssel nézhetek mindegyikünk sorsa, földi létünk vége elé, hogy számtalan bizarrsága, romantikus tévedése, burleszk szituációi, később szükségtelennek ítélt hamis, de jó szándékkal vállalt kompromisszumai ellenére életem „jó mulatság, férfimunka volt”.
Ezen idézetek után egyetemünk rektora leleplezte Szentágothai János emléktábláját. Az emléktábla alá koszorút és virágot helyeztek az Anatómiai Intézet oktatói valamint a Szentágothai Iskola képviselői. A Képzéskutató Központ dicséretére szolgáljon, hogy az emléktábla felavatását, a lépcsőforduló szűkössége folytán kiszorultak és a tanteremben visszamaradtak is az erre az alkalomra felállított televízió láncon keresztül hűen követhették.
Az ünnepség a Magyar Akadémia vonósnégyes programjával folytatódott. Antonin Dvorák Amerikában írt F-dúr vonósnégyesének, a Néger kvartettnek 2. és 4. tételét játszották kiváló előadásban. Az alkalomhoz illő jobb választás – úgy érzem – nem lehetett volna. A méltóságteljes, ünnepélyes 2. tétel méltán adta meg a délelőtt jelentőségét, míg a 4. tétel játékosságával, szellemes könnyedségével optimizmust, erőt, hitet sugároz. (Miként Dvorák belemerült az Új világ felfedezésébe, úgy Szentágothai az Élet, a Biológia, az Agy csodáiba.) Ez a tétel akár a nagy tudós zenei portréja is lehetne. (Ne felejtsük, a zene minden művészetnél kifejezőbb, gondoljunk csak Bartók: Két arcképére).
Ezután következett az emlékelőadás, melynek megtartására eddig mindig egy – egy tanítvány (Flerkó B. 1995, Halász B. 1996, Hámori J. 1999) , barát (P.és T. Pasik USA 1997), vagy távoli tisztelő (Z. Törey Ausztrália, 1998) kapott felkérést. A korábbi években a fentiek előadásai nyomán a kép, a film, a video eszközeivel újra élővé vált Szentágothai Jámos színes, magával ragadó szellemisége, részesei lehettünk azoknak a finom intimitásoknak, melyek a tanítvány és a Mester elszakíthatatlan és felejthetetlen kapcsolatát jellemezték.
Az idei felkért tanítvány és munkatárs Székely György akadémikus,
Réthelyi Miklós, az emlékezés szervezője kérésére, szakított e hagyománnyal, úgy öt év után hatodikként mesterének tudományos koncepciói nyomán szólt azokról a távlatokról, melyeket azok megnyitottak. Előadásának címe: Az idegrendszer komplexitása Szentágothai nyomán tovább.
Ehelyütt csak röviden taglalva, Székely egy amerikai közgazdász (Simon) 1962-ben megjelent könyve alapján a gazdasági struktúra törvényszerűségeit boncolgató kutató téziseit próbálta a biológia területére adaptálni. Törekvéseit a Szentágothai iskolában kapott indíttatása, valamint nemzetközileg elismert neuroembriológiai munkássága teszi indokolttá.
A kiindulás (az évszámokra mindig legyünk tekintettel) 1944-46, a Sherrington-i reflexológia virágkora. Érthető, az idegrendszer reflex alapon működik. Szentágothai axondegenerációs módszerrel leírta a rágás monoszinaptikus reflexívét. Az idegrendszer kialakulása értelmezésében a determináció a vezető elv. A konvergencia- divergencia fogalma, a gátlórendszerek megismerése még várat magára.
Szentágothai nyomán haladva, Székely ma úgy látja, hogy az
idegrendszerben a biokémiai és a morfológiai komplexitás egyaránt megtalálható. Nincs „egyetlen szinapszis, egyetlen transzmitter” gondolkodás, hanem komplex rendszerek hierarchikus szerveződésének vagyunk megfigyelői. A gerincvelőben korong-, a kisagyban legyező alakú-, a nagyagy kéregben kolumnáris egységek vannak. A szervezetelmélet osztályai, alosztályai, az interakciók a szervezetre is adaptálhatók (sejt- szövet- szerv) és a hierarchikus szerveződés alapja a nyúlványokkal bíró idegsejtek, és azok csoportjainak alakulása.
A kortárs örömmel és elismeréssel állapíthatja meg, hogy Szentágothai nyomán ma már az idegrendszer plaszticitásának, komplexitásának kutatása folyik, de ahhoz, hogy a mag életre kelljen, virágba szökkenjen, jóllehet termését olykor nyesegetni kell, nem elég a mag életereje, föld kell hozzá, mely azt életre segíti. Ezt a termőtalajt adta és még hosszú időn keresztül adja Szentágothai János páratlan életműve és személyisége.
Dr. Donáth Tibor