Ahogy rengeteg minden másnak, a szakdolgozatírásnak is megvan a saját módszertana. Meglepő lehet, de a legrosszabb dolog, amit tehetsz, ha „egyszerűen csak elkezded írni”. Ehelyett sokkal inkább számít egy jól felépített terv és vázlat; egy átgondolt szerkezet és néhány olyan tanács, amelynek köszönhetően nem kell utólag órákon keresztül kozmetikáznod és átszerkesztened a sokoldalas szöveged.

A szakdolgozat műhely egyik legnagyobb előnye, hogy olyan állítottuk össze, akik magunk is megírtunk már nem is egy szakdolgozatot, sőt, a sajátunk mellett rendszeresen javítunk semmelweises munkákat. Ennek köszönhetően számos olyan visszatérő hibát fedeztünk fel, amelyek kikerülésével élből színvonalas, jól szerkesztett, ezáltal jól követhető dolgozatot írhatsz – ami a záloga a pozitív bírálatnak. Persze a munka érdemi részét csakis Te teheted bele, mi azonban segíthetünk, hogy a belefektetett óráid valóban érdemben hasznosuljanak, és ne az írás közepén vagy végén (pláne nehogy a bírálat olvasásakor) jöjj rá, hogy alapjaiban máshogy kellett volna elindulnod.

Miről beszélünk a szakdolgozat műhelyen?

  • Hogyan válassz számodra legtöbb előnyt hozó szakdolgozat témát?
  • Mire figyelj a szakdolgozati témavezetőddel kapcsolatban?
  • Hogyan tervezd meg a szakdolgozatod megírását?
  • Milyen alapvető részekből áll egy szakdolgozat és mire figyelj azok megírásakor?
  • Melyek azok a szerkesztési praktikák, amelyek rendszerint nincsenek benne az útmutatókban, mégis fontosak?
  • Hogyan kutass alapvető irodalmat a szakdolgozatodhoz?
  • Milyen hibákat kerülj el, amelyeket rendszeresen elkövetnek szakdolgozat-írók?

A műhely alapvető jellemzői:

  • A műhely rendszerint másfél-két órás, szünet nélkül megy le.
  • A hagyományos műhelyeinktől eltérően inkább interaktív előadás jellegű.
  • A résztvevők száma korlátlan, az ülőhelyek száma viszont véges, ezért érdemes időben érkezni.
  • Eszközt nem kell magaddal hoznod, azonban érdemes átgondolnod, van-e célzott kérdésd a témával kapcsolatban. Ha van, mindenképp tedd fel, ezáltal másoknak is segítesz a részletek tisztázásában.
  • A műhely anyaga gyakorlati tapasztalatok alapján került kialakításra, ezért tartalmaz szubjektív meglátásokat a műhelytartók részéről.
  • A tippek jellege miatt a műhely anyagát nem adjuk ki sem előtte, sem utána, azonban szabadon jegyzetelhetsz a teljes időtartam alatt.

 

A jelentkezési időszak lezárult.