Amikor stresszhelyzetbe vagy nehéz kommunikációs szituációba kerülsz, könnyen ráfeszülhetsz a helyzetre, amikor annyira a problémára koncentrálsz, hogy észre sem veszed, pontosan mit akar a másik fél – vagy egyszerűen nem is látsz semmi mást, mert ideges, stresszes vagy. Tipikusan ez történik, amikor a vizsgázó annyira görcsöl a tételén, hogy azt sem érti, mit kérdez a tanár – a vizsgáztató pedig csak annyit lát a helyzetből, hogy a vizsgázó teljesen másra válaszol. De egészen sokszor ez a helyzet, amikor kirobban egy veszekedés az osztályon vagy munkahelyen; vagy ha a gyakorlaton nehéz esetű beteggel találkozol.

A legtöbben azt hisszük, hogy aki velünk szemben ül és akivel beszélgetünk, érti, amit kimondunk, és ugyanezt gondoljuk magunkról is: értjük, amit hallunk. Sokszor előfordul, hogy valójában egy-egy szót teljesen más értelemben használunk, vagy éppen, hogy a beszélgetés alatt az agyunk szűri az információkat és azoknak csak bizonyos százalékát halljuk meg.

A fentiek alapján egyértelmű, hogy nem kevés vesződséget, botlást, de akár konkrétan bukott vizsgát vagy munkahelyi feszültséget kerülhetsz el, ha képes vagy nehéz helyzetben is a másik félre koncentrálni és megérteni a helyzetet és viselkedését, üzeneteit. Ez a képesség tanulható, és komoly kincs, ha valaki képes rá. A Fontanus Központ ezért speciális módszertan alapján dolgozta ki kommunikációs képzését, ahol konkrét, gyakorlati eszközöket kapsz, amelyekkel a kommunikációs zavarokat felismerheted, megértheted és ezáltal megváltoztathatod.

A képzés során új szemszögből szerezhetsz (anatómiai és élettani) ismereteket a stressz hátteréről; az itt elsajátítható módszer által pedig fejlődik

  • a kommunikációd,
  • a megértésre való képességed,
  • az összefüggések meglátásának képessége,
  • a problémamegoldó képességed,
  • helyzetfelismerő képességed,
  • toleranciád és empátiád,
  • és a stresszkezelési képességed is.

A Fontanus Központ tréningjének alapvető jellemzői:

  • A tréning 3 alkalmas formában indul, alkalmanként 2 óra időtartamban. Kizárólag akkor indítjuk, ha a jelentkezők száma eléri a minimum 9 főt.
  • A tréningre semmelweises hallgatók, egyetemi polgárok vagy semmelweis alumnik most jóval a piaci ár alatti díjért jelentkezhetnek: a háromszor két órás tréning ára mindösszesen 7.000 Ft.
  • A képzés ideje: 3×2 óra
      Az első alkalom időpontja: 2019.04.09. 17:00-19:00
      A második alkalom időpontja:2019.04.16. 17:00-19:00
      A harmadik alkalom időpontja: 2019.04.23. 17:00-19:00
  • A tréning helyszíne a Fontanus Központ terme: 1132 Budapest, Kresz Géza u. 26.
  • További információkat ezen az oldalon találhatsz: https://www.fontanus.hu

A jelentkezést lezártuk.